Századok – 1999
Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497
CSENDŐRSÉG ÉS KÖZIGAZGATÁS (1881-1914) 517 korlátozódott, amit a jól szervezett testület komolyabb fennakadások nélkül teljesített. Az államigazgatási tisztviselőkkel történő kapcsolattartásban ez a tanulás időszakának tekinthető, ahol mindkét fél részéről érezni lehet bizonyos távolságtartást, sőt bizonyos esetekben bizalmatlanságot. Az 1890-es években ez a kapcsolat a megváltozott társadalmi viszonyoknak megfelelően, rendkívül rövid idő alatt harmonikussá, minden felesleges vitától mentessé vált. A hatékony fellépés lehetőségét teremtették meg ugyanis azzal, hogy mindennapi kapcsolattartásra törekedtek, egyre gyakrabban elfogadták a másik helyzetmegítélését és nem avatkoztak a másik hatáskörébe. Az egymásrautaltság tudata és ennek mindennapokban történő jelentkezése korszakunk végéig alapvetően már nem módosult. A városokban szorosabb együttműködés a századfordulót követően alakult ki, bár a szabályozás hiányosságai miatt a közbiztonság feletti felügyelet kérdése nem volt minden problémától mentes. Egy adott város rendőri szolgálatának átvétele után azonban a nehézséget többé nem az illetékességben, hanem a polgárokkal való kapcsolattartásban kell keresnünk. A városok lakossága a szokatlanul kemény fellépést meglehetősen nehezen tűrte, de a durva bánásmódot ellensúlyozta a nagyobb közbiztonság. Összességében megállapítható, hogy az általunk vizsgált időszakban a csendőrség és a közigazgatás kapcsolatában — a kezdeti bizonytalanságot leszámítva — a harmonikus együttműködés dominált, ami az ország „közbátorsága" fenntartásának feltétele volt. Ennek határait azonban a legpontosabban Concha Győző fogalmazta meg, amikor azt írta: „Semmiféle rendőrség meg nem óvhat oly alkotmányt, amelynek működő erői képtelenek a nemzeti szükségletek kielégítésére, fenn nem tarthat olyan társadalmi rendet, amelynek vezető, a gazdasági és szellemi javak birtokában levő elemei gátul szolgálnak a társadalom többi tagjainali szükségleteik tekintetében."85 Csaba Csapó GENDARMERIE ET ADMINISTRATION (1881-1914) (Résumé) Le compromis de l'année 1867 exigea en Hongrie des changements fondamentaux au niveau de la politique de l'économie, de la société et cela se manifesta dans la transformation totale de la structure précédente de la protection d'ordre. D'après le nouveau régime la juxtaposition existant jusqu'ici fut remplacée par la subordination entière dans le mantien des relations avec l'administration. Les commissaires de silence et les milices - contrairement aux gendarmes royaux et impériaux de l'époque d'avant - furent complètement assujettis à n'importe quels genres des fonctionnaires de l'administration comtale et citadine. Cette subordination se manifestait non seulement dans le service, mais - près de l'admission du personnel, des circonstances de l'existence - elle déterminait tous les moments de leur vie. Par conséquent la loi de III/1881 qui prescrit l'établissement de la gendarmerie entraîna des changements fondamentaux. Les organismes comtaux furent remplacés par un établissement centralisé et ayant une direction majoritairement militaire. Bien que l'opposition ait accusé le gouvernement lors des débats parlementaires de la loi de susciter les idées des années 1850 et d'avoir des objectifs dictatoriaux, la nécessité des changements était évidente pour tout le monde. On est le témoin de la collision des deux tendances opposantes où les privilèges coutumières des comtats était irréconciliables avec la prise de position du gouvernement intéressé au fonctionnement utile de la police. L'étude traite les relations de la gendarmerie et de l'administration dans deux chapitres distincts, étant donné que le reglement judiciaire de la campagne et des villes est différent. Les relations main-85 Concha Győző: A rendőrség természete és állása a szabad államban. In: Hatvan év tudományos mozgalmai között. Bp. 1935. II. 142.
