Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
554 KOROM MIHÁLY alatt már közel harminc állam csatlakozott, s 1942. január 1-én közös nyilatkozatban erősítették meg az abban kitűzött célokat. A Charta hitet tett az emberi jogok, az igazságosság, a népek szabadsága, függetlensége, önkormányzatának szabad megválasztási joga stb. megvédése mellett és a zsarnokság szétzúzása után valamennyi országban ezek visszaállítására. Kinyilvánította, hogy aláírói nem folytatnak területszerző hódító politikát és nem hajtanak végre olyan változtatásokat, „amelyek nem egyeznének meg az érdekelt népek szabadon kifejezett óhajával".1 Az Atlanti Chartában megfogalmazott elvek biztatóknak ígérkeztek az egész világ számára, nemcsak a hitleri szövetség által leigázott és az ellene küzdő népek, hanem a fasiszta tömörülés elnyomott demokratikus politikai erői s a fasizmust nem támogató néprétegei számára is. Biztatók, reménykeltők voltak ezek az elvek azért is, mert a háború első, 1939-1941-es szakaszában kibontakozott náci kollektív népüldözést elítélte: ez először a lengyeleket (1,2 millió) és a Lengyelországban élő zsidókat (300 ezer) érintette, majd követte ezt más népek sokezres tömegeinek a kitelepítése a német birodalomhoz csatolt területekről. Ugyanekkor a Szovjetunió által annektált lengyel országrészről több, mint 1 millió, a balti országokból 200 ezer, a háború eredményeként Finnországtól, majd Romániától az 1940 júniusi ultimátum nyomán elragadott térségekből is jelentős számú lakos kiüldözését vagy szibériai deportálását — konkrét tények kimondása nélkül ugyan — nemcsak elítélte, hanem egy humánusabb és igazságosnak tünő programot is ígért. A demokratikus és nagyszabású Charta-programmal kapcsolatban azonban rövidesen az aláírók egy részénél is olyan értelmezésbeli eltérések jelentkeztek, amelyek néhány területen gyengíteni és megingatni kezdték az abba vetett hitet. Már a Charta aláírásának időszakában, 1941 augusztusában-szeptemberében azzal az indoklással, hogy a hitlerizmussal való együttműködéstől kell tartani, megszüntették a Szovjetunióban a Volgai Német Autonóm Köztársaságot és többségében német lakosságát kollektive Keletre deportálták. Hasonló, de ellenkező irányú előkészítő tevékenység indult meg az E. Benes vezette emigráns csehszlovák kormány részéről közvetlenül az antifasiszta koalíció kialakulását követően a visszaállítandó Csehszlovákiából a német lakosság kitelepítésére vonatkozóan. így Sztálint követve a kiűzés és kitelepítés közép-európai atyjává lett E. Benes az antirasszista hatalmak politikusai közül. Lemondása után az emigrációban magát újra elnöknek és csoportját kormánynak elismertetve és a nagyhatalmakkal szövetséget kötve indított meg nagyarányú kampányát országa 1938 előtti területnagyságban való visszaállításáért - tisztán szláv nemzeti államként. Ez a több, mint 3 millió szudétanémet, és a milliónyi magyar lakosságtól való megszabadulás szándékát jelentette. Mindenek előtt bűnösnek nyilvánítandó német lakosság kényszer-kitelepítését kívánták elérni, az antifasiszta koalíció nagyhatalmainak hozzájárulásával. Két éves diplomácia kampánnyal sikerült is ezt elérnie. Benes visszaemlékezése és az Egyesült Államok által kiadott diplomáciai okmányok szerint2 először a brit kormány 1942 nyarán, majd a szovjet kormány 1943 tavaszán 1 Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések. Bp. 1966. 516-523. 2 Memoirs of dr. Eduard Benes. From Munich to New Warr and New Victory: Houghton Miflin Co., Boston. The Riversise Press, Cambridge, (é.n.), V és VI. fej. (A továbbiakban: Benes emlékiratai, ...), Foreign Relations of the United States, Diplomatic Papers, 1945. IV köt. Európa. United States Government Printing Office, Washingotn, 1968. 798. és köv. oldalak. (A továbbiakban: Frus, 1945. IV köt.)
