Századok – 1998
Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765
776 BERTA PÉTER rendszerint hasonlóképpen részesei a halotti szertartásoknak: énekelnek vagy zsoltárokat mondanak temetés alkalmával és a halottak napi miséken. A fenti szolgálatok ellátásánál általában az iskolamester is jelen van, a végrendelkezők részben épp ezért — tehát különféle szolgálatok fejében, máskor csupán életkörülményeinek javítását szem előtt tartva6 7 — gyakran emlékeznek meg róla vagy az iskola tanulóiról testamentumtikban.6 8 Ez utóbbi rendelkezések azonban rendszerint kikötik azt, hogy a megnevezett tanuló csak akkor juthat hozzá a hagyományhoz, ha tanító lesz vagy egyházi pályára lép és pappá szentelteti magát. „így például 1482-ben bizonyos Bártfai János egy Frauschné nevű asszonynak 10 forintot, két fél és egy pintes kannát (...) hagyományoz azzal, hogy »si sal is den Knaben forhaldin iren son, ар her wirt wellin lerer und prister werdin, czu der lerung sal man ym helfin«. 1491-ben Preus (»Prews«) Gertrud asszony István szabó fiának, Miklósnak tíz forintot hagyományoz, arra az esetre, ha pap lesz - si sacerdotabitur. (...) 1511-ben Grauscher János a saját unokájának, Mártonnak is csak azzal a feltétellel hagyományoz 10 forintot, ha egyházi pályára megy...".69 A zsoltárolvasás és „vigyázás", az elhunytnak ajánlott templomi szolgálatok, a holttest nyitott koporsóban történő elszállítása — amelyet rendszerint az egyházi személy csengettyűjének figyelemfelhívó hangja kísér —, vagy utolsó megtekintése, a felravatalozás hagyománya7 0 tehát a közeli hozzátartozók és a „hivatalos személyek" mellett általában arra a vallásos társulatra is elmaradhatatlan feladatokat rónak, amelynek fiatal tagjai a tiszteletadás, a gyász enyhítésének kötelességén túl saját üdvös eltávozásuk egyes feltételeiről (pl. a végtisztesség illő megszervezéséről, a kegyes adományok szerepéről) többek között szintén itt szereznek ismereteket. Részben ugyancsak a hátramaradó családtagok feladata a kegyes alapítványok fejében ellátott egyházi szolgálatok — a haldokló végakaratához igazodó — rendjének és számának ellenőrzése, mivel a helytelenül kivitelezett ceremónia nemcsak az elhunyt túlvilági boldogságát veszélyezteti, hanem a később hasonló „gondoskodásban" részesülő túlélőkét is. (S épp ez a meggyőződés — a feltartóztathatatlanul közeledő szerepcsere, a kölcsönösség elvének felismerése és tiszteletben tartása — alkotja a halálközeli rítusok szakrális jelentőségének egyik leglényegesebb korabeli biztosítékát. ) Ugyanez persze fordítva is igaz: az alapítvány egyházi gondviselőjének létérdeke, hogy az őt megillető mortuárium-jövedelmektől ne essen el, azaz, hogy a különféle misesorozatok vagy az évforduló-alapítványok stb. költségeit a hozzátartozók a haldokló utasításainak megfelelően rendelkezésére bocsássák. A túlélőkre kirótt, a végtisztesség folyamán többször visszatérő teendő az elhunyttal, s közvetett módon a „túlélő én saját múlandóságával' ' foglalkozó könyörgések és imádságok gyakorlása (amelyek hatékonyságát, célszerűségét majd számos alkalommal megkérdőjelezik a hitvitázó irodalom református szerzői.) Az Érdy kódex 67 Krómer György eperjesi polgár például 1 forintot testál az iskolamesterre azért, hogy érte zsoltárokat mondjon. Cromer Györgyné 1515-25 körüli végrendelete az eperjesi iskola kályafűtőjéről is említést tesz, neki és egy Lukács nevű növendéknek vagy alkalmazottnak 5 dénárt hagy. Iványi 1911. 2.; 10. 68 Lásd például Békefi 1906: 313. 69 Iványi 1911: 7. 70 Vó. Solymosi 1987: 552-553.
