Századok – 1999

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383

JULES MICHELET ÉS A MAGYAR-ROMÁN PÁRBESZÉD 389 gazdagságukkal, a csodálatos virágszőnyeg változatosságával meglepik az utazót, Európa egyetlen országát alkotják, amely az amerikai terek nagyságát idézi." A forradalom története és a Rosetti család története szervesen összefonódnak Michelet elbeszélésében. Amikor Madame Rosetti vajúdik, férjét ,,a haza szólítja". De mielőtt még elindulna barátaival felkelteni az országot, megszületik a kis Liby. A Rosetti szalon egyébként „Franciaország Bukarestben". A születés előjel. „Nem ez volt a forradalom?" Michelet számára mindenképpen, még akkor is, ha pon­tosan tudta és megírta „Bukarestben június 23-án tört ki a forradalom". (És mint tudjuk, előtte egy nappal bontottak zászlót Izlazban, ahol közzétették a forradalom már említett kiáltványát, amelyet aztán valamiféle alkotmánynak is tekintettek.) Rosettit letartóztatják, de a nép kiszabadítja, aztán Rosetti — folytatja Michelet szaggatott beszámolóját — megmenti az uralkodót és gyűlölt miniszterét, dacolva a tömeggel, amelyet egyik pillanatról a másikra szintén hatalmába kerít a nagy­lelkűség gesztusa. „Csodálatos és tiszta" ez a forradalom, miközben minden oldalról veszély fenyegeti. A törökök, az oroszok és az osztrákok alig várják — Michelet szerint — hogy lecsapjanak. Az új kormány, amikor néhány katona összeesküvést szőtt, és elterjedt az álhír: az oroszok átlépték a határt, elmenekült. A nép azonban fellázadt, és a kormány diadalmenetben visszatérhetett. Madame Rosetti még nem tudott járni, hintóval ment az utcára, „fegyvert akart volna adni, de nem volt, csak egy zászló, mit adhatott": Az ujjongó tömegnek abból az „értékes" kék-piros sálból vágott szalagokat, amelyet férje a forradalom napján hordott. Michelet ma­gasztalja a román népet, mert „megértette a szabadságot". Oroszország nem is merte „kockáztatni csapatait", hiszen „ezekben a pillanatokban egy nép, ha nin­csenek is fegyverei, hatalmas erő, mérhetetlen hatalom, mint a természet ereje és hatalma". A törököket vonultatták be az oroszok. A román nép védelmezőként fogadta őket. Bukarest határában tömegek gyűlnek össze fogadásukra. Madame Rosetti is kenyeret osztogat a parasztoknak. A törökök azonban elfogják Rosettit és barátaikat. És mivel a török pasa mellett ott az orosz Duhamel tábornok, úgy érezték „Észak félelmetes hálójába kerültek". Szeptember 25-én a törökök aztán árulóként bevonulnak Bukarestbe, és fosztogatnak. 150 tűzoltó egy órán keresztül állt ellen a tizenkétezres seregnek. Másnap egy óriás havaselvi kereste fel Roset­tinét, felajánlva, hogy kétezredmagukkal kiszabadítják a foglyokat, de az asszony leinti őket, mert az angol konzulon keresztül a török parancsnok szavát adta, hogy három nap múlva elengedik a foglyokat. Aztán, valóban, török katonai kí­sérettel el is indultak a magyar határ felé, de visszafordultak, és a Duna felé folytatták útjukat. Madame Rosetti nyomukba eredt. Vele volt még Dumitru Brá­tianu, de mivel ez utóbbit körözték, jobbnak látta, ha másfelé megy. Madame Rosetti gyermekével az esős és viharos éjszakában egyedül: „Ügy látszott mintha az egész természet hadat indított volna e bolyongó asszony és az ártatlan gyermek ellen. Valójában óvta őket. Ez az eső segítette az utazást, sen­kivel sem lehetett találkozni". A hidegben, fáradságban elapadt Rosettiné teje. De amíg lovakat váltottak egy nyomorúságos viskónál, egy parasztasszony meg­szoptatta a kisdedet. Másnap a Dunához értek. A folyó közepén egy hadihajóban a foglyok. Rosettiné meg szeretné osztani férje fogságát, de nem engedik. Egy kis

Next

/
Oldalképek
Tartalom