Századok – 1999
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383
400 MISKOLCZY AMBRUS hókkal kellene egységre lépni". Az eredmény: „hatalmunk a Fekete-tengerig terjedend".6 0 Május 14-én Teleki László szakított a történeti Magyarországot homogén nemzeti állammá alakítani akaró törekvésekkel. „Nem csak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is" -— írta Kossuthnak. Valójában éppen az államalapító magyar király Intelmeinek, szellemében tett javaslatot. Hiszen István figyelmeztetése így hangzott: gyenge és törékeny az egynyelvű és egyszokású ország. Teleki László pedig a francia nemzeti állameszménytől fordult el, amikor a nagy francia forradalom kiteljesítéséről álmodott: „Frankhon 89-ik évi szerepe: Európát emancipálni, nekünk jutott." Mert, ha olyan új rendszert sikerül felállítani, amelyben „a nemzetiség egysége hiányát az egyéni és nemzetiségi jogok egyeztetése és méltánylata által pótoljuk", azaz a magyar kormány területi autonómiát ad a szerbeknek, széleskörű megyei önkormányzatot a nemzetiségeknek, akkor „minden fajok, nem csak Magyarhonban, hanem azok, melyek eddig igényeinken kívül álltak, sóvárogva fognak felénk tekinteni és örömmel fogják Magyarországot elfogadni, mint egy jövendőbeli dunai confederatiónak központját és királynéját, mellynek hatalma örökre megtörendi az absolutismus szörnyetegét és melly a Balticumtól a Fekete tengerig terjedend."6 1 Időközben a román emigránsok közül is néhányan újragondolták az összromán célok megvalósítási esélyeit, és a polgárháború közepette vállalták a magyarokkal való megbékélést. Viszszatértek a havaselvi forradalom Párizsban elhatározott politikájához? Részben igen. Bälcescu a következő fokozatokat vélte felfedezni a történelem menetében: a nemzetek közös felszabadító harca, majd a kollektív felszabadítás után következik az egyéni, a nemzetek harca, ami megfelel a nyugati osztályharcnak, majd eljutunk „az igazi konfoderáció"-hoz. A dunai fejedelemségek felszabadításához a magyarok segítségével készültek, aztán majd élhetnek etnikai túlsúlyukkal. „Áldozatokat kell hozni a jelenben, a jövőbeni előnyökért" — írta Ion Ghicának 1849 június 6-án Pestről.62 1849 júliusában Bälcescu és Kossuth tárgyalásai nyomán megszületett az ún. Projet de pacification, amelyben Magyarország kötelezte magát a hazai románokjogainak tiszteletben tartására és román légió felállításához szükséges segítség nyújtására. A nemzetiségi jogokat aztán az országgyűlés törvényerejű határozatban írta körül. És mindebben már nemcsak az a minőségileg új mozzanat, hogy a nem magyar nemzetiségek szabad kifejlődését biztosítják, hanem az is, hogy a területi közigazgatásban: vármegyékben, székekben, kerületekben elismerték az anyanyelvhasználat jogát, míg korábban a magyar kizárólagos jogokat élvezett. A Projet — némi túlzással — a modern román állam keresztlevele, hiszen a mágikus varázsú szó: Románia, itt fordul elő először hivatalos okmányban. Bälcescu és Kossuth tárgyalásai régóta érlelődő folyamatot segítettek át azon a kompromiszszumos küszöbön, amelynek átlépésére korábban egyik fél sem vállalkozott. Pontosabban: a Népek Tavaszának szabadságmámorában még a nem magyar népek első nemzeti követelései nem vagy nem sokkal lépték ezt túl, de csakhamar a 60 Teleki László válogatott munkái. II. Szerk. Kemény G. Gábor. Bp. 1961. 19. 61 Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. Bp., 1980. 216-217. 62 Bälcescu: i.m. 185-186.
