Századok – 1999
Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497
CSENDŐRSÉG ÉS KÖZIGAZGATÁS (1881-1914) 515 tartása került. Egy 1905. január 1-jei újsághír szerint a csendőrség ekkor már 10 város kül-, vagy kül- és belterületén egyaránt átvette a szolgálatot.7 7 A csendőrség és a városi hatóságok szorosabb együttműködése tehát mintegy 10 évvel később alakult ki, mint a kisebb községek vagy a megyék vezető tisztségviselőivel. A kezdeményezés az esetek kiemelkedően nagy százalékában a városok részéről történt. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy az eddig elsősorban vidéken jelentkező mozgalmak már a városokban is éreztették hatásukat és az egyre emelkedő költségek miatt a hatalmas külterületek védelme szinte megoldhatatlanná vált. A Belügyminisztérium kész volt kompromisszumot kötni az autonómiájukról részben lemondó városokkal. A tényleges költségek töredékéért elősegítette a területükön nagyrészt eddig is meglévő, de eddig csupán a városokon kívül tevékenykedő csendőrök hatáskörének kibővítését. Egyéb esetekben azonban az 1900. január l-jével életbe lépő új bűnvádi perrendtartás és az 1899-ben a rendőrközegeknek kiadott utasítás értelmében a csendőrök a városok területén „saját kezdeményezésből" csak akkor végezhettek nyomozó szolgálatot, ha a késedelem veszéllyel járt. Minden más alkalommal az ügyészség, a vizsgálóbíró vagy a járásbíróság felhívására volt szükség. Ettől eltérő esetekben az elfogott személyeket, tárgyi bizonyítékokat a városi rendőrközegeknek kellett átadniuk, akik — elméletileg — hivatottak voltak a nyomozásokat elvégezni. A rendelet a városokban működő csendőröket nem rendelte alá a rendőrközegeknek, de az őrsparancsnokok sürgős esetekben kötelesek voltak a kért segédletet kiállítani. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a hivatalos eljárásban is részt vehettek volna.7 8 Az illetékességi kérdések tisztázatlanságára, illetve az általános értetlenségre utal egy 1900-ban íródott vélemény: „Annak daczára, hogy a csendőrség immár két évtized óta kezeli az ország közbiztonsági szolgálatát, a városi hatóságokhoz való szolgálat viszonya mai napig sincs kellő világítással körvonalazva, sőt mondhatnám, hogy az új bűnvádi pörös eljárásról szóló törvény életbeléptetése és az azzal kapcsolatosan kiadott utasítások és kormányrendeletek életbeléptetése óta e tekintetben a homály még nagyobb, mint annak előtte volt."7 9 A csendőrség legnagyobb létszámú városi bevetésére 1912-1913-ban Budapesten került sor. Az 1912. május 23-i, „vérvörös csütörtök"-ként ismert eseményeknél még rendőrök és katonák működtek közre. Június 4-én azonban Tisza István házszabály-ellenesen megszavaztatta a három éve függőben hagyott véderőj avaslatot, majd az ellenzéki képviselőket rendőrökkel vitette ki a képviselőházból, ami ezután több alkalommal megismétlődött. Herczeg Ferenc idéz fel emlékirataiban egy olyan jelenetet, ami — Tisza István gondolkodásmódja mellett — jól példázza a rendőrök és csendőrök alkalmazhatósága közötti különbségeket. „Egy nap megtörtént, hogy a kivezényelt rendőrök egyike megtagadta az engedelmességet, hogy ő nem emel kezet ilyen jó hazafiakra! A többiek is haboztak és meginogtak... Tisza hirtelen a mellette álló belügyminiszterhez fordult: Hány csendőröd van Budapesten? Az járt az eszében, hogy adott esetben csendőrökkel fogatja el az engedetlen rendőröket..."8 0 77 Csendőrségi Lapok 1905. január 1. 78 Belügyi Közlöny 1899. 25. sz. 54-55. 79 Törvényszéki és rendőri újság 1900. június 3. 80 idézi: Gerő András: Magyar polgárosodás. Bp. 1993. 270-271.
