Századok – 1998
Történeti irodalom - Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz… Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon (Ism.: Huszár Zoltán) I/271
271 TÖRTÉNETI IRODALOM nőtt. Különösen így Feognoszt és Alekszij pl. élt Moszkva ellenfeleivel szemben a kiátkozás eszközével. Kiprián és Fotij szintén a moszkvai fejedelemség hatalma megszilárdítására vetette be az egyház „spirituális fegyvertárát". Végül szólnunk kell arról, hogy noha Radonyezsi Szt. Szergij Bölcs Jepifanij által írt Életrajza csak a Pahomij Logofet-féle 15. századi redakcióban maradt ránk, más források megerősítik Fennell állítását, hogy az apát politikai szerepét felnagyították, inkább az orosz szerzetesség és annak életmódja, szellemisége fejlődését határozta meg. Megjegyezzük még, hogy mivel 1448-ban az orosz egyház függetlenné (autokefál) vált, a műbeli záróhatárt jogosnak véljük. Mint bevezetőnkben kiemeltük, Fennell müve a forrásbázis — és most az ismertetés után talán látható —, a tematika gazdagsága, mélysége és sokoldalúsága miatt kitűnő munka, ami nélkülözhetetlen az orosz egyháztörténettel foglalkozó tudósoknak. Kurunczi Jenő Tóth István György MIVELHOGY MAGAD ÍRÁST NEM TUDSZ... Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok 17. Budapest 1996, MTA Történettudományi Intézete 339. o. Tóth István György számos tanulmány és könyv szerzőjeként ismert a hazai és a nemzetközi szakmai körökben ugyanúgy, mint a koraújkori művelődéstörténet iránt érdeklődő olvasók előtt. Ez a munkája hosszú évek alapos kutatásainak összegzése a 16-18. századi Magyarországon lezajlott „valóságos kultúrforradalomról". A magyarországi művelődéstörténetben az emberi szellem keserves, fáradságos, megtorpanásoktól sem mentes utazásának is felfogható ez az időszak, amely az analfabétizmus világából az alfabetizáció birodalmába vezetett. „Nemcsak az írástudás terjedt el egyre jobban, de mind több dolgot foglaltak írásba, a szóbeliségnek mind kisebb becsülete volt. A kisiskolákról és tanulóikról, a keresztet rajzoló és aláíró parasztokról, nemesekről, a könyvolvasás elterjedéséről szól ez a munka, amely választ keres arra is, hol a helyünk a kora újkori európai művelődéstörténet térképén." A szerző hat fejezetre tagolta munkáját, amelyek önálló tanulmányként is kezelhetők, de az egész könyvet elolvasva koherens művelődés- és társadalomtörténeti áttekintést kapunk a jelzett időszak változásairól. A kutatás elsősorban Nyugat-Dunántúlra, azon belül is főleg Vas vármegyére vonatkozik, de állandó utalások történnek Magyarország északkeleti területeire, valamint a Habsburg Birodalomra, sőt a nemzetközi párhuzamok is a látókörbe kerülnek. (Magától értetődik, hogy a török hódoltsági területek 16-17. századi művelődés- és társadalomtörténeti eseményeit forrástani okok miatt nem lehet a fenti régiókhoz hasonló alapossággal megragadni.) Az Ajtók a betűk világára: a kisiskolák társadalomtörténete című fejezetből a vasi kisiskolák történetén túl az iskola és a társadalom kölcsönhatására is fény derül, körvonalazódik az „iskolázott" és az „iskolázatlan" ember helye, és lassan egyre fontosabb szerepét is világosan látja az olvasó. A szerző alapvetően az evangélikus és a katolikus egyházlátogatások nyomán keletkezett feljegyzéseket, nyilvántartásokat használta. A vizitációk gondos összeírásaiból és azok történészi vallatásából azt is megtudjuk, hogy „az iskolamesternek ebben a korban nem az volt a fő ismérve, hogy tanított, hanem az, hogy ellátta a kántor tisztét". A reformáció-ellenreformáció küzdelmeinek időszakából megismerjük, hogyan lett több evangélikus lelkészből katolikus licenciátus, akik így megőrizhették foglalkozásukat. A 18. század közepére jelentős részben kiépült a vasi iskolahálózat, de „még a 18. század közepén is csak mintegy hetven százaléka volt alkalmas a tanításra". Érdekes az iskolamesterek származásának, munkavállalási lehetőségeinek szociografikus vizsgálata. A „nemzet napszámosainak" anyagi megbecsülése a 18. században sem volt túl vonzó. A tanítók javadalmazása általában kevesebb volt, mint egy középnemes birtokán az erdőőr, béres, vagy ökörpásztor jövedelme. Mindez nem volt másként a korabeli Poroszországban sem, pedig „Poroszország az iskolaügy terén a felvilágosult abszolutizmus 'mintagyerekének' számított". A porosz iskolamester ugyanúgy, mint magyar kollégája, a falu társadalmi ranglétráján az alsó fokokat tudta csak elérni. Mindebből logikusan következik, hogy az alacsony társadalmi presztízsű tanítói foglalkozást űzők
