Századok – 1998
Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765
A TÚLÉLŐK TEENDŐI 785 mény, akik hitetlenségben haltak el (...) Elvetjük azt, ami aMakkabeusok 2. könyvében mondatik a halottakért való áldozatról.« (Makkabeusok II. könyve: 12:46.) Hazugságnak minősíti azt a hiedelmet, hogy a halottak lelkei vándorolnak, pártfogást és alamizsnát kérnek az élőktől. Rendelkezik továbbá a halottak tisztességes eltemetéséről a községen kívüli elkerített, ajtóval ellátott nyughelyen. A temetéskor kerülni kell a fölöttébb való jajveszékelést és babonás pompákat. A halottakért semmi lakomákat, könyörgéseket, alamizsnákat ne csináljanak, hanem kegyes énekekkel a nép rövid oktatása mellett helyezzék azokat sírjukba - »port a porhoz«. Temetéseken a halálról és a feltámadásról kell énekelni. Az ordítozást, a harangoknak pápista szokás szerint való babonás zúgatását kerülni kell. A temetés idejéről való híradás végett ajánlja egy fekete lobogó felemelését a közhelyen, avagy egy harangnak igen rövid meghúzását... ".10 8 A gyászt és a gyásszal kapcsolatos szokásokat a reformáció megtartotta, „...de mint mindenben, itt is a puritán egyszerűséget hirdette, a gyászpompa külsőségeit hiábavaló hivalkodásnak..."10 9 tekintve, s — amint azt már korábban említettem — a hitvitázó irodalom református szerzői (hasonlóan számos katolikus társukhoz) rendszerint elítélték a siratás és a fájdalom kifejezésének szélsőséges formáit is. A 15. század második felétől már látványosan megfigyelhető a katolikusok és reformátusok sírhelyeinek elkülönülése. „Ezt a folyamatot a zsinati határozatokban, valamint külföldi utazók leírásaiban elég pontosan nyomon lehet követni (...) A lutheránusok ugyan együtt temetkeztek továbbra is a katolikusokkal, de a reformátusok inkább a törökökkel. Ennek azután nagy hatása volt a protestáns síijelekre is."110 Végül a temetés rituális rendjének átstruktúrálódásával kapcsolatban Bornemisza Péter alábbi útmutatását idézzük: „Ez nem tisztességes temetés: hogy szövétneket gyújtsanak, zsoltárt énekeljenek feje felett, misét mondjanak lelke váltságáért, oltárt kerüljenek, röttenetes harangozást szerezzenek, lobogós kopjákat lovon előtte vigyenek, drága öltözetekben temettessenek. Tisztességgel így temetjük az mi atyánkfiát: ha tisztességes koporsóba betesszük, az testet mezítelen el nem vetjük, hanem betakarván ingébe, lepedőjébe, tisztességgel kísérjük el a sírhoz, és alázatosan, szeretettel betakarjuk az földnek gyomrába."11 1 A temetés vagy a tor szokásvilágában a reformáció hatására megjelenő változások az egyes felekezetek jelenlegi rituális gyakorlatában is pontosan észlelhetők. Történeti alakváltásaik intenzitását, mozgatóit és következményeit (például a „felekezeti identitás" formálásában és megőrzésében betöltött szerepüket) azonban e rövid áttekintés keretei között nem vizsgálhatjuk - e jelenségek rekonstruálása és értelmezése alighanem egy újabb tanulmány témája lehetne. IRODALOMJEGYZÉK Balassa Iván (főszerk.), 1997. Magyar néprajz. IV Életmód. Budapest, Akadémiai Kiadó Balics Lajos, 1890. A római katholikus egyház története Magyarországon. I—III. kötet, Budapest, Szent-István Társulat. 108 Molnár 1994: 26. A kiemelések Molnár Ambrustól származnak. 109 Molnár 1994: 25. 110 Dömötör (főszerk.) 1990: 516-517. 111 Bornemisza 1955: 208.
