Századok – 1998
Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765
772 BERTA PÉTER ványának tekintett túlzást, az önmagára és másokra veszedelmes magatartást"38 azonban annál inkább kifogásolják majd a 16-17. századi hitvitázó irodalom szerzői. A siratás megszokott helyszíneiről a hivatalos (keresztény) temetési siratás első magyarnyelvű ismertetése az alábbiakat árulja el: „...eszönkbe kel vennönk, hogy a halotton közönségei három sírások szoktanak lenni, ugyanezönképen lélek szerént a halotton három sírásoknak kell lenni: [a] első sírás leszön, mikoron méglen a halót a házba vagyon; ugyanezönképen kel a bűnösnek megsiratni az ő bűneit, vétközvén szűvébe halálosképpen (...) [b] másodszer leszön a siralom a halotton, mikoron az kapun kívül vitetik; ugyanezönképen megsiratandó a bűnös ember, mikoron kimegyön a malasztból az bűnek dolgára (...) [c] harmadszor leszön a siralom, mikoron a halót eltemettetic; ugyanezönképen igön nagyon siratandó a bűnös ember, mikoron a gonosz szokásnak miatta a bűnbe eltemettetik (,..)."3 9 A halott körüli teendők rendjén belül kijelölt három siratásnak — mint a szimbolikus kommunikáció eszközének — szignifikáns jelentésmozzanata értelmezésem szerint eltérő. A haláleset észlelésének helyén — a házban — mindenekelőtt a vérrokonok (közeli barátok) és az elhunyt közötti intim kapcsolat felbomlása miatt érzett keserűség kifejezésére irányul (a rítus egyik leghangsúlyosabb elemére, a holttest mellett elvégzendő halotti zsolozsmára is rendszerint itt került sor). A kapu — a korábban idézett halottasmenet útjának kiindulópontja — a gyász motívumait és az ehhez kapcsolódó szertartásokat a tágabb közösség eseményei közé „helyezi". Itt szerveződik a halott kíséretének jelentős része, gyakran — mint láttuk — olyan személyekből, akik az elhunyttal közvetlen kapcsolatban egyáltalán nem álltak. Jelenlétük arra utal, hogy az utcára kilépők sírása elsősorban a kívülállókat „szólítja meg", s ez feltehetően nemcsak a rítus szabályainak megfigyelésére és elsajátítására, a részvét kifejezésére ösztönző implicit felhívás, de ezt diktálja a hozzátartozók jól felfogott érdeke is, hiszen minél többen „imádnak a halottért", annál valószínűbb, hogy az elhunyt — egykori vétkei ellenére is — bűnbocsánatot nyer. A haláleset a bámészkodók stb. csatlakozásával tehát az „utca, ill. a közösség látványosságává" válik, s transzcendens távlatai a templom és a temetőkert kellékei között lesznek a legszembetűnőbbek. A siratás itt mindenekelőtt az evilági enyészet egyetemessége feletti aggodalom kifejezője, s elsősorban magukról a túlélőkről: a „résztvevő én saját halála" miatt érzett szorongásáról árulkodik. A siratás módját és eredményességét a Székelyudvarhelyi kódex szerint azonban a magukramaradók indítékai is befolyásolhatják. Amennyiben a „siralom" [a] „természetszerént való könyörületösségből" ered, „e módon sirata az édes Szűz Mária az ő szent fiának kénnyát és halálát", akkor „e módon siratnia nem bún, csak ember az siralomnak módját igön felül nem múlja". Ha [b] „akaratnak választásából", akkor „még emódon es nem bűn, ha nem leszön mértékletlen; jelösben pedig ha leszön bizon okbol: mert amiat igön megol-38 Rajeczky 1966: 18. Részletesebben lásd u. 39 A halálról. Székelyudvarhelyi kódex 55.; 56.
