Századok – 1999
Közlemények - Szabó Csilla: A politikai elit függetlenségi ellenzékének szervezeti formálódása Magyarországon; az 1860-as években: a 48-as Párt megalakulása II/519
520 SZABÓ CSILLA mot, például válaszfelirati szavazás, 5 pártlap vagy pártprogram megjelentetése alapján. Viszont, ebben az esetben, mit kezdjünk egy olyan szituációval, amikor egy politikus egyértelmű elkötelezettséggel szavaz, ugyanakkor még részt vesz a másik ellenzéki frakció ülésén? Éppen ezért megalakulás helyett pontosabb megalakulási folyamatról beszélnünk, amelynek egyes fázisai jelezték (előrejelezték) a pártok önálló karakterizálódását. Tanulmányom arra vállalkozik, hogy nyomon kövesse a szélsőbaloldali-függetlenségi ellenzék párttá alakulását, vagyis, a 48-as Párt alakulási folyamatának szemszögéből tárja fel az ellenzék (baloldal) politikai közösségeinek formálódását az 1860-as években. Miért lehet mindez érdekes számunkra, az ismert történeti végeredmény (a kora dualizmus pártrendszere) mögött húzódó, eddig jórészt ismeretlen részletek bemutatásán túlmenően? Egyfelől finomabb képet kaphatunk az ellenzéki politikai elit belső strukturálódásáról és e strukturálódás motívumairól. Másfelől betekintést nyerhetünk a pártközösségek társadalmi és politikai körülmények feltételrendszere szabta formálódásának „kulisszatitkaiba". A függetlenségi ellenzék A 48-as Párt a dualizmus függetlenségi ellenzékének első politikai képviseleti szervezete volt.6 Életre hívója a függetlenségi ellenzékiség eszméje, amelynek társadalmi és politikai hagyománya az 1848,/49-es szabadságharcra nyúlik vissza. A magyar társadalom fegyverrel és politikai radikalizmussal kényszerült a polgári alkotmányosság védelmére. 1849 tavaszán, miután Ferenc József kiadta a Magyarország (áprilisi törvényekben rendezett és szentesített) függetlenségét megszüntető olmützi oktrojált alkotmányt,7 a Kossuth Lajos által vezetett politikai vezetőréteg8 kimondta a teljes állami szuverenitás követelményét. 1849. április 14-én megszületett a Függetlenségi Nyilatkozat, amely deklarálta a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. A szabadságharc elfojtása utáni neoabszolutista időszakban a függetlenségi eszme képviselete szimbólumértékűvé vált a magyar társadalom számára: a konzervatív abszolutizmussal szemben a liberális polgári alkotmányosság iránti igényt szimbolizálta. A hazai politikai elit azonban, megfosztva a közélet irányításának lehetőségétől, passzív politikai rezisztenciába szorult. Ily módon a függetlenségi eszme aktív képviseletét az 1850-es években azok az emigrációba kényszerült politikusok látták el, akik vállalták a magyarországi polgárosodás programjának európai lobbizását. Az „emigrációs kormány", a Ma-5 A történeti szakirodalom gyakran a válaszfelirati javaslatok név szerinti szavazása alapján sorolja be a pártok tagjait. Vö. Szabó Dániel·. A magyar társadalom politikai szerveződése a dualizmus korában. In: Történelmi Szemle, 1992/3-4. sz. 6 1874-től: Függetlenségi Párt, 1883-tól: 48-as Függetlenségi Párt, 1890-től: Függetlenségi Párt és Függetlenségi Ugrón Párt, 1896-tól: Függetlenségi Kossuth Párt és Függetlenségi Ugrón Párt, 1905-től: ismét Függetlenségi Párt, 1910-től: Függetlenségi Kossuth Párt, Függetlenségi Justh Párt és Függetlenségi 48-as Párt, 1913-tól: Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt. A függetlenségi ellenzék pártalakulásait, szakadásait és egyesüléseit ld. Mérei Gyula összefoglalásában: Mérei Gyula: A függetlenségi párt programjai. In: Mérei Gyula: Magyar politikai pártprogramok (1867-1917). Bp., 1934. 7 Az olmützi oktrojált alkotmány kiadására 1849. március 4-én került sor, amely tulajdonképpen Magyarországot, tartományaira szétszabdalva, beolvasztotta a centralizált Habsburg-birodalomba. 8 Kossuth az 1848 szeptemberében felállított Országos Honvédelmi Bizottmány élén állt, amely gyakorlatilag a forradalmi végrehajtó hatalom szerepét töltötte be.
