Századok – 1998

Történeti irodalom - Tilkovszky Loránt: Német nemzetiség – magyar hazafiság. Tanulmányok a magyarországi németség történetéből (Ism.: Tokody Gyula) III/757

TÖRTÉNETI IRODALOM 757 sor botrány is megrázta, lejáratta a pártot. Mindez igaz, mégis helyes lett volna érzékeltetni a szocialisták közti árnyalatokat, s azokról is szólni, akik másként vélekedtek, s vagy félreszorultak, vagy lemondtak miniszteri posztjukról. Ám ennél is lényegesebb az 1993-as nagy parlamenti öszszeomlás közelebbi szemrevétele. Gazdag Ferenc méltán mutat rá a szocialisták parlamenti térvesztésére, ám az általa közölt táblázatból is kiderült, hogy a leadott szavazatok alapján a párt bázisa messze nem zsugorodott annyira össze; a megfogyatkozásban a francia választási rendszernek (az elvesző szavazatok rendszerének) van igen nagy része. Még ennél is fontosabbnak tűnik, hogy alig egy éven belül bekövetkezett a Szocialista Párt sokakat meglepő újjászületése. A szerző ír Jospin 1994. évi főtitkárrá választásáról, majd az 1995 májusi elnökválasztásról, amikor nagy „megrökönyödésre" az első fordulóban mindenkit megelőzve első helyen végzett és a második fordulóban is megszorította a jobboldal és centrum közös jelöltjét, Chiracot. Am az nem derül ki Gazdag Ferenc írásából, hogy a Jospin-féle újjászületés jellegzetesen offenzív szociális/szocialista felfogásban történt, hogy ez szakítást jelentett a Mitterrand/Rocard-féle hagyományokkal. Kár, hogy ennek bemutatása elmaradt, márcsak azért is, mert erre a magyar írott és elektronikus sajtó sem fordít figyelmet, Jospint és az új francia pártvezetést a saját szavaival nem szólaltatják meg, nyilvánvalóan azért, mert annyira elüt a magyar politikai és szellemi elit hangvételétől, hogy azt ,jobb negligálni". Gazdag Ferencet bizonyára nem ez a szempont vezette, ám az mégis sajnálatos, hogy a Jospin-profil és jelenség túlságosan fakó maradt. Más vonatkozásban azonban a szerző kitért a szocialisták és a kommunisták sajátos viszonyára; míg a kommunisták rendre bírálták a szocialistákat, vigyáztak, hogy a jobboldal nem használhassa ki az ellenzékiségüket. S itt persze megemlítendő, hogy ez a probléma nemcsak a Mitterrand-Marchais-korszakra volt jellemző, hanem élő maradt az új Jospin-évekre is. Ám megint a kommunisták esetében, amikor a könyvben a magyar olvasók számára érthető „reformkommunista" meghatározásra bukkanunk, ezt francia talajon nagyon ködösnek érzem. Pontosabban mindenütt ködös és konkretizálandó jelenségről, csoportosulásról van szó, de a PCF esetében hatványozottan. Az 1993. évi nagy sztrájkok esetében is árnyaltabban írnék; a CGT, illetve a kommunista szál nyilvánvalóan az összefüggéseknek csak egyike. A szerző érdeme, hogy a nagy nemzetközi útvesztőket érzékeltetve nagyon jól világítja meg Franciaország tartós dilemmáit: a kivételes középhatalmi státus veszélyeztetettségét, a német, az amerikai kihívást, a sajátos afrikai és különösen északafrikai relációt. A problémákat és tanulságokat még hosszan lehetne folytatni. Ám ami ehelyütt a lényeges: a „befejezetlen történelem" olyannyira kényes stúdiumának területén Gazdag Ferenc ismét egy nagyon érdemes munkával örvendeztette meg az érdeklődőket. Jemnitz János Tilkovszky Lóránt NÉMET NEMZETISÉG - MAGYAR HAZAFISÁG Tanulmányok a magyarországi németség történetéből JPTÈ University Press, Pécs, 1997. 261. o. A Janus Pannonius Tudományegyetem Modernkori Történeti Tanszéke e tanulmánygyűjtemény kiadásával köszöntötte neves professzorát, a 70. életévét betöltő Tilkovszky Lorántot, akinek több évtizedes tudományos munkássága nemcsak hazánk történész köreiben elismert, hanem határainkon tűi is, főleg a német és osztrák délkelet-kutatásban, valamint a szomszédos országok szaktörténészei között. Tanszékvezetője — Fischer Ferenc — rövid „Köszöntő"-ben azt az oktatói tevékenységet is méltatja, amelyet Tilkovszky Lóránt 1982-től végez a pécsi egyetemen, s elismeréssel szól bekapcsolódásáról Dél-Nyugat-Dunántúl szellemi életébe, a nemzeti kérdésről tartott előadásairól és a helyi sajtóban publikált cikkeiről. A tanszékvezetői „Köszöntő", főleg azonban a szerző által írt rövid „Számvetés" azokra az ugyancsak méltatást érdemlő munkákra is kitér, amelyek kívül esnek a „német nemzetiség - magyar hazafiság" témakörén. A vázlatos tájékoztatásból megtudhatjuk, hogy Tilkovszky tudományos pályáján az első lépést az 1831-es parasztfelkelés megírása jelentette, amelyet Balásházy János és Széchenyi István agrártudományi nézeteinek és gazdasági tevékenységének vizsgálata követett, s csak ezután — hozzávetőleg az 1960-as évek elejétől — vált a szerző fő kutatási területévé Ma-