Századok – 1998
Közlemények - Sarnyai Csaba Máté: Úrbéri kárpótlás és/vagy arányosítás. A szekularizációs törekvések püspökkari értékelése 1848 végén II/397
402 SARNYAI CSABA MÁTÉ ez a püspökkari megbeszélés. Másfelől a püspökök számára világos volt, hogy az országgyűlés sem az úrbériségekért, sem az elveszett szőlőkilencedért2 4 nem kívánja kártalanítani az egyházat. Ennek láttán „a jelenlevő püspökök mind a birtok szentségének, mind az egyház függetlenségének tekintetéből szoros kötelességüknek tartották minden lépést megkísérteniök, mely által a kármentesítést az egyház javára valamiképp megnyerhetnék". Ennek fejében a jelenlévő egyházfők azt indítványozták, hogy a kártalanításból az egyház számára biztosított összegek kamatait fordítsák az egyház javára, elsősorban is „a papi tized megszűnte által jövedelmeiktől elesett 's kártalaníttatni törvény által is biztosított lelkészeket, ezután pedig mennyire a nyerendő kárpótlási öszvegből telnék - az egyházi intézeteket fölsegíteni." Erre a javaslatra azt a feleletet kapta a püspöki tanácskozás, hogy ennek megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a birtokos főpapság és a káptalanok elfogadják a papi jövedelmek általános arányosításának elvét. Amennyiben ez megtörténnék, „amennyire a képviselők kipuhatolhatott hangulatából" kitűnik, a klérus biztosítani tudná, hogy meglévő birtokai az egyház kezén maradjanak, sőt még sikerülhet a kármentesítést is elérnie. Abban az esetben, ha a felső klérus elutasítja az arányosítás elvét, bizonyosan elesik a kárpótlás bárminemű lehetőségétől is. Az arányosítás lehetséges módját ugyancsak a püspökök tudtára adták: az összevont egyházi javakból előzetes felmérések alapján az egyház tagjai illő ellátást kapnának a hierarchiában betöltött helyük szerint, a fennmaradó részt pedig — ahogyan ezt maguk az egyházfők is javasolták — a tizedtől megfosztott alsó papság támogatására, illetve a különböző egyházi intézmények fenntartására fordítanák. Az arányosításra az adott egyházi birtokokkal kapcsolatban csak az akkor még élő egyházi javadalmasok halála után kerülne sor. Horváth Mihály pontosan jelezte, miért egyeztek bele a fentiekbe a jelenlévő egyházi főméltóságok: ,A Pesten lévő érsekek és püspökök annál hajlandóbbak ugyan elfogadni az arányosításnak ekként alkalmazandó elvét, minthogy azáltal egy különben menthetetlenül elveszendő, szép öszveget nyerhetnek az egyház javára; más részről pedig, mivel a nyert nyilatkozatok arra is reményt nyújtanak, hogy a kármentesítési öszveg mindigre biztosíttatnék a törvényhozás által." A kármentesítés — az egyháziak esetében éppúgy, mint a világi birtokosoknál — államkötvények kibocsátásával történne, mindenben az úrbéri kárpótlási törvényjavaslatot követve. Megtoldva még azzal a kitétellel, hogy ha ezek az állampapírok inflálódnának, az ebből fakadó kamathiányt az állam mindig pótolni fogja. Levele záró részében a választott csanádi püspök arra kérte a jelen levél címzettjét, Gunszt József püspököt és esztergomi káptalani helyettest, hogy — mivel a jelenlévő egyháznagyok az arányosítás e fontos kérdésében csak együttesen dönthetnek — a többi püspökkel, káptalani helynökkel, „s más nagyobb beneficatusokkal"2 5 közösen ő is mondjon erről véleményt. E célból a Vízkereszt2 6 utáni első kedden Horváth Mihály Pestre teljeskörű püspöki tanácskozást hirdet a Püspöki Kar nevében. Az ezen való megjelenésre kéri a megszólítottat. Egyben arra is felszólítja, hogy más nagyobb ja-24 J. К. V 409., 410. szám. 25 Javadalmasokkal. 26 1849. január 6.
