Századok – 1999
Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145
RENDSZEREZÉS ÉS MEGHATÁROZÁS A CÍMERTANBAN 149 szerző tudatosan mellőzi a címerhatározás szabályainak megalkotását. Könyvének8 előszavában meg is említi, hogy ebből a szempontból „kétes" értékű a heraldikai rendszerek használata. („Das heraldische System zur Anwendung zu bringen schien bedenklich, da die wenigsten Numizmatiker gleichzeitig Heraldiker sind.") A meghatározás alapjául csak néhány szempontot vesz figyelembe. A címereket a fő címerábra alfabetikus sorrendjében tárgyalja, ahol olyan morfológiai jegyek is alfabetikusan vannak tárgyalva, mint pl. a hasított (gespalten) pajzs. Századunkban Konrád Fischnaler9 dolgozta ki a tiroli és voralrbergi címerek kulcsát. Rendszerében a mintegy 100 ezer címert a címermezők és a mesteralakok szerint csoportosította, majd ezen belül a címerképek szerint, de félrevezető utalásai és az önkényes szakterminológia következtében szintén nehezen használható. A címerhatározás (és -rendszerezés) sarokköve tehát a címertani szakterminológián alapuló koherens rendszer, mely a címerelemek belső törvényszerűségeit úgy alkalmazza, hogy ezek explicit módon azonosak minden tetszőleges címercsoport esetén. Olyan rendszerre van tehát szükség, melybe minden címer besorolható, s melyből minden címer könnyen kikereshető. Ahhoz, hogy a címereket meg tudjuk határozni, elsőként a klasszifikáció kérdésével kell foglalkoznunk, ismernünk kell a címertani szakterminológiát, szabályokat kell alkotnunk, hogy a címerek birodalmában tájékozódni tudjunk és nagyfokú differenciációt éljünk el. Ebbe az irányba az első lépést a középkor végének tudományos heraldikája tette meg, mely elsőként közelített a címertanhoz elméleti módon. Ez még akkor is igaz, ha — mint láttuk — lényegében csak a címergyakorlat fejlődéséhez járultak hozzá. A heroldok az elméleti heraldikusokat nem is kedvelték, azt hirdették, hogy a tudósok nem ismerik a „valódi tant" és ezért az általuk felállított szabályokat sem fogadták el.1 0 A legelső ilyen elméleti heraldikus 1350 körül Bartolo de Saxoferrato volt.11 Olyan elméleti és gyakorlati kérdésekkel foglalkozik, mint pl. ki jogosult címert viselni, hogyan kell a címert festeni stb. Őt követte 1416-ban Clément Prinsault Traité du blason című könyve, mely a ma is használatos szakterminológia egyik forrása. A francia heraldika előnyét évszázadokra megalapozta. A címerjoggal és a szabályellenes címerekkel ő is behatóan foglalkozott. A német és a francia címerelmélet egységesítésére 1529-ben Bartholomäus Cassaneus tett kísérletet Catalogue gloriae mundi c. könyvében. Műve, mely megújította a német címerleírási rendszert, az elkövetkezendő kétszáz évben csaknem húsz kiadást ért meg. Az első Prinsault-éhoz hasonló német heraldikai művet Cyriacus Spangenberg adta ki, melynek csak a II. része foglalkozik a heraldikával.12 A fontosabb fejezetek: 24. A pajzsokról, 16. A sisakokról, a pajzsról és a címerről. Először foglalkozott a címerpajzsok kategóriáival és számos szakterminust vezetett be a német heraldikába. 8 Rentzmann, W: Numismatische Wappen-Lexicon des Mittelalters und der Neuzeit. Staatenund Städtewappen. Berlin 19782. 9 Fischnaler, K.: Tirolisch-Vorarlbergischer Wappenschlüssel. Innsbruck, 1938-1951 10 Bárczay Ο.: A heraldika kézikönyve. Budapest, 1897. 485 sk. 11 Bartolo de Saxoferrato: Tractatus de insignis et armis. Venetia, 1482 12 Spangenberg, C.: Adelsspiegel II. Schmalkalden, 1595
