Századok – 1998
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: „Platea chapo ucza vocata”. A hazai posztóipar 16. századi történetéből IV/793
A HAZAI POSZTÓIPAR 16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL 815 kétezerre is fölmentek. Nyilván főleg a nagyobb nyájakból került ki az a gyapjú, amelyet piacra bocsátottak és a csapómesterek feldolgoztak. A gyapjú minőségéről, illetve a juhállomány fajtájáról forrásaink nem szólnak, de aligha kétséges, hogy főleg a csavart szarvú hazai racÄajuhot nevelték а békés-zarándi legelőkön is ez idő tájt — azt a fajtát, amely a korai időktől a 18-19. század fordulójáig dominált a magyarországi juhtenyésztésben. Gyapja finomposztó szövésére nem volt ugyan alkalmas, de éppen megfelelő nyersanyaga lehetett a szürkeposztó-készítésnek, szűrmívességnek.144 Tekintsük meg hát közelebbről is a juhtartásra vonatkozó 1567. és 1579. évi számadatokat: honnan és hogyan volt fedezhető a csapómesterség egyes telephelyeinek gyapjúszükséglete a békés-zarándi tájon? Ami az elsőként tárgyalt gyulai körzetet illeti, rögtön szembetűnik, hogy magának Gyula városának a határában is jelentős méretű tenyésztés folyt: 1567-ben 5 helybeli gazda összesen 1153, 1579-ben 6 gazda együttesen 1105 juhot tartott.14 5 Emellett gyapjúellátásához hozzájárulhatott a várostól délre eső zarándi falvak: a közeli Nagypüly, Otlaka, Elek és Kétegyháza állománya is, ahol az összeírok (a két időpont közül legalább az egyikben) falvanként 400-600 juhot találtak.14 6 S ami nem kevésbé fontos: Gyulán heti piacot és háromszor évente országos vásárt tartottak,147 ahol gyapjas juhbőrt vagy nyírott gyapjút bízvást be lehetett szerezni; s ez maradt a gyakorlat a török uralom alatt is. „Ha a [gyulai] piacra eladásra marhabőrt hoznának, 1 pénz és 4 darab juhbőr után 1 pénz szedendő" — írta elő az 1567. és 1579. évi defter, amely a bevételek között tekintélyes összegben (7500, majd 7600 akcséban) irányozta elő „a piac és az évenként háromszori országos vásár vámjövedelmét" (meg a posztó, marha- és báránybőr vámjövedelmét külön is).148 A csapómesterség másik mezővárosi telephelyének, a békésinek gyapjúszükségletét még nagyobb részben elégíthette ki a helybeli tenyésztés, hiszen 1579-ben közel 3000 juhot számoltak össze 14 békési gazda birtokában. (Az 1567. évi defter csak a városra kivetett báránytized összegét tüntette fel, ami meghaladta a 3000 akcsét.)14 9 Többszázas juhállományt regisztráltak mindkét alkalommal jónéhány közeli faluban: Békéstől északra Fás községben, tőle délre Gerlán csakúgy, mint a Fehérdarabszámát, hanem csak a báránytizedet vetette ki a falura. Az 1579-i defterben pedig már alig találni esetet a két szám egyezésére. Az akcsét mindkét időpontban 2 pénzzel (dénárral) számolták. 144 Vb. Magyarország agrártörténete. Szerk. Orosz István et al. Bp., 1996. 18, 61, 102. — Györffy István nézete — amely szerint „a gyapjúmívesek a purzsa magyar juh gyapját, mely fehér, hosszú, kevéssé göndör volt, és a valamivel gyengébb szőrt adó racka juhnak a gyapját dolgozták fel [szűrposztóvá]" — a későbbi időkre vonatkozik: Magyar népi hímzések. I. A cifraszűr. Bp., 1930. 13. A rackánál finomabb (de a merinónál durvább) gyapjat adó purzsa juh ugyanis az 1830-as évektől fogva terjedt el az Alföldön; neve valószínűleg a birszán sző elferdítéséből származik, amely eredetileg dél-erdélyi vámdorló pásztorok jószágát jelentette: Földes László: Juh címszó a Magyar Néprajzi Lexikonban. Főszerk. Ortutay Gyula. II. Bp., 1979. 689-690. 145 GySz 45, 51-52. 146 GySz 283-284, 286-287, 348-349, 377. 147 Pünkösdkor, Szent Elek napján (július 17.) és Szent Mihály napján (szeptember 29.) tartottak Gyulán országos vásárt: Karácsonyi II. 147. 148 GySz 34, 39, 54-55. 149 1567-ben 3080, 1579-ben 5000 akcse báránytized-adót róttak ki Békés városára. Az utóbbi alkalommal jócskán túlléptek a juhonként 1 akcse adótételen, hiszen egyidejűleg csak 2910 darab juhot számoltak össze: GySz 156-162.
