Századok – 1999
Tanulmányok - Urbán Aladár: Agitáció a magyar köztársaságért 1848/49-ben II/221
228 URBÁN ALADÁR az örökletes monarchia, mint az abszolutisztikus kormányforma ellenpontja magától értetődően olyan jelszó volt, amely mozgósította a főváros népét az udvar időthúzó, általános felháborodást kiváltó politikájával szemben. A március 31-i királyi kézirat a kedélyeket általában megnyugtatta, s az elégedetlen „veres szalagosok" április l-jén kétségtelenül vereséget szenvedtek. Ez azonban nem jelenti, hogy a republikánus eszmék őszinte hívei ezt követően azonnal visszahúzódtak volna. A Marczius Tizenötödike — mint ezeknek az eszméknek szócsöve — külső fejleményektől várta a radikális mozgalmak újjáéledését. Április 3-án arról írt, hogy az elnyomottaknak soha jobb alkalmuk nem volt mint most, hogy lerázzák igáikat. Ezért Lengyelországban is felkelést jósolt. Április 8-án a Pozsonyhoz való viszonyukat elemezte. Megállapította, hogy az országgyűlés lehetne radikális és éltethetné a respublikát, s lehetne reakcionárius - de ez esetben „a pesti barricadpárttal" gyűlne meg a baja. Ez a kijelentés nem hivalkodás kívánt lenni, hanem — mint a folytatásból kiviláglik — még mindig a pozsonyi diétával kapcsolatos fenntartásait kívánta kifejezni, s egyben azt is, hogy szerintük még nem kerültek egyensúlyba a dolgok. Ezt így fogalmazta: „Meglátjuk, mi lesz belőlünk. Azonban csak azt az egyet ne higyjük, hogy minden a maga rendén fog menni. Az európai viszonyok csak kezdődnek. " (Kiemelés utólag.) A Pozsonyból érkező hírek okai lehettek az ilyen fenntartásnak, de az elsősorban nem a törvényhozóknak, hanem az egyes törvényjavaslatok elhúzódó szentesítésének (vagy késleltetett kihirdetésének) szólt. Emiatt április 9-én és 10-én Pozsonyban is volt némi nyugtalanság.30 Azt, hogy az országgyűlésen tudatában voltak annak, hogy Pest radikálisai készültségben maradtak, s hogy egy újabb válság esetén ismét tömegbefolyásra tehetnek szert, erről Wesselényi Miklósnak április 10-én Pozsonyból barátjának írott levele tanúskodik. Eszerint, mivel április 8-án Batthyány úgy tért vissza Bécsből, hogy sem a miniszteri, sem az Erdély uniójáról szóló szentesített törvényt nem hozta magával, annak rémét idézte fel, hogy — írta Wesselényi — „törvény nélkül menendünk szét". Ez esetben szerinte Pesten nem lehetett volna egy újabb kitörést megakadályozni. „Az őrültségig neki bőszült s keseredett nép, s ábrándos vezérei kikiáltották volna a nádort királynak, vagy a köztársaságot."31 Azt, hogy Kossuth is tisztában volt a főváros radikálisainak változatlan készenléti állapotáról, jelzi a Marczius Tizenötödike április 9-i (és 11-én megismételt) cikke, mely szerint Kossuth „nem akar Párizst ismerni Magyarországban". A pozsonyi országgyűlésen április 10-én véget értek az utóbbi napok izgalmai. Másnap a kormány letette az esküt, a király személyesen hirdette ki a törvények szentesítését és berekesztette az országgyűlést. Április 14-én Batthyány és Kossuth is megérkeztek a fővárosba, ahol a nép nevében Vasvári Pál köszöntötte őket. A beszéd nem titkolta a szónok (és elvbarátai) forradalmi republikánus rokonszenvét, amikor arra utalt, hogy ők nem akartak „az európai átalakulás játékából kimaradni, mint könnyelmű apáink tették a nagy francia forradalomkor és a júliusi napokban." Az egy hónapi forradalmi mozgalmak után — folytatta Vasvári — a főváros népe „ezen éjen egészen lecsendesül, s holnap már visszatérend a polgári élet magányába." A nyugalom ígérete után a beszéd az elmúlt hónapok hangadóinak a fővárosban 30 Ld. Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp. 1986. 226-232. 31 Wesselényi Miklós - Kiss Károlynak. Pozsony, 1848. ápr. 10. Ld. Alföldiek Segélyalbuma. Pest, 1868. 235.; továbbá Kardos Samu: Báró Wesselényi Miklós élete és munkái. Bp. 1905. Π. 203.
