Századok – 1999

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383

392 MISKOLCZY AMBRUS elegyedtek szóba, de egy török matróz a lapáttal majd agyon nem verte őt és ötéves gyermekét. „Elszorul a szívem a szomorúságtól, és az a perc soha nem hagy nyugton, amíg élek, hogy kiüldözzem román földről azt a barbár hordát. Elszomorodtam annak láttán, hogy a mieink többségében nem lobog a szent tűz." Éjszaka a börtönben aztán „ még 19-én nagyon szenvedtem, és feleségemet jobban szerettem, mint valaha", és nagyon megsajnálta saját magát: „hiába írsz, férjed az összes földi nélkülözést és kínt el kell szenvedje". Aztán az volt a baj, hogy csak hagymát ehettek kenyérrel. Általában minden úgy történt, mint Michelet elmesélte, csak olykor élesebben villan fel a balkáni valóság. Amikor egy török tiszt érkezett a paranccsal: téijenek vissza Orsovára, egy kivételével a román forradalmárok megegyeztek abban, „hogy vesztegessük meg a törököket". A törököket pedig úgy küldhették haza, hogy az osztrák katonai parancsnok sem akarta azokat tovább engedni, mert nem volt útlevelük.2

0 Míg Rosetti saját feljegyzéseit nem bocsátotta nyilvánosság elé, egyik egykori útitársa, loan Voinescu még 1851-ben, majd tíz év múlva is kiadta beszámolóját.21 A foglyokat gyötrő bizonytalanság történetéhez fontos adalék: bár a török megígérte, hogy Brassóba viszik őket, mielőtt még megérkeznének az oroszok, amikor látták, hogy irányt változtatnak, akkor úgy hitték, az ellenállásra készülődő Magheru tábornokot zsarolják, mire ők elhatározták, hogy inkább a harcra esketik meg az ellenállni akarókat. Jellemző, hogy 1989-ben kihagyták a következő részt: Rosettiné jelezte, az oroszok már Bukarest mellett vannak, és a parasztok küldöttséggel fordultak az angol és francia konzulhoz szabadonbocsátásuk érdekében. Kimaradt Rosettiné szerepének értékelése is: „Nem írom le azt a vigaszt, amelyet lelkünknek nyújtott e nagyszerű nő látogatása, benne mindegyikünk anyát, nővért, feleséget kapott." A további részletek megint egyeznek Rosetti leírásával. Csak az szerepel határozottabban, hogy a törököket megvesztegették, amikor kellett. Harmadik beszámolónk a kiváló költő, Dimitrie Bolintineanu útleírása az 1860-as évekből. A fény és árnyék játéka jobban érvényesül. Giurgiuban a török katonák nagyon ellenségesek voltak, mert azt hitték, hogy részt vettek a bukaresti fegyveres összecsapásban. A pasa azt mondta nekik, hogy Konstantinápolyba mennek, de — hangsúlyozta — a szultán vendégei és nem foglyaiként. Ruszcsukban a pasa pedig fenséges ebédet küldött. Az oly sokat szidott kényelmetlen török evezősök „hattyú"-ként lebegtek a vízen. „Nagy örömet jelentett nekünk, hogy a Dunán siklottunk, olyképpen, mint addig soha. Minden titokzatos álomnak tűnt, mert senki sem mondta, hogy hova megyünk és a dolgok között annyira nem volt összefüggés, hogy egyik titokból a másikba estünk." A baj csak az volt, hogy esni kezdett és nem volt hova bújni, csak egy kis lyuk a hajó közepén, ahova alulról szivárgott a víz, felülről pedig csurgott. Aztán jobbra fordult az idő, de nem kaptak hátszelet. Ezért a partról kellett vontatni, Bolintineanu szerint harminc napig. Sajnos, írónk, mint megvallotta, néhány érdekes eseményről nem számolt be. Viszont azt elmesélte, hogy a bolgár partokon az oda menekült román parasztok, 20

Marin Bucur: Pagini regäsite din «Jurnalul» lui C. A. Rosetti. Revista de istorie §i teorie literará, 1984. l.sz. 7-8. 21

I. Voinescu: Arabescuri. Paris, 1851., Cälätori roraâni pa§opti§ti. Szerk., Dan Berindei. Bucure§ti, 1989. 185-193