Századok – 1999
Közlemények - Magyar László András: Orvosi vita a magyarországi vámpírokról 1732–1756 VI/1247
1248 MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS egyaránt egyértelműen elutasító tanulmányai ellenére — a század közepéig ébren tartotta az orvostársadalom figyelmét. A 19. században azután a vámpírizmus kérdésével orvosok már alig-alig foglalkoztak: a téma a néprajzban2 , szépirodalomban, filmművészetben és a történettudományban3 jelenik csak meg makacsul újra és újra — még századunkban is.4 A „sztori" röviden ennyi, ám közelebbről ennél még sokkal több érdekességet ígér. Ügy gondolom, összefoglalva az európai vámpírizmus történetének előzményeit, érdemes az említett tanulmányokat alaposabban is megszemlélnünk, talán választ kaphatunk arra kérdésre, miért keltettek ekkora érdeklődést ezek a különös, távoli események a kor Európájában, s mi az, amit a korabeli orvostudományról e vámpírológiai fejtegetések alapján megtudhatunk. Előzmények A vámpír-hiedelmek ősi eredetűek: vámpír típusú, vérszívó démoni lények a sémi mitológiákban éppúgy találhatók, mint a görögben,5 , a rómaiban6 vagy a germánban.'7 A klasszikus vámpír (upier, upyr) azonban egyértelműen a szláv mitológiák fejleménye - itt a vámpír nem démon, hanem halott ember, vagy egyenesen holttest, aki vagy amely életre kel, s életét eleven emberek vérének szívásával tartja fönn. A szláv vámpír jellemzője az is, hogy vérszívásával betegséget járványt terjeszt, s a „megszívott" embert valamilyen módon elemészti. Ugyancsak e vámpírfajta sajátossága, hogy ellene küzdeni a holttest elpusztításával, lefejezésével, elégetésével, karóval való átdöfésével lehet. A szláv vámpírokat Lengyelországban, Morvaországban már a 14. században említik írásos források, s a vámpírhit e területeken a 20. századig nyomon követhető.8 A vám-2 Beitl, R.: Von den Vampiren oder Menschensaugern. In: Sturm, D. - Volker, K. (Hrsg.): Wörterbuch der deutschen Volkskunde. Frankfurt, 1971., ill.: Geiger, O.: Nachzehrer. In: Bächtold-Stäubli, ff. (Hrsg.): Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens. New - York-Berlin, de Gruyter, 1987. Bd. 6., 812-823. 3 Az első mű, amely már egyértelműen „történeti" kérdésként kezeli a vámpírhitet, Collin de Plancy „Histoire des vampires" (Paris, 1820) с. nagyhatású munkája. 4 Az utolsó erdélyi vámpír-esetről Magyary-Kossa tudósít (Magyar Orvosi Emlékek, IV kötet, Bp., 1940. 88.) A cigányok körében még az 1950-es években is eleven volt a klasszikus vámpír- vagy zombi-hit: Erdős Kamill·. Le nation de mulo, ou „mort-vivant" et le culte des morts chez les Tsiganes hongrois. Ethnogr. 1959. 1. 1-9. A vámpírok iránti ma is eleven érdeklődés bizonyítéka az a számtalan film, tudományos népszerűsítő munka, ponyva és képregény is, amely manapság a piacot elárasztja: Lásd: Bunson, Matthew. Vampire. The Encyclopaedia. New York —London, Thames and Hudson, 1993., 289-303. Ami a szépirodalmat illeti a vámpír-sztorik fénykora a 19. század eleje volt, többek közt Goethe, Le Fanu, Gogol, E. T. A. Hoffmann, Polidori, Mérimée, Gautier, Turgenyev is írt remek vámpírtörténeteket. A magyar irodalomban egyebek közt Gvadányinál, Kuthy Lajosnál, Mikszáthnál, Krudynál, Babitsnál fordulnak elő vámpír-alakok, a filmművészetben Murnau (1922) és R. Polanski (1967) vámpírfilmjei a legismertebbek. Á Bunson-féle Encyclopaedia szerint egyébként az első vámpírfilmet 1921-ben Magyarországon készítették. (128.) Lásd még: Sz. Farkas Jenő: Vámpírtörténetek. In: Világirodalmi Lexikon 16. köt., Bp., Akadémiai, 1994. 369-373. 5 Gondoljunk az Odüsszeia vérivó és így létet nyerő halottaira a Neküia-jelenetben, vagy Plutarkhosz (Vita Pompei) „harapós halottaira". A vérivás általános tilalma,(Gen. 9. 4. stb.) részben épp abban a hiedelemben gyökeredzett, hogy a megivott (ember) vér vadállattá, démonná tesz. (.Beyerlinck, L.: Theatrum vitae humaae. Lugduni, 1678. VII. 100-101.) 6 Plinius: Naturalis Hist. VII. 52. 7 Saxonis Grammatici: Gesta Danorum. Hrsg. Alfred Halder, Strassburg, Trübner, 1886. V XLIX (91-92.) 161-163. Itt Asuit és Asmund történetében fordul elő visszatérő s létét vérszívással fönntartó halott (holttest). A versben (163.) a hulla lefejezése és karóval való átdöfése is szerepeli 8 Erre vonatkozóan nem eléggé ismert, de rendkívül érdekes forrás J. W. Valvasor (1641-1693) Krajna-története, illetve az ehhez fűzött Francisci-kommentár, amely 14-17. századi szláv és német
