Századok – 1998

Történeti irodalom - Niedermaier Paul: Der mittelalterliche Städtebau in Siebenbürgen im Banat und im Kreischgebiet. Band 1: Die Entwicklung vom Anbeginn bis 1241 (Ism.: Benkő Elek) I/264

268 TÖRTÉNETI IRODALOM Ennek valószínűségét azonban csökkenti az a tény, hogy ott, ahol rendelkezünk régészeti eredményekkel, e historizáló vázlatokhoz igen komoly kétség férhet. Mindezt Kolozsvár példáján (135-139. o.) igyekszünk bemutatni, ahol már folyt értékelhető régészeti kutatás. Ez utóbbira azonban a szerző, eltekintve a 95. jegyzet néhány mondatától, nem alapozott, ehelyett egy régebbi, „planimetriai" tanulmányának (Acta Musei Napocensis 16 [1979]. (201-213. o.) tételeit ismételte meg. Elképzelése szerint a kolozsmonostori bencés apátság 11. századi alapítását követően a korai ispáni központ — még a 11/12. század fordulója előtt (137-138. o.) — a közeli Napoca romváros helyére költözött volna, ahol a 12. század folyamán meg is épült az utóbb óvárnak nevezett új ispáni vár. Az újabb régészeti publikációk fényében (Crisjan, Ion HoraÇiu et al.: Repertoriul arheologic al jude(ului Cluj, [Cluj] 1992. 130.) téves az óvár Niedermaier-féle ábrázolása a Kr. u. 2. századi városfalakhoz képest (108. kép), a középkori falak ugyanis nem nagyjából, hanem — miként ez az 1979-es ásatásból kiderült — pontosan a római falak nyomvonalát követve határoltak le az antik város északnyugati sarkában egy kb. 300 x 230 m-es, négyszögű területet (Repertoriu, 69. kép). Nagyobb baj, hogy Niedermaier kronológiája nem egyeztethető össze azokkal a régészeti eredményekkel, melyek a Kolozsmonostor/Kolozsvár ispáni székhelyváltás időpontjára utalnak. Kolozsmonostoron, a sáncvár belsejében létesített Árpád-kori temető folyamatossága I. András idejétől II. Béla és II. Géza koráig nem szakadt meg, ezután a temető a monostor közvetlen környékére zsugorodott; ezt a területet a sáncvár belsejében külön fallal vették körül (Iambor, Petre - Matei, §tefan: Acta Musei Napocensis 16 [1979] 599, 605.). Az óvár területén ugyanakkor a legkorábbi középkori leletek a 13-14. századból származnak. írott adatok és régészeti kutatás híján igencsak kockázatos az óvárban felépült gótikus domonkos templom kezdeteit még a tatáijárás elé helyezni, miként azt a szerző tette rekonstrukciós rajzán (vö. 109-110. kép). Mindezek nyomán megkockáztatjuk, hogy az óvár 12. századi telkei is valószínűleg csak Paul Niedermaier tusrajzán léteznek. Megjegyezzük, hogy hasonló kételyeket már Radu Popa is megfogalmazott, amikor a segesvári vár északkeleti térfelén végzett ásatásai során nem találta azt a 13. század előtti középkori települést, melynek létét Niedermaier az újkori telekosztás alapján feltételezte (Popa, Radu-Baltag, Gheorghe SCIVA 31 [1980] 35-36.) A könyv utolsó fejezete (Zeilenmäßige Anlagen) a szalagtelkes alaprajzú települések (falvak, mezővárosok és városrészek) kérdését tekinti át, mint olyan jelenséget, amelyik ha nem is kizárólag, de szorosan kapcsolódik a beköltöző, zömmel németajkú hospesekhez. A rekonstruált alaprajzok kapcsán újra — utoljára — hiányoljuk a felvetések régészeti bizonyítékait, sokalljuk egyben a recens néprajzi példák intenzív használatát. A szerző azt írja a 13. századi házakról, hogy azok egy- vagy kétosztatú, favázas, szalmatetős épületek voltak (179. o.). Segesvárról be is mutat egy félig földbe ásott, függőlegesen álló deszkákból összerótt falú (!), kiugró eresz alól lépcsős lejáratú, szalmatetős házat (206. kép). Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy rekonstrukciós rajza ismét egy régészeti ásatás eredményének félreértése nyomán született: Gheorghe Baltag és Radu Popa segesvári leletmentése a valóságban egy 13-14. századi, földfelszínre épült ház lejtős bejáratú pincéjét, pontosabban pincerészletét tárta fel, ahol a pince falát favázba illesztett függőleges deszkabélés borította (Popa-Baltag i. m. 33-52.). Teljes mértékben egyetérthetünk a könyv bevezetőjét jegyző Christoph Machat művészettörténésszel, hogy minderről jóval többet tudnánk, ha az 1980-as évek „szisztematizálásai" során lerombolt segesvári Malom utcában régészek is kutattak volna. Végkövetkeztetésünk ellentétes mindazzal, ami az eddigiekből sejthető lenne. Paul Niedermaier ugyanis — fantáziarajzai ellenére — meggyőzött bennünket arról, hogy a hozzáértő módon végzett városalaprajz- és telekosztáselemzés reális eredményekkel kecsegtet, ha a megfigyelések érvényességi körét történeti és főként régészeti oldalról sikerül (majd) tisztázni. Használható forrást addig csak a késő középkori, illetőleg a 18-19. századi állapotot feltüntető várostérképek, a gazdag irodalomjegyzék, valamint a további irodalmi és okleveles adatokat rejtő jegyzetek jelentenek. Benkő Elek John Fennell A HISTORY OF THE RUSSIAN CHURCH TO 1448 Longman Group Ltd. London and New York, 1995. 266. o. AZ OROSZ EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1448-IG Az orosz história fenti szakaszának egyháztörténetéről olyan munka, ami kivételesen nagy (orosz, bizánci, nyugati) primér forrásbázison, klasszikus és legújabb feldolgozások tömegén alapul