Századok – 1998

Közlemények - Tóth István György: Athanasio Georgiceo álruhás császári megbízott útleírása a magyarországi török hódoltságról 1626-ból IV/837

842 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY hogy milyen sokféle, hatalmas, és főleg milyen olcsó halakkal találkoztak.8

De az utazó érdeklődését a magyarországi gólyák és madarak, valamint a boszniai rókák, vaddisznók, menyétek, ezek vadászata is felkeltették. Georgiceo jelentéséből azonban a huszadik század történészeit a dunántúli gólyák leírásánál jobban meg fogják ragadni például azok a részletek, amelyekből sok mindent megtudunk a török hódoltságban élő keresztények gondolkodásmódjáról. A török katonák által állandó rettegésben tartott hódoltsági ráják szemmel látható élvezettel beszéltek Georgiceonak a keresztény győzelmekről. Dunaföldvár után másfél mérföldre Georgiceo egy, a törökök által Aranycsatornának (Altun Óluk) nevezett völgybe ért, ahol beszámolója minden bizonnyal egy helyi legendát őrzött meg. Utazónknak nyilván a helybeliek mondták el, hogy a „kezdetben", vagyis a régi török-magyar háborúkban, azaz mintegy nyolc évtizeddel korábban, még a 16. században, ebben a szorosban a magyarok többször legyőzték a törököket, és egyszer akkora zsákmányra tettek szert, hogy sapkaszámra osztogatták az aranydukátokat, ezért nevezik — úja Georgiceo — ezt a helyet Aranycsatornának. Dunaföldvár közelében valóban van több olyan völgy, amely e különben sík vidéken alkalmas leshely lehetett a portyázó magyar végváriak számára - ha volt alapja e legendának, az egy ilyen lesvetés lehetett.9 Nem sokkal később, a Sárvizén átkelve egy újabb, ezúttal nem sokkal korábban történt keresztény győzelem már-már legendás emlékét elevenítették fel a török iga alatt nyögő helybeliek: Siegfried Kollonich dunántúli kerületi kapitány legyőzte a török Dervis pasát, és nagy zsákmányra tett szert, amelyet azután már egy második török támadás sem tudott elvenni tőle. Egy másik helyi legendát is megőrzött Georgiceo útleírása: A boszniai, Drina-parti Zvornik városában egy török lovaskatona, aki lándzsájával rásújtott Szűz Mária kegyképére, e szentségtörő tett után megbokrosodott lovával együtt beleesett a Drinába, és a folyó elnyelte, Nagyboldogasszony napján azonban minden évben háromszor felmerül a folyóból lovastól, lándzsástúl. Ezt a csodás tüneményt a helyi keresztények és mohamedánok egyaránt minden évben látták, bár a magyarázatuk eltérő volt: a keresztények szerint Isten e jellel akar figyelmeztetni arra, hogy tisztelni kell Szűz Mária képét, a helyi mohamedánok viszont erre azt felelték, hogy Isten örök emléket állított ennek a török lovasnak, aki ilyen hősi tettet hajtott végre. A boszniai felületesen iszlamizált falusi lakosság gondolkodásmódjában sok minden megőrződött még a keresztény hagyományból: ezek a vidéki törökök, akik nem tudtak törökül, (tehát délszláv nyelvet beszélő mohamedán parasztok voltak), aratáskor nagyon várták a ferences barátokat, akik a kolostoraiknak gyűjtöttek adományt, és ezért nyilván megáldották a termést - a muszlim parasztok is szilárdan meg voltak győződve arról, hogy azok a földek, amelyeket a ferencesek felkerestek, jobban teremnek.1

0 8 Igaz, a magyarországi utazó, Szepsi Csombor Márton ugyanezt állapította meg Hollandiáról, a felvidéki Szepsi Csomborra az óceán halbősége nagy benyomást gyakorolt: „Olcsóbb halat nem láttam semmi országban, mint itt, mert nyolc garason oly nagyot, mint egy másfél esztendős gyermek, vehettek". Szepsi Csombor Márton-. Europica varietas. Bp. 1979. 178. 9 A törökkori hőstettek továbbélő emlékéről a szájhagyományban bővebben írok: Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz... Az írás térhódítása a művelődésben a koraújkori Magyarországon. Bp. 1996. 168-188. 10

Lásd az eredeti kéziratban a De catholici di Bosna e loro governo című fejezet végét.