Századok – 1998
Történeti irodalom - Nagy István– F. Kiss Erzsébet: A Magyar Kamara és egyéb kincstári szervek (Ism.: Ress Imre) I/280
280 TÖRTÉNETI IRODALOM Végül az 1945-89 közötti korszakot, a „kommunista rezsim" időszakát ismertetve a könyv szinte kizárólag az etnikumok helyzetének alakulásával foglalkozik. A román belpolitika történetéből is a közvetve vagy közvetlenül idetartozó kérdéseket ragadja ki, főleg az erőltetett iparosítás, az urbanizáció, a falurombolás problémáit. Az összesíthető végeredmény több mint lehangoló. A közölt adatok alapján a második világháború előttihez viszonyítva minden etnikum rosszabb helyzetbe került. A több évtizedes román nemzetiségi politika a magyarság ismert, s a könyv által is bemutatott háttérbe szorulását és lakossági arányszámának csökkenését eredményezte, a német, valamint a kisebb lélekszámú — mint például a zsidó vagy az örmény — etnikumi közösségeket pedig egyenesen a felbomlás állapotába juttatta. Bár arra nincs okunk, hogy kételkedjünk a „kommunista korszak"-ról írottakban, azt a történelmi összképet, amely szinte kizárólag negatív intézkedésekből és káros következményeikből állt össze, hiányosnak és torznak érezzük. Még arra is elégtelennek, hogy magyarázatot adjon a szerző által kiemelt figyelemben részesített rendszerváltásra, az 1990-es évek történéseire. Beszámol ugyan arról, hogy a közösen végrehajtott felkelés közelebb hozta egymáshoz a nemzetiségeket, a románokat és a magyarokat, de arról is, hogy ezt követően „Románia pluralista demokratikus állammá fejlődése" mégis „nehézkesebben megy végbe, mint az egykori keleti blokk más országaiban". Magyarázatként pedig hozzáfűzi, hogy „a régi struktúrák és mentalitások nem tesznek lehetővé gyorsabb váltást". (147. o.) A „régi struktúrák" esetében az olvasó feltehetően elsősorban az 1945, esetleg az 1918 után kialakult intézményeket és azok politikai gondolkodásra és mentalitásra gyakorolt hatását érti, s ebben az értelemben valóbem kaphatunk — legalábbis részbeni — magyarázatot a könyv által is megemlített nem várt eseményekre: a „posztkommunisták" 1990-es választási győzelmére, vagy általában a nacionalizmus és a magyarellenesség továbbélésére és más jelenségekre. De Harald Roth ennél messzebbre megy. Ő a Habsburg-hagyományok máig élő hatását látja a választások, főleg a 90-es évek helyhatósági választásainak eredményeiben, abban, hogy az Ókirályság területén a posztkommunisták a szavazatok több mint felét, Erdélyben viszont kevesebb, mint egyharmadát kapták meg. Ez — szerinte — „a Románián keresztül húzódó politikai, kulturális és vallási határvonal világos jele". (150. o.) Annak ellenére azonban, hogy kételkedünk a történelmi hagyományoknak a napi politika eseményeire gyakorolt közvetlen hatásában, azzal messzemenően egyet tudunk érteni, hogy „Kelet-Közép-Európának ebben a régi határtérségében is van remény a 'nyílt társadalom' megvalósulására". (151. o.) S azt a feltételezést sem utasíthatjuk el, hogy e remény realizálásának esélyeit növelheti az a regionális öntudat, amely — a szerző utalása szerint — Erdély sajátos történelmének a terméke. A megvalósítás azonban összromániai ügy, feltéve persze, hogy „Kelet-Közép-Európa régi határtérségének" fogalmán nemcsak a recenzens, hanem a szerző is egész Romániát érti. Tokody Gyula Nagy István - F. Kiss Erzsébet A MAGYAR KAMARA ÉS EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK Magyar Országos Levéltár, Budapest 1995. 575. o. A Magyar Országos Levéltárban több mint negyven esztendeje kezdődött meg az 1867 előtti kormány hatóságok forrásanyagának analitikus elemzését és tematikus leírását tartalmazó ismertető leltárak készítése. A levéltári kiadványok közül ez a leltártípus nem hálás műfaj, hiszen az igazgatás-és hivataltörténeti összefüggések aprólékos feltárása mellett az eredményes munka nélkülözhetetlen előfeltétele a forrásanyag elmélyült ismerete, amelyhez sokéves szolgálat és tapasztalat szükséges. Különösen áll ez a megállapítás az újkori magyarországi pénzügyigazgatás több mint három évszázadot átfogó, jelentős hiányokkal fentmaradt levéltári anyagára. A kincstári igazgatásban az 1529-től 1848-ig terjedő hosszú periódus alatt számos szervezeti, hatásköri, területi és ügyviteli változás történt, s olyan különböző szerkezetű, felépítésű és tartalmú fondok sokasága keletkezett, hogy azok feltárására egyetlen kutató ereje és teljes élete sem bizonyult elegendőnek. Levéltáros-történészek egész sora hosszú éveken keresztül fáradozott azon, hogy a mostani kötettel — a királyi jogügyigazgatósági levéltárat és a neoabszolutizmuskori pénzügyigazgatási fondokat kivéve —- lényegében teljessé vált az E-szekcióban egyesített kincstári levéltárakat bemutató leltári trilógia.