Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
80 CSERNUS SÁNDOR lyának. Eszerint az 1415-1416-os nyugat-európai rendezési terv végeredményben minden átmenetisége ellenére előnyös pozíciókat biztosított Zsigmondnak: birodalminak ítélt területeket (s ez is Zsigmond attitűdjét igazolja) hosszabb időn keresztül valójában csak Burgundia részéről érték támadások. Ezek a 15. sz. eleji nyugat-európai hatalmi viszonyok, amelyeket a Zsigmond által megkötött szerződések viszonylag pontosan tükröznek, még egy gyorsan változó világban is viszonylag tartósnak bizonyultak, és nemzetközi politikai összefüggéseikben lényegileg a francia állam újjászületéséig, illetve a burgund állam fönnállásáig alapvetően nem változtak. A Zsigmondi közvetítési kísérlet mellett — és vele szoros összefüggésben — az 1415-1416-os esztendőben lezajlott politikai törekvések a korabeli politikai gondolkodás tanulmányozása szempontjából is adnak lényeges információkat. Zsigmond nyugat-európai, különösen pedig párizsi látogatása nemcsak békeközvetítő és az egyházi uniót elősegíteni hivatott funkciója miatt volt jelentős, hanem a császári univerzalizmust érvényesíteni kívánó törekvése miatt is: az univerzális császári hatalom reneszánsza következtében újjászületett a császárság és a császári befolyást az államiságuk fejlődésében megjelent új szakaszként már korábban sikerrel tagadó nagy nyugati monarchiák közötti potenciális konfliktus is. Igen jól tükrözik ezt a korabeli francia források, a szakirodalom azonban nem, vagy csak érintőleges jelentőséget tulajdonított neki, és többnyire megelégedett a tényközléssel, az univerzalista kísérletek „értelmetlenségének" esetleg „anakronisztikus" vagy éppen „felháborító" voltának a hangsúlyozásával, vagy éppen kategorikus elítélésével.9 6 A rendelkezésünkre álló források tanulmányozásából azonban úgy tűnik, hogy — talán nem is véletlenül — a korabeli történetírók számára ez volt az egyik legfontosabb kérdés: Zsigmond látogatását tehát a császári univerzalizmus érvényesítésének egy sajátos kísérleteként is vizsgálnunk és értékelnünk kell. A két legfontosabb esemény, melyeknek során Zsigmond számára alkalom adódott különleges császári jogállásának a hangsúlyozására, a savoyai gróf hercegi rangra emelése, és az ún. „Seignet-ügy" volt. Ez utóbbira minden az eseményeket egy kicsit is részletesebben tárgyaló forrásunk kitér, s szinte mindegyikük kommentárjaiban, vagy elbeszélésében jelen van az a gondolat, hogy Zsigmond a Seignet-ügy alkalmával (esetleg többszörösen is) császárként beavatkozott a „Francia Királyság" belső ügyeibe és megsértette a francia király tekintélyét.97 Nyilvánvaló, hogy Zsigmondnak a császári szupremácia gyakorlásához, illetve gyakorlási kísérleteihez a szükséges bázist nemcsak a,,korszellem' ', hanem a konstanzi zsinat összehívásával betetőződött konkrét nemzetközi és egyházpolitikai sikersorozata adta meg: a nyugat-európai keresztény államokkal szembeni tekintélyének csúcspontját is az 1414—1417 közötti időszakra tehetjük. Úgy tűnik, hogy ennek a folya-96 Ez a felfogás leginkább a francia történetírásban honosodott meg, Coville, IV/1, 79., Favier, Le Temps.., 361, 372., Uő., La guerre..., 443. 97 Bryce, 196-199, 261-295., Tapié, 18-20., Mályusz, A konstanzi..., 33-35., Csernus, Zsigmond párizsi..., 109-113, 124-126, 128-129. Zsigmond parlamenti aktusa később sem merült feledésbe, hiszen Guillaume Seignet, azon túl, hogy hozzájutott az általa olyannyira áhított hivatalhoz, később diplomáciai feladatokat is kapott, amennyiben tagja volt egy Zsigmondhoz küldött követségnek, s azzal Magyarországon is járt. (Lásd később).
