Századok – 1999

Történeti irodalom - A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1945–1959 (Ism.: Mucsi Ferenc) V/1127

1127 TÖRTÉNETI IRODALOM A KOLOZSVÁRI BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 1945-1959 Megszüntetésének 40. évfordulóján Szerkesztette: Faragó József, Incze Miklós, Katona Szabó István, Sebestyén Kálmán Budapest, 1999. Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Bolyai Egyetemért Alapítvány. 335 o. Mint a kiadvány alcíme is mutatja, a több mint 20 tanulmányt, illetve emlékezést tartalmazó gyűjteményes kötet a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1959-ben bekövetkezett felszámolásának (a román V Babe§ egyetemmel való kényszeregyesítésének) 40. évfordulója alkalmából jelent meg. Szerzői a hajdani magyar egyetem egykori vezetői, neves professzorai, (akkor még) fiatalabb oktatói,munkatársai közül kerültek ki. (Közülük számosan előadói is voltak annak az emlékülésnek, amelyet a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete és a Bolyai Egyetemért Alapítvány 1999. július 3-án rendezett Budapesten a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elüldözésének 80., és a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének 40. évfordulója alkalmából.) A kötet főbb megállapításait összegző szerkesztői Előszót követő tanulmányok sorát Faragó József: A Ferenc József Tudományegyetemtől a Bolyai Tudományegyetemig című történeti áttekintése nyitja. A szerző a kolozsvári egyetem 1872. évi alapítását követő évek-évtizedek tudományosoktatói és intézményi fejlődését mutatja be, majd ismerteti, hogy 1919-ben miként fosztották meg az erdélyi magyarságot egyetemétől, rátelepítve a meglévő infrastruktúrára az I. Ferdinánd Király (román) Egyetemet. A szerző röviden kitér a magyar anyanyelvű tanárképzés megteremtésének (betiltott) kísérleteire, szól az Erdélyi Múzeum Egyesületbe visszaszorult tudományos kutatómunkáról, majd az 1940-es változások — a Ferenc József Tudományegyetem hazatérése — ismertetése után tanulmányát az 1945-ös magyar egyetemalapítás — a magyarságra nézve méltánytalan — körülményeinek leírásával zárja. Az előtörténetet Csőgör Lajosnak, az egyetem első rektorának forrásértékű emlékezése követi a Bolyai Tudományegyetem alapításának politikai és tudománypolitikai feltételeiről, a Nagyszebenből, illetve Temesvárról 1945-ben Kolozsvárra visszaköltöző román egyetemmel való kapcsolatokról, mindazokról az anyagi és szervezeti nehézségekről, amelyek a háborút követő első éveket jellemezték (köztük a magyar egyetem orvoskarának kényszerű áttelepítéséről Marosvásárhelyre). Ε nehézségek ellenére az egyetemi oktatás és a vele szorosan összefonódó tudományos kutatás — a Ferenc József Tudományegyetem európai színvonalú munkásságára és hagyományaira, nemkülönben az 1944 őszén részben helyben maradt professzoraira támaszkodva — nagy lendületet vett. Ez a kedvező indulás, folytatás azonban hamarosan, már 1948-ban megtorpant. Az ekkor elfogadott oktatási törvénnyel szovjet mintára szervezték át az egész romániai oktatást, a felsőoktatást is beleértve. Ez a kolozsvári magyar egyetem fejlődését (is) jócskán visszavetette. 1948-ban nem hosszabbították meg a 33 magyar állampolgárságú professzor szerződését; a román állampolgárságú nem marxista professzorok közül sokakat eltávolítottak az egyetemről (Jakó Zsigmond, Bíró Vencel, Balanyi György történészeket, Imre Lajos pedagógia-, Tavaszy Sándor filozófia-professzort stb.), majd eltávolították és bebörtönözték a sztálinista-nacionalista hatalmi szempontból nem megfelelő baloldali, marxista professzorokat is: Jordáky Lajost, Gaál Gábort és a két addigi rektort, Csőgör Lajost és Balogh Edgárt is. A kötet tanulmányainak többsége az egyes karok, intézetek, tanszékek munkásságát ismerteti, alkalmanként részletesen is bemutatva egy-egy tantárgy tanmenetét, évfolyamonkénti oktatói és hallgatói létszámadatokat közölve, többnyire kitérve egy-egy tanszék tudományos-kutatói eredményeinek többé-kevésbé részletes ismertetésére is. Az utóbbi tekintetében igen gazdag anyag található a tanszékek professzorainak, fiatalabb oktatóinak munkásságáról, pályájuk későbbi alakulásáról. A publikálás sorrendjében haladva elsőként Bodor András tanulmányát említjük, aki az 1948-as „reformmal" bekövetkezett változásoknak a történelem karon végzett pusztításait veszi számba. Incze Miklós (1945-1949 között szerződéses professzor) az első évek társadalomtudományi munkásságát ismerteti, külön is hangsúlyozva a szociológiai kutatás és oktatás eredményeit (az utóbbi művelését az „oktatási reform" „burzsoá áltudományként" megszüntette.) Sebestyén Kálmán a történelem-kutatás és -oktatás 1949-1959 között lassacskán fejlődésnek induló folyamatát elemzi (rámutatva többek között olyan kedvező mozzanataira, mint az Annales iskola hatása), amelyre azonban 1959-ben rákényszerítették a román sztálinista-nacionalista történetszemlélet alkalmazását.