Századok – 1999
Beszámoló - Beszámoló a Kossuth Lajos Tudományegyetemen rendezett Szabó István emlékülésről (Kovács Ágnes) III/624
BESZÁMOLÓ 625 értékkülönbség. Éppúgy mint ahogyan az emberiség történetének egyes korszakai között sem, hiszen ebben a folyamatban a kontinuitás a meghatározó. Szabó István történetíróként források alapján, az elemzés módszerét alkalmazva alkotott, tanárként pedig szintetizált, „a szakmai termés egészét értékesítette". Igényességének, tárgyilagosságának és emberi kvalitásainak köszönhetően előadásai a szó legnemesebb értelmében hazafiságra neveltek. Az egészséges nemzeti önbecsülés fontosságát sugallták, miközben elkerülték mind a hungarocentrikus, mind az internacionalista álláspont csapdáit. Mivel Szabó István nem példatárnak, a napi politikában felhasználható eszköznek tekintette a történelmet, távol állt tőle a heroizálás és a deheroizálás. Azt vallotta, hogy történelmünket árnyoldalaival együtt kell vállalni, de követni csak az értékeket szabad. Munkássága „egységes tömör tömeg", amelyet adatgazdagsága, személeti frissessége és metodikai iskolázottsága mellett formai műgond jellemez. Szabó István nagy érdeme, hogy debreceni professzorként iskolát teremtett, s egykori tanítványai az ő szellemiségében alkotnak és oktatnak. Rácz István emlékező, értékelő előadása után Kovács Ágnes mutatta be a Szabó István Emlékkönyvet. A kötet három szerkezeti egységre tagolódik. Az elsőben a szerkesztő, Rácz István — aki az Előszót is írta — korabeli dokumentumok és pályatársak, barátok írásai alapján idézi fel Szabó István, a történetíró, a tanár, az ember alakját. A szűkszavú önéletrajz mellett az olvasó megismerheti Divéky Adorján debreceni professzor előterjesztését Szabó István egyetemi tanári kinevezésével kapcsolatban, valamint azt az alkotó és tudományszervező munkát, amelyet Szabó István — Balogh István találó megállapítása szerint — „a politika szorításában" végzett. Míg az említett írások főleg Szabó István szakmai teljesítményéről tájékoztatnak, a Fay Béla tanulmányából közölt részlet a tudós magánéletébe enged bepillantást. Az emlékkönyv-szerkesztési szokásoktól némileg eltérő módon helyet kapott a kötetben Szabó István egy eddig kiadatlan, Kása László által felfedezett tanulmánya. „A parasztság a magyarság történetében" című, valószínűleg a 40-es évek elején írt esszé vázlatként és munkaprogramként készülhetett a további kutatásokhoz. Az emlékkönyv harmadik szerkezeti egysége a tanítványok és tisztelők írásait tartalmazza. Egy-két dolgozattól eltekintve a közölt tanulmányok a Szabó István által kutatott témákhoz kapcsolódnak, azaz a társadalom-, népiség-, település- és helytörténet tárgyköréből merítenek. A szerzők többsége uradalomtörténeti témát választott és annak különböző aspektusait vizsgálta. Módy György a debreceni uradalom 14-15. századi tartozékait vette számba, Jakó Zsigmond az erdélyi püspökség birtokszerzéseiről és bevételeiről készített tanulmányt. Munkájának értékét növeli, hogy a püspökségek vagyoni helyzetét a tartomány hatalmi-politikai stabilitásának biztosítékaként értelmezi és a további kutatásokat előmozdítandó, eddig ismeretlen jövedelemkimutatásokat publikált. A török uralom alól felszabadult Magyarországon az egyik legfontosabb feladat az impopuláció volt. A17. század végi tiszántúli népmozgásról és okairól Bársony István, a terület 18. századi megszervezéséről, illetve a Csákyak és a Harruckernek gazdálkodásáról Papp Klára és Kovács Ágnes készített dolgo-