Századok – 1999
Tanulmányok - Fónagy Zoltán: Nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. A nemesség a magyar társadalomtörténet-írásban VI/1141
NEMESI BIRTOKVISZONYOK AZ ÚRBÉRRENDEZÉS KORÁBAN 1159 A kincstári birtokok Az úrbéres területet tekintve az ország legnagyobb birtokosa a királyi kincstár volt. A feldolgozott tabellák szerint 438 731 hold telki állományt, az összes úrbéres föld 8,8%át mondhatta magáénak. Birtokain 32 403 úrbéres családot írtak össze, ami az összes úrbéresek 7,1%-át tette ki. A nem magánföldesúri birtokon belül a területből 32, a népességből 28%-kal részesedett. A kincstár birtokai két címszó alatt fordulnak elő az összeírásban: a királyi kamara, illetve a királyi korona uradalma megjelöléssel. A koronauradalmak közé az óbudait, a visegrádit, a diósgyőrit és a husztit, valamint a szepesi XVI várost sorolták az úrbérrendezéskor. (Az 1791:7. törvénycikk a tiszai szabadkerületi uradalmat csatolta még a koronái javakhoz, cserébe a munkácsi és szentmiklósi uradalomért, amely végleg a Schönbornok kezén maradt.) A koronái jószágokat alapvetően az különböztette meg a kamarai javaktól, hogy ezek a törvények értelmében elidegeníthetetlennek számítottak. Hasonló jogi természettel bírtak a szabad királyi városok, a jász, kun és hajdú kerületek, valamint a bánya-, só- és harmincadjövedelmek is. A kamarai birtokállomány ezzel szemben változhatott, a háramlás vagy birtokelkobzás következtében gyarapodhatott, az eladományozás vagy eladás révén fogyhatott.3 6 Az úrbérrendezés idején az összes kincstáriként összeírt birtoknak mintegy egynyolcadát tette ki a koronauradalmak úrbéres területe. A kincstári birtokok kiterjedése a 18. század folyamán gyakran változott, így az úrbérrendezés során keletkezett összeírást is csak a pillanatnyi állapot rögzítésének tekinthetjük. Az 1770 körüli állag létrejöttében a területi illetékesség növekedése mellett még mindig jelentős szerepe volt a kincstári birtokszerzés „klasszikus" útjainak, a háramlásnak és az elkobzásnak is. A változások ráadásul nem mindig zajlottak jogilag teljesen tisztázott keretek között. Egyes uradalmaknál az úrbéri tabellák is tükrözik a bizonytalanságot: kincstáriként írtak össze a kamara által kezelt, de más tulajdonában levő birtokot, vagy éppen fordítva (ld. alább). A magyar (pozsonyi) kamara birtokkezelő tevékenysége akkor vált jelentőssé, amikor 1740 után szoros alárendeltségébe került a szepesi kamara. Ez utóbbi igazgatta a diósgyőri és huszti koronauradalmakat, a tokaji, sóvári, peklini, bocskói, ungvári, püspökladányi, nagyváradi és sólyomkői uradalmakat. A kamara területi illetékességének kiterjesztésével a következő években nagy kiterjedésű Bács, Arad és Zaránd megyei, valamint szlavóniai birtokok kerültek kezelésébe. A magszakadás következtében a kincstár kezébe került legnagyobb birtok az 1770 előtti évtizedekben a Savoyai Jenőé volt. A herceg 1736-ban bekövetkezett halála után a koronára szállt vissza baranyavári (béllyei) és ráckevei uradalma. A Savoyai-jószágokat III. Károly végrendeletében feleségének adományozta, s ezzel azok végleg a Habsburg család birtokába kerültek. Ezeket a javakat azonban az úrbérrendezés idején a kamara kezelte, azokat kamarai birtokként írták össze a tabellákban, de a jövedelmek az uralkodóház magánpénztárába kerültek. Fordított irányban szorul módosításra az összeírás alapján alkotott kép az Arad megyei birtokok esetében. Arad, Csanád és Zaránd megyében a modenai herceg hatalmas uradalmakkal rendelkezett. Mivel a herceg az osztrák örökösö-36 Fényes Elek: Magyarország statistikája. Pest, 1842-1843. III. kötet 2.
