Századok – 1998
Tanulmányok - Hermann Róbert: A Drávától Schwechatig. Az 1848 őszi hadiesemények a Dunántúlon és a Felvidéken. 1848 szeptember – november. Jellacic horvátországi csapatainak támadásától Simunich kiszorításáig II/327
A DRÁVÁTÓL SCHWECHATIG 347 megdöbbenve tapasztalta, hogy egy ellenséges várossal kell farkasszemet néznie. Ezért Roth ügy döntött, hogy ugyanazon az útvonalon próbál meg visszajutni Szlavóniába, mint amelyen jött. Elhatározásába alaposan belejátszott az is, hogy október 4-én Görgei huszárai Tácnál rajtaütöttek Roth volt elővédjén, a hadosztály legértékesebb részén, másnap, 5-én pedig ez a zászlóalj Bárándon meg is adta magát. Időközben Görgei is erősítéseket kapott. Móga altábornagy október 3-án támogatására küldte a Zrínyi-szabadcsapatot, s ennek parancsnokát, Perczel Mór ezredest egyben a Roth elleni hadműveletek irányításával bízta meg. A Tolna megyébe vezető utakat és hidakat dél felől Csapó Vilmos nemzetőr őrnagy emberei állták el. Kérdéses volt azonban, sikerül-e bekeríteni a horvát hadosztályt. 7553 ember és 12 ágyú még akkor is jelentős erőt képviselt, ha nem elsőrangú csapatokból állott. Október 5-én Perczel főhadiszállása Tácon volt, itt kereste fel őt Philippovich vezérőrnagy. Philippovich szabad elvonulást kért, Perczel viszont feltétel nélküli megadást követelt. A tárgyalás eredménytelen maradt, s a horvát hadoszlop folytatta útját dél felé. Roth csapatai október 5-én éjjel értek Kálóz elé. A káloziak időközben felszedték a faluba vezető hidat, s maroknyi fegyveresük tüzet nyitott a horvát elővédre. Erre a hídnál megálló horvátok is visszalőttek, de senkit nem találtak el. Mire a felbátorított nép ismét lövéssel felelt, és akkora zajt ütött, hogy Roth csapatai visszahúzódtak. Az éjszakai lövöldözésben hat horvát sebesült meg. A hivatalos Közlöny tudósítása szerint „egy ember ravaszsága s bátorsága egy éjjel rövidítette meg az ellenség szökését". Másnap reggel 7 órakor Roth csapatai bevonultak Kálozra, majd továbbsiettek Dég felé. A káloziak bátor akciója következtében Roth újabb értékes órákat veszített. Október 6-án a Sió-csatorna ozorai átkelőjéhez ért. Itt azonban már nem tudott áttörni. A túlparton és a hídnál ugyanis ott állt Csapó Vilmos őrnagy a Tolna megyei nemzetőrség és népfelkelés erőivel, több mint 10 000 emberrel. Roth látta, hogy helyzete reménytelen, s másnap, október 7-én az előtte álló Tolna megyei nemzetőrség és az üldöző Görgei és Perczel csapataitól szorítva, Ozorával átellenben kénytelen volt feltétel nélkül letenni a fegyvert. Ezzel a szabadságharc egyik legjelentősebb győzelme született meg. Bárándnál és Ozoránál több mint 9000 fő esett fogságba, ugyanennyi lőfegyver, 12 löveg és a hozzájuk tartozó lőszer került a magyar csapatok kezére. A foglyok egy részét fegyvertelenül visszaküldték Szlavóniába, a többieket a Tisza-szabályozás munkáinál alkalmazták.63 Itt kell röviden foglalkoznunk Kossuth két toborzóútjával. A korábbi történeti irodalom és a történeti publicisztika ugyanis majdhogynem Batthyányéval egyforma érdemeket tulajdonított Kossuthnak a horvát támadás visszaverésében, s az Országos Honvédelmi Bizottmány megalakítását, illetve Kossuth toborzóútját hozta fel ennek bizonyítékaként. Le kell szögeznünk, hogy az OHB szeptember 28-ig nem játszott érdemi szerepet a védelmi intézkedésekben, így a pákozdi sikerben sem, ezt követően pedig egyszerűen a Batthyány korábbi rendeletei alapján beérkező erősítéseknek a 63 A vonatkozó iratokat közli Görgey - Katona 143-368. A székesfehérvári felkelésre és a Roth elleni hadjáratra ld. Hauptmann II. 320-322., 330-336., 339., 347-353., Varga János 147-203., Urbán: Pákozd 185-193.; Urbán Aladár. Kossuth és Görgey 1848 őszén. Századok, 1993. 48-57.; Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848-1849. (In:) Farkas Gábor szerk.: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. Székesfehérvár, 1978. 79-91.
