Századok – 1998
Közlemények - Gángó Gábor: Eötvös József Ausztria nemzetiségeinek egyenjogúsításáról című röpirata és 1848–49 nemzetiségi mozgalmainak néhány aspektusa II/371
394 GÁNGÓ GÁBOR vizsgálva Eötvös elméleti fejtegetésekbe bocsátkozik föderáció és alkotmányosság különbségéről. A gondolatmenet lényege a szuverenitásjogok feloszthatóságának kérdése. Föderáción azt érti Eötvös, hogy az összállamon belüli egyes államoknak önrendelkezési joga van („minden állam saját jogainak és kötelességeinek legfőbb bírája"):11 3 ezt a megoldást elfogadhatatlannak tartja, mert veszélyezteti a birodalom egységét. Ezzel szemben Ausztria számára egységes alkotmány kibocsátását tartaná kívánatosnak. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ez az alapszerződés az egész közigazgatást a központi kormány alá rendelné: a tartományi belügyek igazgatása átengedhető az ottani kormányszerveknek, és így a tartományok történeti jogai nem sérülnének jelentősen. A hatalmi centralizáció-közigazgatási decentralizáció egyensúlyának az irodalomban sokat idézett elvét fogalmazza itt meg: „Ami megfelel, az nem több alkotmányos birodalom konföderációja, melyek mindegyike megőrzi szuverenitását, és az egészhez csak egyes közös ügyek tekintetében illetve a perszonálunió révén kötődik, hanem az egységes alkotmány, egy olyan államnak, amelyben csak egyetlen igazán szuverén hatalom van. [...] A szuverenitás nem darabolható fel, az egész államot érintő ügyeket nem lehet szétosztani [,..]."11 4 Azonban ,,[a] birodalom egysége nem abban áll, hogy az egyes tartományos egész közigazgatását legfelsőbb szinten egy közös belügyminiszter vezesse L..]".11 5 Mindazonáltal az Eötvös által felvázolt megoldás több olyan kompromisszumot tartalmaz, amely ellentétben áll az egész röpirat gondolatmenetével. Egyrészt Eötvös mégiscsak megfogalmazza a birodalmi gyűlés felelősségének lehetőségét és szükségességét: „Közös birodalmi gyűlés és közös minisztérium nélkül, amely valamennyi ügyet viszi, ami az egész államot érinti, s melynek — csekély kivétellel — csakis saját kinevezésétől függő közhivatalnokokat használ, miközben maga az általános birodalmi gyűlésnek, és csakis annak felelős: általános birodalmi gyűlés és efféle minisztérium nélkül az egység elképzelhetetlen."116 A birodalmi gyűlés gyakorlati működését — szemben az ötödik fejezetben foglaltakkal — itt már nem tartja lehetetlennek annak ellenére, hogy ,,[a]z általános birodalmi gyűlésben és az egyes tartományok gyűléseiben használatos nyelvek kérdése még alkalmat [...] fog adni a harcra".11 7 Másfelől engedményt tesz Eötvös a nyelvi jogok érvényesítésének terén. A nyelvkeveredés és a tartományi autonómia lehetséges következményeit nem azzal a borúlátó kétkedéssel gondolja végig, mellyel a röpirat egészének során a szólamok és ígéretek mögötti valódi szándékokat fürkészte. A többségben levő nemzetiség túlkapásaival szemben az egyéni szabadságjogokban elegendő garanciát lát: „mivel a többség uralma mindig abban a mértékben válik egyre nyomasztóbbá, ahogy korlátozódik annak gyakorlási köre, ezért ott, ahol különböző nyelvű lakosok egyesülnek egy közösségben, a kisebbség jogait a többség túlkapásaival szemben meg kell védeni azáltal, hogy — éppen nyelvi tekintetben — iskolákban, 113 Eötvös, i. m., 124. 114 Eötvös, i. m., 123. 115 Eötvös, i. m., 125. 116 Eötvös, i. т., 127. 117 Eötvös, i. m., 131.
