Századok – 1998
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: „Platea chapo ucza vocata”. A hazai posztóipar 16. századi történetéből IV/793
796 PACH ZSIGMOND PÁL Minthogy a tizenkét gyulai céh közül egyedül a szabók szabadalma maradt reánk, indokolt ezt közelebbről is szemügyre vennünk. ,,A gyulai szabók privilégiumát a nagyváradi szabók Bethlen Gábor fejedelem által 1614-ben megerősített céhszabályzata őrizte meg. A gyulai szabályzatot eredetileg Farkas Bálint gyulai bíró és tizenkét esküdtből álló tanácsa adta ki 1543. május 9-én. Mintául az a céhszabályzat szolgált, melyet Mátyás király 1489-ben adott a budai szabóknak, s amelyet Brandenburgi György őrgróf 1516-ban megújított" — így vezette be az érdemes helytörténész Implom József a gyulai szabók céhszabályzatáról szóló szemelvényét.21 S hasonló értelemben tárgyalták más szerzők is22 a szóban forgó iratot, amelyet ,A nagyváradi szabók céhszabályzata 1614-ből" címmel a szorgos kutató Komáromy András kommentár nélkül tett közzé még a századelőn.2 3 Való igaz, hogy három előzményre hivatkozott, három korábbi céhszabadalmat nevezett meg ez az irat, amelyet — mint magyar nyelvű szövegének latinul írt bevezetéséből és záradékából kitűnik — a nagyváradi váltó- és vásármíves, valamint szűrszabók (közös) céhe2 4 nevében Szabó János és Lőrinc céhmesterek terjesztettek Varsányi István váradi főbíró elé, aki azt 1614. február 12-én jóváhagyta, Bethlen Gábor fejedelem pedig március 10-én a medgyesi országgyűlés után megerősítette. A váradi céhszabályzat elsőként arra a szabadalomlevélre utalt, amelyet Ráskai Balázs budavári udvarbíró Mátyás király utasítására adott ki Budán 1489. június 11-én. A másodikról csupán annyit mondott, hogy szövegét Brandenburgi György őrgróf hagyta jóvá szintén Budán 1516. április 19-én. A harmadikról pedig annyit, hogy Farkas Bálint bíró és esküdt-társai bocsátották közre immár Gyulán 1543. május 9-én. A „gyulai és budai szabók mestereinek hajdan engedélyezett [e] három kiváltságlevélből" Сex tribus litteris privilegialibus ... magistris sartorum Gyulensium et Budensium olim concessis) vették tehát a mintát nagyváradi szaktársaik a maguk szabályzatához 1614-ben. nelmi Szemle XXXVII (1995) 356. — Hiperkritikus álláspontot foglalt el egy közel egykorú forrásról szólva Kulcsár Péter, aki szerint az 1522. évi „szegedi tizedjegyzék vezetéknévanyaga semmiféle konkrétumot nem tartalmaz a városban fellelhető iparágak és az azokban foglalkoztatott személyek számát illetően": Az 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből VIII. Szeged, 1984. 23. — Szeged történetének megfelelő fejezetét írva, Kulcsár mégis elsősorban az 1522. évi tizedjegyzék névanyaga alapján vázolta fel a város mezőgazdasági és ipari termelésének képét, a kézműipar viszonylag fejlett szakosodását, és csak lábjegyzetben említette metodológiai és a „konkrét számadatokat" illető aggályait — elismerve ugyanakkor, hogy „a nagy szám [valamely foglalkozást jelentő családnévből] feltehetően sűrűbb előfordulásra vall": Szeged története I. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1983. 460-^70. 21 Implom József: Gyula város története szemelvényekben I. Gyula, 1961. 31-39. 22 Veress Endre: GyO 168; Scherer Ferenc: Gyula város története I. Gyula, 1938. 92-93. Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében. Békéscsaba, 1981. 95-98. 23 Komáromy András csak annyit fűzött a szöveghez, hogy azt „Bethlen Gábor fejedelemnek Medgyesen 1614. március 10-én kelt megerősítő átiratából" közölte: Történelmi Tár. Új folyam [= TT] II (1901) 127-137. 24 A váltómíves szabók abban különböztek a vásármívesektől, hogy nem vásároztak, nem vittek készruhát a piacra, hanem hozott anyagból, munkadíjért dolgoztak: odahaza, műhelyükben fogadták a megrendelőket. A szűrszabók a szűr(ke)posztó feldolgozására szakosodtak: abból varrtak „kész szűrt" — szűrköpönyeget és más szűrruhákat. Lásd erről a 2. jegyzetben idézett Századok-cikkünket, különösen 82-83, 96.
