Századok – 1999

Történeti irodalom - Erdélyi okmánytár (Ism.: Szovák Kornél) I/190

194 TÖRTÉNETI IRODALOM 194 357., 452. sz.). A 277. sz. esetén pl. csak a Zsigmondkori Oklevéltár regesztájának felütésével derül ki, hogy I. Károly oklevele maga is átírásban maradt csak korunkra. A kifogások másik csoportja tartalmi kérdéseket érint. Gergely legátus (20. és 22. sz.) titulatúrájával több probléma is adódik. Először is az, hogy a de Sancto Apostolo nem a származási helye, hanem a családneve, mert egyébként római születésű volt az illető (vö. W. Malaczek, Papst und Kardinalskolleg von 1191 bis 1216. Wien 1984, 93-94.), tehát szerencsésebb a nevet nem magyarítani, hanem meghagyni eredeti praepositiós formájában. A másik baj a tituláris templomával van: a mutatóból az derül ki, hogy ezt a Nápolyhoz közeli Portici községgel azonosították, ezért szerepel a körülményes Portici-i alak a regesztákban (valójában Portici nem volt püspöki székhely, hogy Szűz Mária temploma van-e, nem ismert előttem), holott itt egy Róma városi templomról, a S. Maria in Porticu v. Portico templomról van szó, mely a Capitolium tövében, a Forum Romanum észak-nyugati sarkától nem messze található (vö. R. Lanciani, Forma vrbis Romae, Roma 1990. 28. sz. szelvény). Mivel a diakónusbíboros csak római titulus papja lehetett (vö. A. Werminghof, Verfassungsgeschichte der deutschen Kirche im Mittelalter, Leipzig-Berlin 1913, 38.) indokolatlan a bíborosi címet bárhol [római]-\al kiegészíteni, hisz ez a természetes (179-181. sz.). Nem szerencsés a mitra püspökfövegként való régies fordítása (139. sz.), a püspöki szentségek emlegetése (valójában itt azokról a szentségekről van szó, melyek kiszolgáltatása a püspök számára volt fenntartva, 246. sz.), a cisztercita kifejezés (250., 316. sz., a mutatóba a helyes ciszterci alak került!), nehezen érthető a közbünöző kifejezés (463. sz.). A sessio villarum inkább falusi telek, mintsem faluszerű település (222. sz.), a hospites castri alatt várföldre települt vendégnépeket kell sejtenünk, nem pusztán várnépeket (242. sz.), s a descensus fordítása sem helyes beszállásolásként (447. sz.). Az equitatura valószínűleg hátasló és nem kíséret jelentésű (62. sz. vö. MKLSz 111,343-344.). A 187. sz. esetében a Ladislaus dictus (László nevezetű) tartozik egybe, s nem a dictus comes (gróf v. ispán nevű). A bérc szót szerencsésebb kisbetűvel írni, mivel ragozhatatlan latin köznévként kezelték (400. sz., ld. még a mutatóban 361. ο.). A 190. sz. méltóságsorából Bertalan veszprémi püspök után csakúgy, mint Zimmermann - Wernernél, kimaradt Mátyás váci püspök neve (vö. Reg. Arp. 674. sz.), aki ti. a választott esztergomi érsek volt. Filológiai tekintetben a szokatlan alakokra a regeszták felkiáltó jellel utalnak. Nem szükséges azonban a felkiáltójel a 114. sz. super kifejezése után, mert nyugvást jelentő igék mellett accusativusszal is jelenthet -on, -en, -ön-t; a 262. sz. succubuerunt után, mert ez helyes alak; az 568. és 584. sz. ullo unquam temporum után, mert genitivus partitivusként megállja a helyét; 347. sz. kettős genitivusi szerkesztés miatt is fölösleges a felkiáltójel; 539. sz. a depositio iuramentalis a középkorban szabályos fejleménye a képzett ható főnév melletti genitivus obiectivusnak; 589/6. sz. a processum fuit, curritur szabályos személytelen szerkesztésű alakok, használatuk elfogadható. Néhány zavaró sajtóhiba is került a kötetbe. Bizonyítandó, hogy a számítógép ördöge sem jobb a nyomdáénál, benne maradtak az elválasztójelek a 241. és az 516. sz.-ban. 256. sz.-ban a Lodomér névről lemaradt az ékezet, a 435. sz.-ban posessio helyett possessio, az 535. sz.-nál a falusbírájuk helyett a falubírájuk olvasandó. A 196. sz. fierit helyett fieri, 286. sz. az ad universitatis nostre helyett természetesen a vestre, az 533. sz. (309. o. 1. sor) az ad omnem helyett az ad omne id faciendum, az 560. sz. succederentes helyett a succedentes a helyes alak. A 308. sz. eque valentibus külön írandó. A kötet előszavában Jakó professzor kifejti, hogy a mutató a forráskiadvány lelke (32. o.), s kötetéhez valóban káprázatos index készült, amely nem csak a történeti forrásanyag tulajdonneveire terjed ki, de a köznevekre, sőt az előszó szövegében található nevekre és terminusokra is. A mutató olyan pontos, hogy a legnagyobb rosszindulattal is nehéz hibára lelni benne, így valóban a forráskiadvány méltó segédlete, mondhatni koronája. Legföljebb az vethető a szemére, hogy olyan terhet is hordoz, melyet nem feltétlenül várunk el tőle, hisz pl. elég kevéssé valószínű, hogy valaki éppen egy forráskiadványban akar utánanézni a mediévista, mediévisztika terminusoknak (423. o.). Az Alcol és a Bodun problémás névalak, valószínűleg egy név két eleme és egy személyt takar, ennek ellenére egymástól függetlenül mindkettő bekerült (353,364. o.) egymásra való vonatkoztatás nélkül. Ugyanakkor a Kalnuktói hiányzik egy utaló a Kelnekhez. A név- és tárgymutatót egy, a Zsigmondkori oklevéltár új köteteiből már szintén ismert módszerrel készült Dl-Df-szám szerinti mutató követi, melyből könnyedén tájékozódhat a használó a feldolgozott kéziratos anyagról, s arról is, mely okleveleket nem szükséges újra kikérnie adott esetben a Magyar Országos Levéltár raktárából (482-483. o.). Utolsó megjegyzésként említjük, bár az elejére kívánkozott volna, hogy a kötet latin címében a historizáló Transsylvaniae, Transsylvanas alakok helyett helyesebb lett volna a hagyományban is gyökeret vert és klasszicizáló Transsilvaniae, Transsilvanas formákat alkalmazni.