Századok – 1999

Közlemények - Miru György: A reformpolitika esélyei a kiegyezést követő években III/543

A REFORMPOLITIKA ESÉLYEI A KIEGYEZÉS UTÁN 545 A jogállami intézmények vagy késve születtek meg, vagy úgy épültek ki, hogy a bennük maradt joghézagok a kormány pozícióit erősítsék Példa erre az állami számvevőszék felállítása, amely megvalósult formájában nem tölthette be a hatékony kormányellenőrzés szerepét. A vita során a pártkörben még Deákot is leszavazták, mire Csengery Antal, Deák szürke eminenciása, dühösen kifakadva „reakcionárius csőcseléknek" nevezte a Deák-pártot, „mellyel se valódi alkotmányos politikát folytatni nem lehet, se reformokat — valódi reformokat — vinni keresztül nem lehet."8

Az alkotmányosság gyengüléséhez az is hozzájárult, hogy Andrássy Mentős engedményeket tett az uralkodói hatalom számára, amelynek politikai súlya, s vele a konzervatív legitimáció erősödése nemcsak a birodalmi érdekeknek nyitott utat, hanem támaszt is jelentett a demokratizálódási tendenciáktól megrettent magyar elitnek ahhoz, hogy fékezze a társadalmi átrendeződés lendületét, s látszólag sikeresen őrködjön a stabilitás fenntartásán.9 A reformok lefékeződése csak részben volt a valóban liberális politikusok távozásának köszönhető: Eötvös 1871-ben meghalt, Horvát Boldizsár igazságiigyminiszter lemondott, Deák pedig fokozódó betegsége miatt maradt egyre többet távol a politikától. A kiegyezés védelmében a Deák-párt különböző politikai árnyalatú csoportokat tömörített, amelyek belső vitáiban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az egység csak a közjogi problémák előtérbe állításával tartható fenn, ami egyben azt is jelentette, hogy nem lehetett egységes, átgondolt reformkoncepciót kidolgozni és megvalósítani. A kormánypárt és publicistái a hiányokért az ellenzék közjogi alapot veszélyeztető politikáját tették felelőssé.1

0 A Balközép is elfogadta a kiegyezést mint közjogi alapot. Tisza Kálmán és három társa a tizenötös albizottságban benyújtott különvéleményében nem a kiegyezés tényét, a közös ügyek létét kifogásolta, hanem csupán a közös ügyek tervezett kezelésének módját, a közös intézményeket.1

1

Később az 1866-os osztrák katonai vereség következtében kialakult közhangulat hatására visszavonták javaslatukat, s a hatvanhetes bizottságban újabb különvéleményt nyújtottak be, amelyben tovább növelték a nemzeti önrendelkezés garanciáit, s Magyarország és Ausztria kapcsolatának értelmezését közelítették a perszonálunióhoz.12 Az alkotmány helyreállítása új helyzetet teremtett, a párt 1867 júniusában kiadott programjában alkotmányos ellenzéki szerepre törekedett. Ügy látta, hogy a megvalósult politikai szerkezetben nem lehet minden energiát a „belreformok"-ra összpontosítani, mert az államélet legfontosabb elemei felett nem a magyar törvényhozás és a kormány rendelkezik, s ez a helyzet kétségessé teszi a reformok sikerét 8 A Deák-párt és a reformok kapcsolatára M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió (Bp. 1959) 68-81. Csengery Antal levele Weninger Vincéhez 1870. június 23-án. In: Csengery Antal hátrahagyott iratai és följegyzései (Bp. 1928) 315. 9 A kiegyezés utáni reformokat értékeli Hanák Péter: Liberális reformtendenciák a kiegyezés után In: Politika és Társadalom A Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve (Bp. 1983) 89-95. 10

Toldy István: Öt év története 1867-1872 (Bp. 1891 új kiadás) 87. Memor: Tíz esztendő 1875-1885 (Bp. 1885) 43. Hasonló érv szerepelt a Szabad Sajtó Reform és Reformpárt c. cikkében (1872. 57. sz.), a Reform 1871. 312. számának vezércikkében. A Delejtű (1872. 30. sz.) a reformok akadályát a felsőházban látta. 11

A hatvanhetes bizottság albizottsága kisebbségének különvéleménye In: Kónyi III. (Bp. 1889) 564-570. 12

Külön véleménye a közös viszonyok tárgyában kiküldött hatvanhetes bizottság kisebbségének In: Kónyi IV (Bp. 1897) 393-403.