Századok – 1999

Közlemények - Miru György: A reformpolitika esélyei a kiegyezést követő években III/543

Miru György A REFORMPOLITIKA ESÉLYEI A KIEGYEZÉST KÖVETŐ ÉVEKBEN A magyar politikai irányzatok viszonya a kiegyezéshez Az 1867. évi kiegyezés nemcsak abból a szempontból osztotta meg a magyar politikai társadalmat, hogy egyesek elfogadták, míg mások elutasították, hanem azok sem voltak azonos véleményen, akik közreműködtek a szerződés kimunkálásában. Különbség abban volt köztük, hogy eltérően értékelték az új politikai rendszerben rejlő lehetőségeket, és mást vártak a rendezéstől. Deák már a kiegyezést előkészítő országgyűlés válaszfelirati vitájában hangsúlyozta, hogy a Monarchiának elsősorban belső társadalmi feszültségeire, főként a nemzetiségi problémára kell figyelnie.1

A kiegyezés megkötése után a dualizmus továbbfejlesztése mellett érvelt, amit nem csupán közjogi, hanem társadalompolitikai téren is szükségesnek tartott. A dualista alkotmányosság értelmezése körül kirobbant „hevesi ügy"-ben 1867. november 4-én szólalt fel: „Van-e, aki azt állítaná, hogy politikai állásunk, alkotmányos törvényeink fejlesztése már be van fejezve? hogy annak minden része változhatatlan, hogy fejlődésben, szellemi és anyagi téren, haladni többé nem akarunk ? De ha fejleszteni akarjuk törvényeinket, institutióinkat és erőinket, annak eszközlésére tér kell, melyen mozoghassunk, és e tért legalább visszaállították törvényeink. Ε téren működhetünk, e tér nélkül pedig jogosan és törvényesen mozogni sem volnánk képesek. Helyes-e nyereményt semmisnek tekinteni, gyanússá tenni a meglevő állapotot, gyűlöletessé azon törvényeket, melyeken állunk, s melyekből kiindulva tovább haladhatunk?"2 Deák az 1869-ben megnyílt országgyűlés válaszfelirati vitájában is kifejtette, hogy lehetségesnek tartja a 67-es alapú reformot, „a kor igényeinek és a hazánk szükségeinek megfelelő benső" átalakítást, mondván, a létrejött kiegyenlítést „oly közjogi alapnafi tekintjük, melyre a reformok szükséges elintézését bizton építhetjük"3 Deák egész 67 utáni tevékenysége azt bizonyítja, hogy ezekkel az érvekkel nemcsak művét védte, hanem szavait komolyan is gondolta. Önálló törvényjavaslatot nyújtott be a nemzetiségi kérdés rendezésére, amellyel a politikai nemzeten belül biztosította a nemzetiségek állampolgári jogegyenlőségét. Ennek jegyében javasolta 1869. november 14-én a költségvetési vitában, hogy azonos elvek szerint segélyezzék a magyar és a nemzetiségi színházakat, de a képviselőház leszavazta. Pár év múlva Deák a Házban a nemzetiségek anyanyelvű oktatásának biztosítása mellett érvelt. Utolsó 1 Vo. Sarlós Béla: Deák és a kiegyezés (Bp. 1987) 130-134. 2 Kónyi Manó (összegyűjtötte): Deák Ferencz beszédei V (Bp. 1903) 275-276. 3 Uo. VI. (Bp. 1903) 184-191.