Századok – 1998

Történeti irodalom - Böhm Vilmos válogatott politikai levelei 1914–1949 (Ism.: Jemnitz János) III/735

TÖRTÉNETI IRODALOM 739 azon a lényeges összefüggésen ez a francia kapcsolat nem változtathatott, hogy Franciaország még gyengébb volt az 1945 utáni új világban, mint a legyengülő Nagy-Britannia, s a francia szocialisták pozíciója is gyengébb volt Párizsban, mint az LP-é Londonban. Ami pedig igazán nem meglepő, az SZDP-nek nem voltak jelentősebb útkeresései Washington felé, az új Truman-adminisztráció és a Truman-elv (amit ismeretes módon Blum is élesen bírált) ezt a kaput ténylegesen bevágta, amit Böhm is, a hazaiak is jól láttak. Ilyen szempontból persze az is tanulságos, hogy Böhm és Vámbéry Rusztem között alig került sor levélváltásra. Noha e kötetre persze nem ezek a hiányok, a mínuszok, hanem a pluszok a mérvadók, s a könyv lapjai ezt bőven kínálják is elsősorban az SZDP-re. Ebben a vonatkozásban természetesen ugyanúgy nagyon fontos, hogy milyen témákat érintenek a levelezők, az is, hogy ezt mikor és miért teszik, de nem kevésbé szembetűnő az is, hogy kikkel levelezett, illetve az, hogy kikkel nem. E legutóbbi kérdéskörrel kezdve magától értetődött, hogy Böhm a legszorosabb kapcsolatban a párt szűkebb vezetésével állt, a legnagyobb levelezést Szakasits Árpáddal, illetőleg 1946-ban a „parancsnokló" főtitkárság lelkével, Horváth Zoltánnal folytatta, s feltűnő, hogy „Szaki" is „Zoltánra" hagyta, hogy Böhmöt rendszeresen és kimerítően tájékoztassa az ország és a pártpolitika belügyeiről, a két munkáspárt kölcsönös viszonyáról. Fennmaradt néhány Kéthly levél, de feltűnő, hogy sem Ries, sem Bán, a párt fajsúlyos vezetői, miniszterei, sem Justus nincsenek a levelezők között. Megtaláljuk néhány markáns baloldali (Marosán György, Vajda Imre) levelét, a másik oldalon a Kéthly-csoporthoz tartozó Faragó László kései, 1947 decemberi kétségbeesett segélykérő írását (korábbit nem!) - míg teljesen hiányoznak akár a markáns szociáldemokrata opponáló , jobbszárny", vezetőknek (Szeder Ferenc, Szélig Imre), a szakszervezeti vezetőknek levelei. Az, hogy Peyerrel nem levelezett, az magától értetődő. Ami e levelek hangnemét illeti: - mindenkivel baráti, meleghangú, mindenki Böhmhöz fordult, s Böhm láthatóan mindenkit meg is hallgatott, érdemi válaszokat is adott, de azért senki orrára nem kötötte igazi belső véleményét. (Ezt a korszak hangadói közül egykor sokan pontosan tudták is.) Erre igen jellemző, hogy amikor Denis Healey megküldte a Munkáspárt vezetői számára készített „látleletét" a magyar politikai helyzetről, a pártok vezetőiről (azzal a megjegyzéssel, hogy Böhm ezt kezelje bizalmasan), s Böhm amikor erről Szakasitsot tájékoztatja, teljesen „elnyeli" Healey személyi értékeléseit. Azt is persze, hogy Healey őt tekintette volna a párt legrátermettebb vezetőjének - ha fiatalabb és egészségesebb lenne. Vagyis ez a levelezés hallatlanul fontos, de ugyanakkor nagyon is tovább értelmezendő - amihez a kötet jegyzetanyaga is sok segítséget ad. Ami a párt belső vitáit, ellentéteit, személyiségeit illeti: Böhm, ahogyan korábban is szemben állt Peyerrel, e korszakban is egyértelműen rossz véleménye volt szerepléséről, „makacsságáról" és még több bajt várt tőle. Kéthlyt láthatóan becsülte, sőt szerette is (nem sokakat szólított meg úgy, mint őt — „kedves Annuskám" — s ez sok mindent kifejez) - ám tartalmilag legalább ilyen fontos (s utal rá, hogy Böhm mennyire ismerte embereit), hogy Kéthlyt, aki ekkor huzamosan Angliában tartózkodott, nemcsak arra biztatta, hogy folytassa munkáját az LP (Munkáspárt) irányában, hanem éppen neki húzta alá, hogy „a kommunisták minden tyúkszemre lépő" politikája ellenére nem feledkezhet meg a lényegről, hogy „a reakció erősödik" (!) és ez „megköveteli a két munkáspárt együttműködését". (283. 1.) Ami a további belső pártviszonyokat illette, Böhm persze elfogadta Szakasits főtitkári vezetését (bármennyi fenntartása is volt vele szemben) - amit említett posztumus könyvében és 1949. évi leveleiben túldimenzionálva meg is jelenített. Az 1945-48-as levelezés mindebből semmit sem tükröz, és nagyon is érdemi s a politikai vonalvezetésben ekkor még konfrontálódás nem történt. Emellett Böhmnek egyik fő „embere" Bán Antal (miként Healeynek is ő volt!). Ez a levelezésben visszatérő mozzanat. Am az is kiderül, hogy Bánnak is e rövid 1945-48-as korszakban is nagyon markánsan több „periódusa" volt, aszerint hogy kikkel és kik ellenében lépett fel. Kvalitásai azonban mindenki számára vitathatatlanok voltak. (S ugyanakkor szembetűnő és elgondolkodtató, hogy Bán az SZDP egyik leginkább „elfelejtett" vezetője!) Ugyanakkor, amikor 1946-ban az SZDP életében már 1946-ban kirobban egy .jobboldali" „vendée-lázadás" a Palat és a budapesti „zsidó fiúk" ellen (amibe beleértetődött, hogy értelmiségi zsidó fiúk ellen (de amibe „furcsa" módon beletartozott Marosán György is a fentiek szemében), akkor Böhm nagyon határozottan kiállt amellett, hogy Horváth Zoltán, Justus Pál, Révész Ferenc és a többiek ne adják fel posztjukat a pártközpontban. S az érintettek mellett ekkor nemcsak Marosán (és persze Szakasits) szólalt meg - hanem Bán is.