Századok – 1998
Figyelő - Erényi Tibor: A nemzeti ünnep és a pártok (1848-ról 1948-ban) II/477
FIGYELŐ 479 nemzeti forradalmak 'lámpafénye' már csak Magyarországon világított. "Majd a továbbiakban: „A forradalmi határozottság, a néptömegekre való támaszkodás és a demokratikus népekkel való szolidaritás köti össze elsősorban a száz év előtti magyar átalakulást a három évvel ezelőtt megkezdett magyar átalakulással. Aki a magyar demokrácia politikájának és módszereinek ezekre a jellemvonásaira nemet mond, az nem mondhat igent 1848-ra sem."4 Ennyi. Ezek a leglényegesebb megállapítások. Révai — nevesítve a dolgokat — Kossuth, Petőfi, Táncsics örökségéről ír. (Szabad Nép 1948. március 14.) Petőfit forradalmi demokratának, Táncsicsot a parasztság képviselőjének, Kossuthot pedig a nemzet „vezérének" tekinti, aki a „nemzeti öszszefogásnak a megszemélyesítője." Az országgyűlés 1948. március 15-i ünnepi ülésén elmondott beszédében — óvatosan bár — tovább tágítja a haladó hagyomány körét.5 Szól „kalózok"-ról, „megalkuvók"-ról - mindazonáltal fejet hajt „Nyári Pál, Bezerédi István és mások előtt; megállapítva, hogy Kossuthnak igaza volt Széchenyivel és Deák Ferenccel, Batthyány Lajossal szemben, Petőfinek Vörösmartyval szemben — de az említettek mellett —, Szemere Bertalan és mások is tiszteletet érdemelnek. 48 tanulságát elsősorban abban látja, hogy a nemzetek szabadságának és függetlenségének ügyét a dolgozó nép felszabadulásának ügyével kell összekapcsolni. Révai értékelése olyan tágkeblű, amilyenre korábban sem a szociáldemokraták, sem a kommunisták, sem a polgári radikálisok körében nem volt példa. Még akkor is az, ha némelykor emlegeti a „korlátokat", a „habozást", a „megalkuvást". Újnak hat, hogy szól a nemzetről, nemcsak a népről, sőt a parlamentarizmusról is; a „népi demokrácia" parlamentarizmusát igenelve. Nyilvánvaló, hogy a szerző még mindig nem teljesen biztos abban, hogy ez a népi demokratikus periódus meddig fog tartani, bár azok az — említett — elgondolások, hogy a koalíciót valamiféle népfront váltja majd fel, arra vallanak, hogy a változások igényével és gyorsuló ütemével tisztában van. Feltűnik a „függetlenség" gyakori emlegetése - a szovjet csapatok markáns jelenléte idején. Révai ezt a következő — később szinte állandóan olvasható — mondattal kívánja feloldani. „Az orosz cárizmus helyébe, amely 48-ban a feudális reakció fő ereje volt, a Szovjetunió lépett, mely a haladó emberiség élcsapata, a demokratikus fejlődés és a nemzeti függetlenség legbiztosabb támasza."6 Tehát a leghatalmasabb nagyhatalom jelenléte nem zavaija, sőt erősíti a kis függetlenek függetlenségét. A Jó birodalma nem veszélyezteti a függetlenséget, csak a Gonoszé. Hozzátehetnénk: Hegel példájára mindenkor meg kell keresni, hogy miben, illetve kiben ölt testet a Világszellem. Révai persze tudta, hogy a magyar munkásmozgalomban, a szociáldemokráciában a vázolttól eltérő kép alakult ki 1848-49-ről. Az a kép, amelynek megalkotásában Szabó Ervinnek oly nagy szerepe volt. 1949-ben jelentette meg a Szikra Kiadó az 4 Ld. 48 útján. 6-7. Révai szerint 1848 alapozta meg a „polgári demokratikus átalakulás bcfcjczcsét." Ez az 1944 utáni három évben történt meg. Az 1918-as forradalmat vállalja, Károlyit méltányolja, a Tanácsköztársaságot — lényegében az „azonnali szocializmus" célkitűzését — bírálja. Egyben érzékelteti, hogy az említett polgári demokratikusnak minősíthető periódusból „most" elég három év Kerüljön hatalomra a „parasztok, kisemberek, értelmiség" - a munkásosztály „erőskezű" vezetése mellett. Semmiféle „harmadikutas polgári demokráciára" nincs szükség. Amire szükség van, az a „népi demokrácia". I. m. 14-15. Szabad Nép, 1947. december 25. Száz esztendő - három év távlatából. 5 I. m. 53. 6 I. m. 75.
