Századok – 1999
Közlemények - Miru György: A reformpolitika esélyei a kiegyezést követő években III/543
552 MIRU GYÖRGY zárólagosan is megszerezte Kaas Ivor báró, Lónyay Menyhért veje, — az egészben Lónyay megbuktatására indított akciót látott, s támadást intézett a koalíciós eszme ellen (1872.178., 300. sz.).41 Azzal utasította el a koalíciót, hogy az csak ott valósulhat meg egyenlő feltételek mellett, ahol a pártok azonos közjogi alapon állnak (1872. 231. sz.). De nemcsak ellenpropagandát fejtett ki, hanem a választások és az új országgyűlés közti szünetben erőteljes fuzionális kampányba kezdett. A fúzió gondolatát 1867 óta többen felvetették, főként a választási időszakokban, hogy így próbáljanak tiszta parlamentáris viszonyokat kialakítani. 1869-ben a balközépi Károlyi Ede gróf azért indítványozott fúziót, mert csak apró eltéréseket látott a két nagy párt között.4 2 1872-ben a Reform a fúziót a Deák-párt bomlásával indokolta, s úgy vélte, hogy a Balközép egy része is megunta a meddő közjogi politikát. Való igaz, a választások előtt többen szakított ak a párttal, s báró Prónay József borsodi képviselő a 67-es alapot is elfogadta, addig amíg a körülmények lehetővé teszik megváltoztatását. Prónayt báró Podmaniczky Frigyes és gróf Károlyi Ede is követte ezen az úton, de még nagyobb riadalmat váltott ki, amikor a párt egyik vezére, Ghyczy Kálmán, majd Horn Ede is bejelentette visszalépését a képviselőjelöltségtől. Sikerült ugyan szándékuktól eltéríteni őket, de Ghyczy hamarosan más nézeteinek adott hangot. A Reform kölcsönös engedményekkel akarta a fúziót megvalósítani, de leszögezte, hogy a Deák-párt nem alkudhat a kiegyezés felett, csak a balközépi programnak a magyar törvényhozás hatáskörébe tartozó pontjai, továbbá a jövőben követendő politikai irány és személyi kérdések képezhetik az alku tárgyát (1872. 231. sz.). A fúziótól az addig mesterségesen összetartott elemek természetes rendeződését várta, s bízott benne, hogy a szabadelvűek többségben lesznek. A sajtóban élénk vita alakult ki a fúzió körül. A Pester Lloyd és A Hon támogatta, a Pesti Napló is kezdett hozzászokni, a Magyar Politika pedig felhagyott az ellene való izgatással. Az Ellenőr Csernátony távollétében hallgatott, a Magyar Állam és a Szélsőbal lapja, a Magyar Újság pedig ellenezte.43 A Korunk nem hitt abban, hogy a fúzió mögött tényleges politikai erők állnak, nem is tartotta azt parlamentáris eljárásnak, s célszerűségében is kételkedett (1872. 119. sz.). A Szabad Sajtó elfogadta a gondolatot, de fúziót csak a pártok töredékei közt tartott lehetségesnek, s szorosabb értelemben vett fúziót csak két erős párt eszmeharcának folytonosságaként tudott elképzelni (1872. 22., 38. sz.). A Haladásban Schvarcz Gyula elutasította a fúziót, mert úgy vélte, hogy valóságos reformokkal Lónyay jobban össze tudná tartani pártját. Arra is figyelmeztetett, hogy a Balközép fúzióból kimaradó elemei a Szélballal egyesülve újraképezik majd a közjogi ellenzékiséget (1.872. 56., 57. sz.). A tervezgetések mögött persze tényleges lépések is történtek. Lónyay helyzete stabilizálására indította meg manővereit a Balközép elnöke, Ghyczy Kálmán felé, akinek a kormánypárti lapok is előszeretettel hangsúlyozták kormányképességét. Ghyczy elutasító levelei a sajtóban jelentek meg (Szabad Sajtó 1872.59. sz.), s kénytelen volt tagadni annak a balközépi magánértekezletnek a hírét, amelyen három pontban 41 VÖ. Sajtótörténet 146. Egyébként Csernátony 1872. november 18-i interpellációja következtében Lónyay, mivel pártja és miniszterei támogatását is elveszítette, beadta lemondását (november 30.). 42 Századunk 1869. április. Sajtótörténet 137. Jókai 1871. március 8-án A Honban megjelent cikkében is utalt a két párt kapacitásaiból létrehozandó fúzióra. Közli a Reform 1872. 58. száma. 43 Vö. Sajtótörténet 146-147.
