Századok – 1998
Közlemények - Csoma Zsigmond: A szőlészeti-borászati szakirodalom kialakulása Magyarországon (18–19. sz.) A magyarországi szőlészeti-borászati szakirodalmi kezdeményezések IV/859
A SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI SZAKIRODALOM MAGYARORSZÁGON... 897 Az első magyarországi fajtaleírások, mint sajátos szakirodalmak A dunántúli szőlőfajták rendszerezésével a Bél Mátyás pozsonyi evangélikus köréhez tartozó Matolay János próbálkozott meg, aki a soproni szőlőkről készült leírásában a szőlőket négy csoportra osztotta: a duzzadtakra, a fehérekre, a szürkékre és a csemegeszőlőkére. A fajtanevek azonosításához is hozzákezdett, megállapítva, hogy a „soproni Zapfete" = a tokaji Furminttal, míg a „soproni Augster" = a tokaji Góhérral azonos. A nyugateurópai fajtákra is felhívta a figyelmet, így a Rizling, Veltelini, Tramini, Olaszrizling, Cirfandli fajtákra. A Furmintot Tumidulának (dagadt, hólyagos-nak) nevezte és ampelográfiailag leírta. /Valószínű a teltfürtű, „Hólyagos Furmint" klóntipust láthatta, különben elrúgott bogyókról és partenokarp kis szőlőbogyókat is megfigyelt és rögzített volna./15 1 Matolay után csak Mitterpacher Lajos próbálkozott a szőlőfajták ampelográfiai leírásával az Elementa 2. kötetében, ahol 36 fajtát írt le. Ezt az ampelográfiai tankönyvi részt, a prágai Sebastian Hölbling munkássága hatására — aki 1777-ben Alsó-Ausztria szőlőfajtáinak első rendszeres leírója volt — készítette el. A levél, fürt ampelográfiai bélyegeit adta meg, azonban ezek alapján — az adatszegénység miatt — az azonosítás szinte lehetetlen. A szőlőfajtákat latin néven úja le a zárójelbe tett német és esetleg magyar névvel. Mitterpacher a „Rothe Zierfahnler, Pihähul, Rothe Mehlweisse, Rothe Muskateller, Gross-schwarze, Schwarze Abendroth, Schwarze Muskateller, Schwarze Raisler, Schwarze Fränkische, Schwarze Zierfahnler, Schlehen Schwarze, Schwarze Burgunder, Schwarze Zapfher, Schwarze Geisdutte, Ketske Szőllő-Weisse Geisdutte, Grüne Lägler, Weisse Zapfnen-Furmint, Weisse Augster-Gohér Szőllő, Grüne Mehlweisse, Grüne Muskateller, Weisse Muskateller, Grüne Burgunder, Weisse Raisler, Zuckerweinbeere, Seeweinbeere, Silberweise, Grüne Zierfahnler, Weisse Scheukurn, Honigtrauben, Risler, Rosschwänzel, Krämler, Schmeckende, Grobe, Braune, Wälsche" fajtákat említette nagyhatású egyetemi tankönyvében.152 Pankl Máthé 1790-ben a fajtaneveket ugyan latin, magyar, német és szlovák nyelven is megadta Pozsonyban megjelent könyvében, azonban csak rövid ampelográfiai fajtaleírásban közölte azokat. így: „ aegomasta alba — Fehér kecskecsöcsű — Weisse geistutte, dactilina—Gersely szőlő—grüne Lägler, tumidula — Fehér furmint — Weisse Zapfner, augusta — Fehér gohér — Weisse Auster, albella — Fejér szőlő — Mähweisse, apiana — Muskotály — Muschkateller, cyribotrus viridis — Zöld bákor — Grüne Zierfahnler Traube, thurea — Szagos szőlő — Schmeckende, crifea — Kemény héjú szőlő — Grobe Trauben, allemana — Barna szőlő — Braune Trauben, rhetica — Veres bákor — Rothe Zierfahnler, cyribotrus niger — Fekete bákor — Schwarze Zierfahnler, rubella — Rózsa szőlő — Rothe Muschkateller, thurea nigra — Fekete muskotály — Schwarze Muschkateller, burgundica — Fekete burgundiai — Schwarze Burgunder, aurisiaca — Fekete németh szőlő — Schwarze Fränkische."153 A 18. század végi és a 19. század eleji magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyvírók részletes ampelográfiai leírást nem adtak, fajtameghatározást nem végeztek, sőt, mint fentebb már láttuk, még a fajták ajánlásában is rendkívül óvatosan jártak el. 151 Rapaics R. 1940. 181., 220-221. 152 Mitterpacher L. 1779. II. 22-30. 153 Pankl M. 1790. 72-75.
