Századok – 1999
Közlemények - Pesti Sándor: A törvényelőkészítés folyamatának fejlődése a dualizmuskori Magyarországon III/579
586 PESTI SÁNDOR arra, hogy a kormány nevében kijelentessék az, hogy ezen bizottságok összeállításánál mindig tekintet legyen a pártárnyalatokra. Sőt még azt is hozzáteszem, hogy hajlandó vagyok ezen arányt úgy fogadni el, hogy ez mindig azon pártárnyalatoknak előlegesen történendő értekezlete alapján történjék."3 0 Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az állandó bizottságok, miközben törekedtek a szakmaiság megteremtésére, a kezdetekkor sem nélkülözték a politikai jelleget. Barabási Kun József már a századelőn írott munkájában megállapítja: „Kétségtelenül az a legtökéletesebb szervezési mód, mely mellett egyrészről a legkiválóbb szakemberek jutnak be az egyes bizottságokba, másrészről, a mely leginkább számol az illető parlament pártviszonyaival és lehetővé teszi, hogy minden párt, minden csoport, tehát minden fontosabb érdekkör aránylagosan legyen képviselve."3 1 Ennek megfelelően az ellenzéki erők a bizottságokban is igyekeztek maguknak minél jobb pozíciókat kivívni, hamar felismerve azok fokozódó jelentőségét. A hatalmon lévők pedig — minden ígéret ellenére — a bizottságok kisajátítására törekedtek. Bittó a maga nevében megígérhette ugyan az ellenzék pártarányos bevonását és a konszenzusra törekvést, ez a későbbiek során vajmi kevéssé valósult meg. A házszabálymódosítást követő első ülésszakon még meg tudtak egyezni a pártok a bizottsági helyek 2/3-1/3 arányban történő felosztásában, továbbá, hogy a bizottságokba delegált személyeket maguk a pártok jelölik ki, amit a plénumon már csak formális szavazás erősít meg.3 2 Az 1878-as parlament megalakulásakor azonban a függetlenségi Helfy Ignác már hiába kéri a parlamenti arányosság (1/3) érvényesülését a szakbizottságokban, Tisza Kálmán ridegen utasítja vissza: „Nekem arról, hogy akár minálunk, akár másutt a ház által hozatott volna határozat a bizottsági választásoknál követendő valamely számszerinti arányról, soha életemben tudomásom nem volt." így a legnagyobb létszámú, 21 fős bizottságokban (pl. igazságügyi, pénzügyi, közoktatási) az ellenzék csak 4 helyet kap.3 3 A későbbiek során a Függetlenségi Párt többször próbálja elérni, hogy „a párt számarányának megfelelőbben részesíttessék a bizottságokban", ez többnyire nem sikerül neki.3 4 Tárgyalások ugyan az ülésszakok elején (amikor a bizottságok újjáalakulnak) általában folynak a pártvezetőségek között, azt azonban a Szabadelvű Párt kormányzásának egész ideje alatt sem sikerül elérnie az ellenzéknek, hogy a kívánt (és parlamenti súlyának nagyjából megfelelő) 1/3-os arányban képviseltethesse magát a bizottságokban. Azt persze meg kell jegyezni, hogy a szakbizottságok létszáma a dualizmus időszakában folyamatosan nőtt, és ezzel összefüggésben az abszolút számokat tekintve az ellenzék is növelte bizottsági helyeinek számát. Ez azonban az arányokon nem változtatott. A létszámnövekedést egyébként nem mindig a megnövekedett feladatok indokolták. Érdekes ezzel kapcsolatban az 1890-es létszámváltoztatás. Ekkor — amint a Pesti Napló beszámol róla — „több bizottság tagjainak számát a minisz-30 Uo. 106. 31 Barabási Kun József: A parlamenti házszabályok. Budapest 1907. 98. 32 Ellenőr 1874. október 28. 33 Képviselőházi Napló 1878-81. I. k. 36., 37. és 38. 34 Ellenőr 1879. október 3., Képviselőházi Napló 1892-97.1. k. 21-22. (Madarász József felszólalása), Képviselőházi Napló 1901-1906. XXX. k. 182. (Eötvös Károly felszólalása).
