Századok – 1998

Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553

556 KOROM MIHÁLY kezdeményezné. Ekkor is a vezető antifasiszta nagyhatalmak együttes beleegyező döntéséhez és a — szavakban sokszor hangsúlyozott — humánus végrehajtáshoz kötötték. Mindezzel a szovjet és a csehszlovák, majd a későbben kapcsolódó lengyel kitoloncolási álláspont és a nyugatiak álláspontja között lényeges értelmezési, kiterjedési és végrehajtási különbség keletkezett, amely jelentősen befolyásolta Kelet-Középeurópában a kollektív elűzési politikát. Az előbbihez egy bonyolultan kapcsolódó folyamat tartozott. Mégpedig, tekintet nélkül lakossága nemzetiségi összetételére és óhajára, az egész Kárpátalja szovjet bekebelezési lehetősége felerősítette a magyarok kitelepítését célzó benesi politikát, amelynek végrehajthatósága érdekében előkerül majd a magyarországi németek kitelepítésével való helycsinálás kérdése. A szovjet vezetés a saját korábbi és leendő területeiről, valamint kelet-európai szövetségesei országaiból történő kiűzések kérdésében nem kívánta megkötni a kezét közös nagyhatalmi álláspont kialakításával. Saját döntésben, a hadjárathoz kapcsoltan szándékozott e célt elérni. Segíthette ilyen szovjet, politika kialakítását a három nagyhatalom teheráni konferenciáján határozatba vagy nyilatkozatba még nem foglalt, de — ami kevésbé ismert — már körvonalazott katonai s ezen keresztül a politikai „felelősségi övezetek" leendő határa is. Ezekre vonatkozóan E. Benes — aki később megismerhette a teheráni konferencián történt részleteket is — a következőket írta: „Sztálin egészen nyíltan és őszintén körvonalazta a Szovjetunió politikáját nyugati határai vonatkozásában, megismételve azt, hogy független és erős Lengyelországot akar, hozzátéve, hogy nem adhatjuk fel a javított Curzon vonalat (amely szerint Vilnius és Lvov is a Szovjetunióhoz tartozik), de feltételezik, hogy Lengyelországot Németország rovására fogják kárpótolni, nevezetesen ügy, hogy megkapja Kelet-Poroszországot, amelynek egy részét, ideértve Königsberg városát, a Szovjetunióhoz fogják csatolni. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok tudomásul vette ezt az elgondolást. Ez a konferencia megmutatta azon szándék első jeleit is, hogy meghatározzák a katonai övezeteket — és ezzel együtt a politikaiakat is — a keleti front, valamint a nyugati front vonatkozásában.... Azt, hogy ezeknek az övezeteknek hol kellene, vagy hogy ezek hol fognak találkozni, azt nem rögzítették egyértelműen. De feltételezhetően a Szovjetunió már célzott rá: számít arra, hogy szférái magukban foglalják mindenképpen Észak-Kelet-Németországot, az egész Lengyelországot, Csehszlovákiát, Romániát és Magyarországot."6 A szovjet hadseregek 1944 nyarán érték el azokat a Lengyelországi területeket, ill. a Baltikumot, ahol jelentősebb német kisebbségi lakosság élt s megkezdődhetett e kisebbségeknek szovjet értelmezés szerinti eltávolítása. Ebben formailag támaszkodhatott a szovjet vezetés a náci propaganda ijesztgetésére, hogy őket az oroszok kiirtják s ezért kell az ideiglenes evakuálást vállalniuk, valamint a hitlerista megszállástól sokat szenvedett helyi lakosság, főleg a lengyel, erős németellenes hangulatára is. Mindez együttvéve olyan helyzetet teremtett a front odaérkezése idejére és a nyomában járó, tisztogatásokat végrehajtó szovjet belügyi szervek válogatás nélküli, kíméletlen kollektív üldözést vagy keletre deportálást alkalmazó fellépése hatására, hogy a német lakosság nagyrésze vagy eleve evakuált a német hadsereggel, vagy azután menekült, ahogyan tudott, az üldöztetések elől. A szovjet propaganda mindezt 6 Uo. 252.