Századok – 1999
Tanulmányok - Cieger András: A politika forgószínpadán: Lónyay Menyhért útja a politikában (1873–1875) III/463
LÓNYAY MENYHÉRT A POLITIKÁBAN 481 e párthoz menekülnek, legalább együtt lesz nemsokára az ország polyvája"6 5 , „apró üzérek" pártja ez6 6 , de programjukat sem kímélték: „nem egyéb, mint a bukott liberalizmusnak a derengő konzervativizmussal való csalfa s mégis öntudatlan ölelkezése"67 . A bírálatok közül Kecskeméthy azon érdemi megjegyzését, mely szerint a párt csak „ad hoc tábort képezett",6 8 érdemes közelebbről is megvizsgálnunk. Mint láttuk, valóban nem beszélhetünk egy szervezetileg egységes pártról, a csoport összetétele is meglehetősen vegyes volt, a létszám is változott és az egyes tagok gondolkodásmódja, felfogása között is jelentős különbségek voltak (pl. Máriássy és Radocza korábban még ellenzéki nézeteket vallottak).6 9 Mégis több mint két évig megőrizték részleges különállásukat, igyekeztek politikai magatartásukat összehangolni. De mi tartotta egyben őket? Erre a kérdésre nehéz választ adni. Az első, ami egy pártot összefoghat, az a politikai program. Ez azonban a vacsorapárt egybentartásában jelentős szerepet nem játszhatott, hisz kiadott programjuk az általánosság szintjén mozgott és igazán nem különbözött a kormánypárt elveitől (ez érthető is, hisz többször kijelentették, hogy céljuk a Deák-párt megerősítése). A program jelentőségét nem konkrét követeléseiben látjuk, hanem abban, hogy kimondva és kimondatlanul kritikát fogalmazott meg a Deák-párttal és a kormányokkal szemben, így alkalmas volt arra, hogy több tucat más-más politikai „előélettel" rendelkező és különböző gondolkodású kormánypárti honatyát tömörítsen bizonyos kérdésekben. A csoport rendezvényei jó fórumot jelentettek számukra, hogy általános elégedetlenségüket fejezzék ki a politikai folyamatokkal szemben, illetve hogy a változtatás szükségességét hangoztassák (mégis „védettek" maradhattak, hisz egyben kormánypártiak is voltak, azaz egyfajta belső ellenzékben léteztek).7 0 A második összetartó lehet a vezető személye. Ez már sokkal meghatározóbbnak bizonyult a csoport esetében: láthattuk, szinte mindegyikük személyesen is kötődött Lónyayhoz (pl. a rokoni kapcsolatok vagy 1872-es megválasztásuk elősegítése miatt). Újra és újra Lónyay iránt érzett tiszteletükről és hűségükről tettek — esetenként tüntetésszerű — nyilatkozatot. A harmadik tényező pedig egy egyfajta „sorsközösség"-érzés lehetett. Az eddigi pártstruktúra felbomlásának és „az országban uralkodott eszmezavar"71 időszakában minden képviselő választási kényszer elé került, előbb-utóbb döntenie kellett, ki mellé álljon, milyen magatartást kövessen. Egy részük — mérlegelve a Deák-párton belül kialakult erőviszonyokat és megfogalmazott elveket — Ló-65 Ellenőr 1874. aug. 22. 229. sz. 66 Kákay Aranyos, i. m. 234. 67 Magyar Politika 1874. aug. 25. 192.sz. 68 Kákay Aranyos, i. m. 236. 69 Nem értünk tehát egyet a következő elhamarkodott és erősen leegyszerűsítő megállapítással: „Lónyay Menyhért csoportja, amely eszméit tekintve inkább az ókonzervatívokhoz állt közel..." Kozári, i.m. 100. Kozári ezt a megállapítást (némileg pontatlanul) Kondor Viktória könyvéből veszi át: Vb. M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió Bp. AK. 1959. 25. 70 Ezen elgondolásunkat látszik megerősíteni Szabó Dániel tanulmányának egy részlete is. A szerző az 1872-es pesti képviselőjelöltek programjának, magatartásának elemzése kapcsán jut hasonló eredményre: Szabó i. m. 1998. 51. (A Pesten megválasztott képviselők közül Radocza János, Steiger Gyula, Tavaszy Endre tartozott a vacsorapárthoz.) 71 Ghyczy Kálmán visszaemlékezései (gépirat) MTAK Kt. 4856/79. 304.
