Századok – 1998
Közlemények - Velich Andrea: A céhrendszer alkonya? A vezető londoni céhek a 15–16. század fordulóján I/183
190 VELICH ANDREA — belépési díjhoz, vagy vagyoni kritériumhoz is kötötték. S. Thrupp becslése szerint 1501-ben 700 libéria viselésére jogosult kereskedő, 500 inas, 700 21 év feletti, 1400 21 év alatti tanonc élt Londonban. Feleségeik számát ezerre, gyermekeikét pedig 2000-re teszi, így összesen az 50-60 000 főre becsült londoni lakosságból 6300 ember, azaz a lakosság 10-15 % -a volt a nagykereskedelemben érdekelt.2 8 A nagyobb kereskedőcéhek eleinte évente varrattak új egyenruhát, melyet mindig a céhvezetők választottak ki körültekintően. Az egyenruhákat mindenkor nagy becsben tartották. Azokat csakis ünnepnapokon lehetett viselni, s a bőrkereskedők előírása szerint két éven belül azt senki sem adhatta el.29 A borkereskedők a misékre a legújabb, míg a gyászmisékre az előző egyenruha viselését írták elő, hogy a legújabb ruhákat ezáltal is védjék.3 0 A 16. századi magas infláció következtében dráguló textilárak miatt az libériás céhek többsége egyenruhái évenkénti cseréjéről áttért a három évenkéntire. A gyapjúszövők már 1492-ben úgy döntöttek, hogy csak minden harmadik évben varratnak újat, míg 1577-re — a társaság prosperáló pénzügyi helyzete ellenére — a hat évente történő egyenruhaváltásról rendelkeztek.3 1 Ebben sem voltak egyedül, mert 1549-ben még a tehetősebb textilkereskedők is áttértek a három helyett a négy évenkénti cserére.3 2 Mindez a céhek mind takarékosabb és racionálisabb „költségvetéseit" mutatja. Ahogyan a céhek számára a különböző jogok gyakorlásának előfeltétele a kiváltságlevél volt, úgy a londoni szabadság elnyerésének előfeltételét a céhtagság képezte, melyet örökség, megváltás, illetve tanonckodás révén lehetett elnyerni. A népszerű, jól jövedelmező karriert biztosító kereskedőcéhekbe való bejutás a 15. század végétől megnehezült, ugyanis mind a tanoncok felvételét nehezítették, újabb kritériumokhoz kötötték, mind a megváltás díját emelték. Ennek ellenére a szabadság elnyerésének megváltásos formája időtakarékossága miatt mind népszerűbbé vált, a munkaerőhiánnyal küzdő, gyapjúszövőkhöz hasonló kisebb iparoscéheknél ugyanis már 2 fontért lehetett tagságot váltani,3 3 amíg ezért a nagy kereskedőcéhek 6-20 font között vagyoni és társadalmi helyzethez kötött összeget számítottak fel, kivéve, amikor azt valamely gazdasági, vagy politikai előny reményében — a várt haszon függvényében — részben, vagy teljesen elengedték, mint a textilkereskedők a jogász Mr Greennek.34 Mind gyakrabban fordult elő, hogy az iparos és a kereskedőcéhek munkaerőigényének különbségéből adódó kiskaput William Southbrookhoz hasonlóan kihasználták úgy, hogy a kisebb céhekbe megváltással beléptek, ám a valóságban később más mesterséggel foglalkoztak, kereskedni kezdtek, s idővel átvételüket kérték a kereskedőcéhekbe.35 A kiskaput azonban a kereskedőcéhek hamar becsukták, s az érdekeiket képviselő és védő polgármester az ilyen át-28 S. Thrupp: The Merchant Class of Medieval London. 43. (Chicago, 1948) 29 The Skinners' WA. fo. 89. (The Guildhall Library, London) 30 A. Crawford: A History of the Vintlers' Company. 34. (London, 1977) - a továbbiakban Crawford. 31 F. Consitt: The London Weavers' Company. 110. (London, 1933) - a továbbiakban Consitt. 32 Drapers' WA. fo. 78. 33 Consitt. 82. 34 Drapers' WA. fo. 95. 35 Letter Books vol. H. fo. 188 (Corporation of the London Records' Office) - a továbbiakban LB. Az átvételek azonban sokszor vezettek konfliktushoz, így 1506-ban megváltással felvették a pengéket gyártó, s így elvileg a késesek céhébe tartozó Thomas Kyngstont a fegyverkészítőkhöz, s ez a két céh vitájához vezetett. (JCC. XI. fo. 9/h)
