Századok – 1999

Történeti irodalom - Tüskés Gábor: A XVII. századi elbeszélő egyházi irodalom európai kapcsolatai (Nádasi János) (Ism.: Tóth István György) II/433

424 TÖRTÉNETI IRODALOM 433 illetőleg bővült. A szenvedéstematika bemutatásában Grabner többek között kiemeli Martin von Cochem, Johannes Justus Landsberg, Maria de Agreda és Guillaume Stanyhurst — Magyarországon is ismert, nyomtatásban kiadott és részben magyarra is lefordított — munkáinak hatását, melyek közvetlenül befolyásolhatták a „titkos szenvedések" változatos ikonográfiái megjelenését. A képekkel és szövegekkel jórészt ugyancsak napjainkig adatolható apokrif passiómozzanatok közül részletesen megismerkedhetünk Krisztus börtönbeli szenvedésével, a Krisztus a kínpadon-, az ostorozás-, a töviskoronázás-, a homlok- és nyelvtövis-motívumokkal, a „szent nádszál"-lal, mint a szenvedés egyik eszközével, valamint Krisztus vállsebének motívumával. A titkos sebekkel ábrázolt „szent fő" kultikus ikonográfiáját a klagenfurti plébániatemplom 18. századi kegyképétől a sokszorosított grafikán át a modern szentképekig követhetjük nyomon. A második és harmadik fejezet középpontjában túlnyomórészt a délnémet, osztrák barokk ikonográfiái és populáris irodalmi hagyományok állnak. Grabner utal arra, hogy ezek a motívumok más földrajzi területeken is változatos irodalmi, képi hagyományt teremtettek. Érdemes lenne elvégezni ama már jelentős részben feltárt, ide kapcsolódó magyarországi emlékanyag feldolgozását. Egy ilyen kutatás hatásosan vetheti fel a művészettörténeti, irodalomtörténeti, történettudományi és néprajzi módszerek határkérdéseit. Ezen belül elősegítheti az úgynevezett népi és magas kultúra (művészet, irodalom) közötti —jórészt mesterségesen kialakított — határok oldódását, ösztönözheti az egymástól eltávolodott, valójában szorosan összetartozó kutatási területek találkozását, s egyben rávilágíthat eddig kellően fel nem tárt művelődéstörténeti folyamatokra. Knapp Éva Tüskés Gábor A XVII. SZÁZADI ELBESZÉLŐ EGYHÁZI IRODALOM EURÓPAI KAPCSOLATAI (NÁDASI JÁNOS) Universitas Kiadó Bp. 1997. 438 ο. Tüskés Gábor ismertetendő monográfiája egy rendkívül termékeny és a maga korában rendkívül népszerű, de mára Magyarországon már jórészt elfelejtett 17. századi jezsuita író, Nádasi János életét és életművét dolgozza fel. A könyv túllép a hagyományos irodalmi életrajzokon, mert nemcsak Nádasi személyére és munkáira, de az olvasóira és művei hatására is kíváncsi. A mű első része a nemzetközi és magyar szakirodalom rendkívül gazdag anyagának áttekintésével impozáns tablót rajzol a 16-17. századi európai és magyar egyházi irodalomról, különös tekintettel a jezsuita szerzőkre. Rámutat, hogy ezt a mennyiségében hatalmas könyvanyagot milyen nehéz feldolgozni: Nemcsak a kegyességi irodalom egyes műfajai kapcsolódnak szinte elválaszthatatlanul össze, de sokszor még azt is nehéz eldönteni, hogy ezek közül a könyvek közül mi tekinthető önálló munkának. A szerző éppen Nádasi János művei alapján mutatja be, hogy a korabeli szerzetes szerzők számára a lelkekre gyakorolt épületes hatás sokkal fontosabb volt az egyes szerzők életművének gondos elhatárolásánál, továbbá a későbbi korokra jellemző szerzői jogi megfontolások sem vezették őket. így azután a sok részleges fordítás, félig fordítás, félig átdolgozás, vagy a különböző szerzők különböző műveiből kiragadott, ám egy cím alatt megjelentetett és egybeolvasztott részletek, valamint ugyanazon mű hol átdolgozott, hol csak más címmel és címlappal kinyomott újabb kiadásai között már csak annak a látszólag egyszerű kérdésnek a megválaszolása is embert próbáló feladat, hogy egy-egy jezsuita szerzőnek végül is hány műve hány kiadásban látott napvilágot, — nem is beszélve a bibliográfiai „fantomokról", a nem létező, csak tévesen kikövetkeztetett — ám a szakirodalomban egyre nagyobb tekintélyű szerzők által egymástól átvett adatok alapján sorozatosan idézett - munkákról, vagy azokról az esetekről, amikor a fedőlap díszes illusztrációja más címet és más évszámot hoz, mint maga a főcím. Tüskés Gábor — elsősorban az újabb német szakirodalomra támaszkodva — bemutatja a szóbeliség és írásbeliség, a beszélt nyelv és a prédikációk, illetve a nyomtatott irodalmi szövegek viszonyát a korabeli vallási irodalomban. Áttekintést ad az aszketikus irodalom különböző változatairól, a jezsuita meditációs irodalomról. Bemutatja Loyola Ignác, Petrus Canisius Európa-szerte forgatott fordításait, elemzi a jezsuita irodalom különböző szakaszait, rámutatva, hogy a kontemplatív-misztikus kezdetek után a rend vezetése a racionálisan hatékony hittérítés felé fordította a jezsuita írókat. Részletesen tárgyalja Tüskés Gábor az exemplum különböző változatait, rávilágítva