Századok – 1999
Közlemények - Csernus Sándor: A reneszánsz fejedelemtükrök forrásvidékén: Philippe de Commynes; a „francia Machiavelli” I/125
130 CSERNUS SÁNDOR beteg (1479-től) és paranoiás rettegéssel szorongó XI. Lajos közvetlen környezetében, ez azonban már nem tekinthető hatalmi pozíciónak, s nem fogható fel hivatali szerepként sem: ez nem több (és nem kevesebb), mint a kivételes személyes kötődés újabb, ezúttal utolsó bizonyítéka.17 A fentiekből tulajdonképpen automatikusan következett, hogy a király halálával Commynes-t egyre újabb megpróbáltatások érték: a tőle kapott javadalmakat sikerrel perelték vissza az előző tulajdonosok, ráadásul — mivel a VIII. Károly hatalomra jutása körüli harcokból nem az a csoport került ki győztesen, amelyhez Commynes csatlakozott — a korábban szerzett méltóságokat is elveszítette, majd 1485-ben ellenségeinek sikerült az udvarból is elűzniük, sőt, a rákövetkező esztendőben még letartóztatását is el tudták érni: 1487-től a korábbi nagyhatalmú királyi „főminiszter" az új király foglya, s ekkor el kell szenvednie a legnagyobb megaláztatást is, amennyiben belülről ismerhette meg korábbi ura (XI. Lajos) elmés és kegyetlen rabtartó szerkezetét, a uasketrecet. A kegyvesztettség korszakát egy újabb döntés pecsételte meg: 1487-től vidéki száműzetésbe kellett vonulnia, miközben meg kellett esküdnie, hogy többé nem ármánykodik, s nem szervez összeesküvéseket. Ekkor vonult vissza Dreux-ben lévő kastélyába.18 A politikai számkivetettség azonban Commynes esetében korántsem jelentett tétlenséget: ekkor fűzte még szorosabbra a kapcsolatait a Mediciekkel, és szorgalmasan készült politikai visszatérésére. Közben, 1489-90 között diktálta le a nyolc könyvből álló Emlékiratainak kulcsfontosságú első öt könyvét. Ezután az udvarral való viszonyában némi enyhülés következett be, olyannyira, hogy 1490-ben már bocsánatot nyerhetett, de egy darabig a királyi udvartól még távol kellett tartania magát. A politikai életbe 1491-től tért fokozatosan vissza; ekkor — a francia politikai célokkal szoros összefüggésben — ismét az itáliai ügyekkel kellett foglalkoznia és rendszeres kapcsolatokat tarthatott a milánói, különösen pedig a firenzei követekkel, s ápolhatta a Lorenzo Medicivel kialakult barátságát is. Ekkor írta meg művének (számunkra is különösen érdekes) hatodik könyvét. Minden bizonnyal a Magyarországra, különösen pedig Mátyásra vonatkozó információinak döntő többségét ebben az időszakban, az itáliai követekkel való kapcsolattartás során gyűjthette össze. További diplomáciai szerepet kap VIII. Károly itáliai hadjárata során (1494-től); Velencében, Firenzében és Itália más részeiben tevékenykedik—vegyes sikerrel — ura érdekében. Tárgyalásai végül nem vezettek a kívánt eredményre; Commynes-nek nem sikerült az itáliai francia-barát pártot újabb szövetségesekkel megerősíteni, és nem tudta megakadályozni a francia-ellenes Szent Liga (1495) létrejöttét sem. Művének az itáliai eseményekre koncentráló hetedik könyvét 1495-ben és 1496 elején írta meg, míg a befejező, nyolcadik könyv első része 1497 végén, a második rész pedig 1498-ban született meg. Commynes az új király, XII. Lajos korában csak halvány szerepet játszott, szakértelmét és meglévő politikai kapcsolatait csak alkalomszerűen, főleg az itáliai ügyekkel összefüggésben hasznosították. Argenton-i birtokára visszavonulva, 1511-ben halt meg.19 17 Commynes, im., 480-493, 505-514., Nisard, im., 112-113., Murray Kendall, im., 420-437. 18 Commynes, im., 510-511, 534-535., Dufournet, Mémoires..., (előszó és jegyz.) 27-28., Nisard, im., 105, 113., Lanson, im.,134. 19 Dufournet, Mémoires..., (előszó és jegyz.), 535-539., Murray Kendall, im., 547—552.
