Századok – 1998
Közlemények - Palasik Mária: A szólásszabadság deklarálása és korlátainak kezdetei Magyarországon (1946–1949) III/585
598 PALASIK MÁRIA N. Imre kintornás Hódmezővásárhelyen bírálta a fennálló viszonyokat 1946 augusztusában: „A múlt rendszer vezetői is gazemberek voltaic, a mostani rendszeré is azok. A néppel nem törődnek, az ő zsebük tele van, míg a nép a rossz kenyeret eszi." Egy hónapi fogházbüntetésre ítélték ezért a kijelentéséért. Azonban a Népbíróságok Országos Tanácsa 1948 szeptemberében semmisnek nyilvánította az ítéletet azzal az indoklással, hogy az ügyet a népügyész tévesen minősítette, azt át kell tenni a rendes bírósághoz mint egyszerű rágalmazási esetet.72 К. I. Lajos balfí lakos ellen azért indult eljárás, mert a lakásán folyó beszélgetés közben 1947 januárjában kijelentette: „Megalakult a régi rendőrség, márciusban már az veszi át a rendőrségi állást, a demokratikus rendőrség ülni fog, a fejeseket pedig akasztani fogják." Három hónap fogházbüntetést, két év hivatalvesztést és politikai jogainak felfüggesztését kapta a győri népbíróságtól.73 Szintén 1947 januárjában történt, hogy egy hódmezővásárhelyi vendéglőben B. Nándor azt terjesztette, hogy a Magyar Szabadságpárt által Szegeden tartott zászlóbontó nagygyűlésen a gyűlés résztvevői és Sulyok Dezső azt kiabálták: „Kötelet Rákosinak és a zsidóknak, Rákosit fel fogják akasztani, Rákosi és Szakasits, ez a két vén gazember nem fognak sokáig tündökölni, hanem repülni fognak." Egy hónapi fogházbüntetésre ítélte a szegedi népbíróság azzal az indoklással, hogy „valótlan tényt állított, mely alkalmas a magyar- köztársaság elleni megvetéskeltésre ".Az ítéletnél enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a vádlott az SZDP-nek és a szakszervezetnek régóta, az MKP-nak pedig 1945 óta tagja. Az ítélet ellenére a vádlott tíz hónapot töltött letartóztatásban.7 4 Egy makói borbély üzletében 1948 márciusában a vádirat szerint a következők zajlottak le. Dr. A. Ferenc pénzügyigazgató kijelentette, „ a Vörös Hadsereg végigrabolta az országot, a nőket megbecstelenítette. Mikor pedig a jelenlevő S. J. megjegyezte, hogy nem szabad ilyen egyoldalúan beállítani a dolgot, hisz a magyar katonák is sok mindent elkövettek orosz földön, a vádlott azzal válaszolt, hogy az orosz nők olyan piszkosak, tetvesek, hogy azok ugyan senkinek sem kellettek. Ezek után öszszehasonlítást tett az amerikai és az orosz hadsereg között. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az amerikai hadseregben mind intelligens emberek vannak, míg az orosz Vörös Hadsereg egy barbár csürhe." Két évi fogházra ítélték.75 H. Ferenc gyári munkás Mosonszentjánoson 1949 augusztusában egy cséplésnél zajló beszélgetés közben előadta, hogy „az éjszaka nálam aludt egy detektív és attól hallottam, hogy... elsejére mindenkinek be kell vonulni katonának, az oroszoknak pedig Ausztriából ki kell vonulniuk. Gerő miniszter és a köztársasági elnök agyonlőtte magát, most már nincs más, mint Rákosi".Négy havi fogházra ítélte a népbíróság, melyet a NOT 1950. márciusában jóváhagyott.76 72 Uo. 83. d. 73 MOL JGY XIX-E- l-l 82. d. ítélet: 1947. márc. 13. 74 Uo. 83. d. ítélet: 1947. márc. 19. 75 Uo. 125. d. ítélet: 1948. okt. 26. 76 MOL JGY XX-4-b 113. d. Az elsőfokú ítéletet 1949. nov. 28-án hozták.