Századok – 1998

Történeti irodalom - Kellner Maximilian Georg: Die Ungarneinfälle im Bild der Quellen bis 1150. Von der „Gens detestanda” zur „Gens ad fidem conversa” (Ism.: Veszprémy László) I/257

TÖRTÉNETI IRODALOM Maximilian Georg Kellner DIE UNGARNEINFÄLLE IM BILD DER QUELLEN BIS 1150 Von der „Gens detestanda" zur „Gens ad fidem conversa". München, Verl. Ungarisches Institut, 1997. 225 o. A MAGYAR KALANDOZASOK AZ 1150-IG KELETKEZETT FORRÁSOK TÜKRÉBEN A „Gens detesdanda"-tól a „Gens ad fidem conversa"-ig A müncheni Ungarisches Institut jól ismert, nemzetközi elismertségnek örvendő Studia Hungarica sorozata 46. köteteként jelent meg a fiatal szerzőnek a müncheni egyetemen 1996-ban disszertációként megvédett monográfiája. A mű szerkezete a következő: a források időrendi áttekintése és jellemzése /9-62. o./, majd a források tematikus elemzése /a magyarok etnogenezise és őshazája /63-90. о./, etnográfiai híradások /91-96. о./, hadtörténeti szempontok /97-174. о./, betagolódás a keresztény Európába /175-180./. A Szerző bevezetőjében munkája inspiráló szempontjai között megemlíti, hogy a közelgő évforduló mellett a rendelkezésére álló modern feldolgozások és kézikönyvek sokszor elnagyolt, pontatlan megállapításai indították a témával való foglalkozásra. Első kérdésfelvetése is izgalmas: mennyiben keverednek a valós történeti események leírásában a történeti, szépirodalmi toposzok, klisék? A mű címe és deklarált szándékai szerint historiográfiai műfajú, azaz elsősorban azt vizsgálná, hogy a krónikások a maguk korában milyen történetírói, napi politikai, eszmetörténeti befolyások hatása alatt formálták meg a kalandozókra vonatkozó leírásaikat, az egyes műveken belül a kalandozások leírása milyen helyet foglal el, egybe esik-e a mű historiográfiai súlypontjaival stb. Benyomásunk az, hogy a Szerző valószínűleg attól félve, hogy anyaga hamar elfogy, nem merte művét teljes egészében a kalandozások historiográfiájának szentelni, hanem egy köztes, vegyes megközelítést választott. A források mellett, ha azokat érdekesnek találta, a köztörténetre, a források állításainak valóságtartalmára vonatkozó fejtegetésekbe bocsátkozott. Ugyanakkor maguk a források elemzése sikeredett sokszor szűkszavúra, különösen olyan nagyobb elbeszélő források esetében, mint Thiétmar, Liudprand vagy Freisingi Otto. Meglehet, hogy egy tisztán historiográfiai elemzéshez túlságosan korán húzta meg az időhatárt, s azt a 14-15. századig ki lehetett volna tágítani. így a német nyelvű történeti irodalom, vagy éppen a magyar krónikák nem maradt volna ki szinte teljes egészében. Ha tágabb időhatárok között vizsgálódunk, akkor pl. a magyar kalandozók „Pestis patriae" fogalmának vizsgálatakor nyugodtan történhetett volna utalás Roswitha Wisniewski cikkére /pestis patriae, in Deutsche Literatur u. Sprache, Berlin, 1995/, ahol a Nibelungenlied nehezen megkerülhető problémája is szóba kerül. Az 59. oldalon említett Namur melletti Fossesla-Ville pusztítása éppen historiográfiai szempontból érdekes, ugyanis itt minden bizonnyal egy kliséről van szó. Albert d'Haenens egy érdekes tanulmányban /in Cahiers, Poitiers 4, 1961/ vizsgálja a kolostorok magyarok általi pusztítására vonatkozó fiktív feljegyzéseket, egy olyan kérdést, amit a Szerző teljesen figyelmen kívül hagy. Jelen ismertetésünkben a magyar kutatás számára a könyv néhány olyan megállapítását emeljük ki, ahol a Szerző a korábbiakkal szemben új, módosított álláspontot képvisel. A legkorábbi kalandozásokkal /Einfalle/ kapcsolatban Vajaytól eltérően hangsúlyozza, hogy a 862. évi betörés valóban a legelső fegyveres felderítésnek tekinthető, s a 863. évi Sváb évkönyvekbeli említés szintén a 862. évire vonatkozik. A kötetnek mindvégig jelentős pozitívuma, hogy bőségesen idéz a forrásokból. Sokszor utána járt az eredeti kéziratoknak, s így a korábbiaknál teljesebb és pontosabb szöveget ad az olvasónak. Ilyennel találkozunk pl. a Miracula Sancti Wighberti esetében, ahol Gombos /Nr. 3755/ csak négy sort tart közlésre érdemesnek, míg itt másfél oldalt találunk, amelyek a korabeli német erődítési gyakorlatra is érdekes forrásul szolgálnak. Azt a 10. század második harmadára datálja, azaz Gombos 924. évét korrigálja.