Századok – 1999
Tanulmányok - Cieger András: A politika forgószínpadán: Lónyay Menyhért útja a politikában (1873–1875) III/463
LÓNYAY MENYHÉRT A POLITIKÁBAN 479 miatt, de erős kritikával illették a kormánypárt vezetőit is, akik szerintük képtelenek hatékonyan összefogni a pártot. Pólya József és Gozmann János kifogásolták továbbá, hogy a kormány kicsúszott a kormánypárt ellenőrzése alól, hisz a miniszterek kiválasztása, egyes kölcsönök felvétele a párttagok megkérdezése nélkül történik. Az ellenzékkel kötendő koalíciót határozatban vetették el, ám elfogadhatónak tartották a Ghyczy-féle középpártot, ezért elhatározták a kapcsolatok felvételét. A legfontosabb azonban, hogy március harmadikai értekezletükön egy négy pontból álló határozatot is elfogadtak, amely lényegében az augusztusi program előzményének tekinthető: 1. az országnak erős kormányra van szüksége; 2. a 67-es kiegyezés érintetlenül meg kell őrizni; 3. az államháztartási egyensúly helyreállítása; 4. a közigazgatás és az igazságszolgáltatás megszilárdítása kell.57 Ezt követően azonban határozottabb fellépésre már nem került sor. Értekezleteiket elnapolták, illetve támogatásukról biztosították az új Bittó-kormányt és örömmel vették tudomásul, hogy az ellenzékkel folytatott koalíciós tárgyalások sikertelenül fejeződtek be.5 8 Ha a csoport működésének tartalmi jegyeit vizsgáljuk, akkor elsősorban azt kell nyomon követnünk, hogy a törvényhozási munka során ki lehet-e mutatni a csoport létét, milyen adatokat találunk az egységes fellépésre, érdekérvényesítésre. Erre a legjobb alkalmat a bizonyos kérdésekben elrendelt név szerinti szavazások névsorainak átnézése kínálja.5 9 Máriássy munkájában a közös fellépés esélyeire 1874 közepén meglehetősen elkeseredett hangon emlékszik vissza: „...a vacsorások nagy része sziesztát tartott, vagy harmincan programrul gondolkoztunk, e harmincbul 25 sokszor a kormány mellett nem szavazott, maradtunk 5-en, kik ellene is szavaztunk, én egyedül szólaltam fel időnként a kormány ellen".6 0 Máriássy szavait az országgyűlési naplók adatai is megerősítik. 1873 januárja és 1875 márciusa között vizsgálataim szerint húsz alkalommal került sor — zömmel az ellenzéki képviselők kezdeményezésére — név szerinti szavazásra a Képviselőházban. A képviselők ötödét kitevő vacsorapárt 1873 őszéig mindig a kormány mellett szavazott. Először 1873. november 18-án (tehát a kormányválság napjaiban) az önálló magyar jegybank ügyében benyújtott ellenzéki javaslat feletti szavazáskor figyelhetünk megváltozást: heten az ellenzéki javaslat mellett szavaztak, 43 honatya ellene, 37 fő a csoportból pedig távol maradt a szavazástól. A kormánypárt végül mindössze 41 fős többséggel tudta csak leszavazni az ellenzéket, 67 Reform 1874. márc. 5. (63.sz.), valamint: Oláh, i.m. 217-218. Sajnos nem tudjuk, hogyan reagált maga Lónyay ezekre az értekezletekre és az ott elfogadott pontokra, mert levelei nem tartalmaznak erre vonatkozó információkat. 58 Reform 1874. márc. 11. és 20. (69. és 78. sz.); az 1874. márciusi tárgyalásokhoz: Kozári Mónika: „Ghyczy Kálmán naplója az 1874. évi kormányválságról" In: Történelmi Szemle 1996. l.sz. 99-122. 59 Az ekkor hatályban lévő házszabályok 141-143.§ értelmében a név szerinti szavazást 20 képviselő írásban kérhette a Háztól. A szavazás a Ház elnöke által kihúzott kezdőbetűtől indult. A név szerinti szavazást döntően az ellenzék kezdeményezte rendszerint fontos politikai és gazdasági kérdésekben. 60 Máriássy, i.m. 13. köt. 7-8. Máriássy véleményét persze kritikával kell kezelnünk, hisz nem tekinthető tipikus vacsorapárti politikusnak: kilépve a kormánypártból, ő már könnyen képviselhetett egy határozottabb ellenzéki álláspontot. 1873. tavaszi kilépését egyébként azzal indokolja, hogy megunta ezt a rejtőzködő ellenzékiséget (i. m. 13. köt. 271.)
