Századok – 1999
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383
JULES MICHELET ÉS A MAGYAR-ROMÁN PÁRBESZÉD 417 lésének rekonstrukciója lehet némileg katartikus hatású, ahogy elgondolkoztat a kisszerűség és a gyűlölködés hajdani tobzódása is. Egy nemzet akkor nagykorú, ha szembe tud nézni saját múltjával, és tud belőle tanulni. Örök dilemma, hogy meddig terjednek az emberi szabadság határai és az emberi cselekvés lehetőségei. A történetírás éppen az mutatja be, hogy egyének és csoportok mikor miként tudnak vagy tudhatnak esélyeikkel élni. A kulturális és politikai párbeszédeknek koronként más és más a forgatókönyve. A szereplőknek másként kell élni saját lehetőségeikkel. Az olykor anekdotikusnak tűnő elemek koronként más-más mozaikba rendeződnek. Michelet és barátai párbeszéde során nem egyszerűen franciák, magyarok és románok álltak egymással szemben, hanem két különböző világ: a mintaadó és a mintakövető közegek, centrum és periféria. A főkérdés: a kölcsönhatás, annak kétirányú folyamata. Centrum és periféria feltételezik egymást, két önzés találkozásában is. Franciaország például csak úgy lehet „megváltó", ha centrum, de csak akkor lehet centrum, ha „megváltó". A francia szalon azt fogadja be a perifériáról, aki eredeti. (Ha nem túl nagyszabású, mint Kossuth Lajos, akkor az 1850-es évek elején kívül reked, ő Amerikában és Angliában találhatott otthonra, hiszen ott eltűrték és kultuszban részesítették azt a szabadságeszmét, amelyet képviselt és megtestesített. De a parlagi sértetteket sem engedik be.) Az eredetiség hordozója akkor az archaikus folklór vagy álfolklór. Bár a folklór szó csak 1848 előtt született Angliában, maga a jelenség különös tiszteletnek örvendett. A 19. század első felében az európai nagyvárosok szalonjainak légköréből áradt a folklór, az ősi és a népi élet megnyilatkozásai iránti igény. A nyugati szalonvilág így próbált elvonatkoztatni létének alapjától, az ipari és a tömegtársadalom valóságától. Az olvasóközönség szomjúhozta a másságot. Az ősi szokások és szavak igézetében éltek. A legiparosodottabb régióban, Skóciában és Angliában született az ipari környezetből való elvágyódás áhítata, az ősi iránti nosztalgia. Mielőtt még igazán kibontakozhatott volna az ipari forradalom, a 18. század derekán „kitalálták a hagyományt": a londoni szalonokban a skót barbár és ellenség helyét elfoglalta az ősi erényeket felmutató szabadsághős, akinek férfias jellegét csak kiemelte a már elfeledett és lenézett, ám hirtelen divatba hozott kilt. 103 Percy és még inkább Macpherson olyan balladákat állított össze, amelyek az egész európai irodalmi világ érdeklődésének homlokterébe kerültek. Új történelemfilozófia születésében segítettek.104 Osszián énekeiben élt az angol romantika. A népi kultúrát a kulturális perifériákon fedezték fel,10 5 de elsősorban a szalonvilág számára. Igaz, itt elsősorban esztétikai fogyasztási cikknek bizonyult. Anglián, Skócián és Franciaországon kívül viszont a kulturális és politikai önmegvalósítás eszköze lett. Franciaországban tudták, hogy mi történik a brit szigetvilágban, de nem engedhették meg maguknak, hogy úgy tekintsenek a bretonokra és a provanszálokra, mint az angolok a skótokra, akik a brit világbirodalom építésében találták 103 Hugh Trevor-Roper: The Invention of Tradition: The Highland Tradition of Scotland. The Invention of Tradition. Szerk., Eric Hobshawm, Terence Ranger. Cambridge, 1984. 15. 104 H.R. Trevor-Roper: The Romantic Movement and the Study of History. London, 1969. 3. 105 p ete r Burke: Popular Culture in Early Modern Europe. London, 1978. 8-14.
