Századok – 1998

Közlemények - Apor Péter: A népi demokrácia építése: Kunmadaras 1946 III/601

626 APOR PÉTER dését, tudatosan törekszik a demokratikus rendszer megdöntésére.8 6 Az ítélet hang­súlyozta, hogy a demokrácia biztonságát súlyosan fenyegették. Mi vagy ki fenyegette a demokráciát? Az emberek fasiszta csőcselékként való felfogásával minden tettük fasiszta cselekedetté változott. Az események megértése során a népbíróság azt a mozzanatot, amikor a falusiak tanítójukkal hazatértek, úgy jellemezte, mintha fasiszták, akik a demokratikus rend ellenségei, megakadályozták volna a népbíróságot és a rendőrséget kötelességük teljesítésében. Az ítélet a következő bizonyítékot szolgáltatta: az emberek tudták, hogy a fasiszták az akkori rendszer ellenségei, és hogy megdöntésére törekszenek. Éppen ezért, vonta le a következtetést a népbíróság, amikor felléptek a rendőrség és a népbíróság ellen, fasiszta bűntetteket követtek el. Az ítélet soron következő része azt bizonygatta, hogy mindenki tudta, hogy a törvényekkel szembehelyezkedni államellenes támadást jelent. A pogrom után a helyi pártok képviselői összegyűltek, és nyilatkozatot bocsátottak ki, melyben a zsidókat és Takács Ferencet, a Nagy elleni vádak legfontosabb tanúját arra szólították föl, hogy hagyják el a falut. A népbíróság hamisítatlan fasiszta tettként fogta föl a jelenetet, hiszen antiszemita elemeket ötvözött egy olyan ember elleni támadással, aki „valóban hű a népi demokratikus eszmékhez".8 7 A lényeget illetően a bíróság úgy érvelt, hogy a megmozdulás a demokráciát veszélyeztető fasiszta összeesküvés volt. Ez a fajta érvelés új szerepet adott az antiszemitizmusnak. Megszűnt azt a bűnt jelenteni, amelyért a vádlottaknak felelniük kell, ehelyett a fasizmus jelzőjévé vált. Ennek megfelelően a bíróság elnöke a pártközi értekezlet határozatának azon részét, mely a zsidók és Takács Ferenc távozásáról szólt, a fasiszta terror tipikus megnyilvánulásaként értelmezte. Az antiszemitizmus nyilvánvalóan minden fasiszta tett kísérő jelensége, érzékeltette az alábbi kijelentés: „Az egész mozgalom fasiszta, államellenes jellegének természetes, magától értetődő folyományaképpen, szükség­szerű járulékaképpen, az eredetileg kizárólag az államhatalom, a népbíróság, a le­tartóztatást rendelő államhatalmi szervek ellen irányuló mozgalom, Tóth Zsigmond és Takács Gergely irányítása mellett, a zsidók elleni fordulatot vett "8 8 Ha a fasiszták mindig antiszemita pogromokat szerveznek, és ezeket mindig fasiszták követik el, akkor ez azt jelenti, hogy a népbíróság egyenlőségjelet tett a fasizmus és az antiszemitizmus közé, és fordítva. Ez az érvelés kétségkívül arra utal, hogy minden zsidóellenes tett a demokratikus rendszer ellen irányul. Ennek az ér­telmezésnek megfelelően, a népbíróság elnöke úgy érvelt, hogy a kunmadarasi eset nem zsidó ügy, hanem az egész magyar államrend ügye.8 9 A mozgalom, melyet Nagy János kezdeményezett, ő és Takács Gergely szervezett, majd Tóth Zsigmond folytatott, megszüntette a zsidók és a vád tanúinak jogát a félelemmentes élethez, a személyes biztonsághoz, valamint a vagyonhoz és alapvető polgári jogokhoz, érvelt a bíróság. A fosztogatás olyan általános volt, hogy senkit nem jelentettek föl miatta. Kleint két kondás rabolta ki, arra szólítván fel: „Add ide a pénzt, az anyád zsidó istenit!" Amikor a tömeg betört egy másik zsidó kereskedő házába, elvitték az összes húst, sőt egyikük még egy fazekat is ellopott, hogy hazavigye. Ezek a vallomások arra szolgáltattak 86 58. 87 56. 88 V 56032/1, a bíróság elnökének különvéleménye 89 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom