Századok – 1999
Tanulmányok - Molnár András: Hadügyi reformkísérletek 1848 előtt. (Az önálló nemzeti haderő megteremtésének előzményei) VI/1193
1194 MOLNÁR ANDRÁS „Fennálló katonaság most azon rémváz, mellyel test és lélek minden szabad mozdulatait leláncolnak; ha egy nemzet tőle elrablott jussait kéri, bajonettel felelnek, ha polgári létre vágyik, bajonett jelen meg, bajonett jön, ha a sajtó szabadon mozog, bajonett érkezik, ha szabadon szólnak; bajonett és mindég bajonett" — jellemezte a Habsburg Birodalom hadseregét 1834 februárjában Wesselényi Miklós báró, a magyar és erdélyi reformmozgalom egyik kezdeményezője.3 Wesselényi sarkított véleményében sok igazság volt, az abszolutista bécsi kormányzat ugyanis 1815 és 1848 között elsősorban az alkotmányos nemzeti mozgalmak letörésére, és a belső liberális ellenzék megfélemlítésére, rendészeti, karhatalmi feladatok ellátására használta fel a es. kir. katonaságot. A magyar ezredeket főként államhatáron kívül, az olasz és lengyel mozgalmak ellen vetették be, míg Magyarországon idegen katonaságot alkalmaztak a politikai elnyomás biztosításához. 1821 márciusában hét magyar gyalogezred és két huszárezred vett részt a nápolyi felkelés leverésében, néhány héttel később pedig másik három magyar gyalogezredet, két gránátos zászlóaljat, és 3 huszárezredet vetettek be Piémont leigázására. 1831-ben egy magyar gyalogezred és egy huszárezred volt részese a közép-itáliai Modena és Parma felkelői elleni harcoknak, és az olasz területek megszállásának. 1836-ban az elvileg független Krakkói Köztársaság területén alkalmaztak magyar katonaságot a lengyel emigránsok összefogdosására, majd 1846-ban ugyancsak Krakkóban, a lengyel nemzeti felkelés elfojtásához, valamint az osztrák megszállás biztosításához vetettek be két magyar gyalogezredet.4 A magyar ezredek ilyen felhasználását az 1832/36-os országgyűlésen többen is sérelmezték. 1832 december 28-án Tisza Lajos bihari követ tagadta, hogy ,,az ország oltalmára felajánlott katonát lehessen a nemzetiségök visszaszerzéséért harcoló olaszok elnyomására, s az ingadozó olasz fejedelmi székek támogatására használni".5 Hasonló értelemben szólalt fel 1836. február 27-én Kajdacsy Antal, baranyai követ, amikor sérelmezte, hogy: „az utóbbi 10 évek alatt a magyar hadsereg nem annyira a magyar hazánk javára s védelmére, mint inkább idegen kormányok s nemzetek elleni demonstratiók argumentumául használtatott".6 Példaként említette Kajdacsy, hogy 1831-ben a „Rimininél összesereglett olaszok közé a nagyrészt baranyaiakból álló 7. huszárezred vágott be, és az ütközetben 121 ember esett el az ezredből — de nem a honért vérzett!"7 Keserűen fakadt ki Kajdacsy 1836. március 24-én, a hadiadó megajánlása körüli vita során is: Minek adnánk több adót, talán cifrább egyenruhára, vagy pedig „a népek zabolázására"?8 Bezerédj István, Tolna megye liberális követe szintén a hadiadó felhasználását sérelmezte: azért kell-e a nép szájából az utolsó falatot kivenni, hogy a „katonaság oly dicső tetteket kövessen, minőt Olaszországban, Krakkóban elkövetett?"9 Klauzál Gábor, Csongrád megye ellenzéki követe nyomatékosította, hogy a magyar 3 Wesselényi beszédének egykorú másolata: ZML Séllyey család levéltára. Séllyey Elek politikai iratai. Vö. Molnár András 1988/3. 732. 4 A magyar katona vitézségének ezer éve. (Szerk. Pilch Jenő) Bp., 1933. 2. köt. 219-220., Hadtörténet 1. köt. 443., Bencze László 26. 5 Országgyűlési Tudósítások 1. köt. 52. 6 Uo. 5. köt. 512. 7 Uo. 5. köt. 517. 8 Uo. 5. köt. 582. 9 Uo. 5. köt. 582.
