Századok – 1998
Közlemények - Velich Andrea: A céhrendszer alkonya? A vezető londoni céhek a 15–16. század fordulóján I/183
188 VELICH ANDREA ehhez hasonló központosítása, illetve a londoni kereskedők monopolisztikus törekvései a Tudor centralizációt, és az angol gazdaság egységes fejlődését, a nemzeti piac kialakulását gátolta volna, VII. Henrik 1503-as parlamentje a céhek szabályzatainak jóváhagyását a polgármester kezéből kivette és a kancellárra bízta.1 8 Ez nyilvánvalóan a londoniak kiváltságait, s főként a mind oligarchikusabbá váló városvezetés érdekeit jelentősen csorbította, ezért a törvény visszavonása érdekében mindent elkövettek, ám ez a trónkövetelők visszaszorítását követően az erősödő Tudor centralizációs politika mellett reménytelen volt, s még az 1504-ben 5000 márkáért megváltott új londoni kartában sem sikerült visszaszerezni a céhszabályok jóváhagyási jogát, így London önállósága némileg csorbult. Hasonló példát Európa más nagy fővárosaiban is látunk, így Kubinyi András rámutat arra, hogy Mátyás király kancellárját, Matucsinai Gábort nevezte ki a Boldogasszony templom plébánosává, s ezzel beavatkozott a polgárok szabad plébánosválasztásába.19 Az első Tudor uralkodó, VII. Henrik korából fennmaradt londoni városi jegyzőkönyvek, számos céh szabályzatát tartalmazó levelezések, illetve néhány nagyobb céh, köztük legkorábbról az aranyművesek — a mai napig a céh londoni székházában olvasható — eredeti jegyző- és számlakönyvei alapján érdekes kép tárul elénk a 15. század végi londoni jelentősebb céhek hétköznapjairól és ünnepeiről. Mint köztudott, a céhek jogállását a királyi kiváltságlevél rögzítette, melyet az uralkodók kisebb-nagyobb összegek ellenében állítottak ki, s az új uralkodók — többnyire pénzforrásként kezelve azt — időről időre megerősítettek. A százéves háború miatt eladósodott VI. Henrik pénzügyi megfontolásból mind a 12 vezető londoni céh kartáját jóváhagyta, míg a békés külpolitikát folytató, s így kevesebb pénzforrást igénylő IV. Edward csak szelektíven, gazdaságpolitikájának megfelelően a textilkereskedők, az aranyművesek, a szabók, a só- és a vaskereskedők, a textilkészítők, míg VII. Henrik ugyanilyen megfontolásból a szabóknak és a rövidárusoknak adott hírhedt kartája mellett az aranyművesek a hal- és a borkereskedők kiváltságait erősítette meg, illetve a posztókészítőknek adott kiváltságlevelet első ízben.20 A kiváltságlevelek megszerzése és megtartása a céhekre nézve jelentős anyagi terhet jelentett, a királyi illeték mellett ugyanis költséges volt felterjesztése, illetve annak jogi előkészítése és támogatása, a bizottságok utaztatása. Az ácsoknak petíciójuk a Westminsterben ülésező parlamentbe szállítása 30 shillingjébe került, ehhez ugyanis bárkát kellett bérelniük, hogy kérvényüket a szokásoknak megfelelő pompával, címeres zászlóikkal fellobogózott bárkán küldhessék fel a Temzén. A küldöttség tagjainak utazásuk idejére ételt s italt adtak, a tehetősebb céhek képviselői pedig szórakoztatásukra gyakran még zenészeket is vittek magukkal.21 A borkereskedők például egy hordó boron kívül 26s 8 pennyt fizettek Wavennek kiváltságlevelük „előkészítéséért' ' 22 Az előkészítési díj azonban a konkrét jogi tanácsadás mellett többnyire az udvari 18 Rep. I. fo. 158. 19 Kubinyi András: Budapest Története. П. 75. Budapest,1973, Székely Emlékkönyv. 76. 20 Rotuli Parliamentum vol. IV 507. (The Guildhall Library, London); Herbert. I. 107-109. VII. Henrik a szabókat és a rövidárukereskedőket kereskedelmi jogokkal ruházta fel, míg a halkereskedést a jobb halellátás érdekében kis- és nagykereskedő céhekre bontotta. Az aranyművesek, illetve a borkereskedők ugyanakkor szélesebb köm minőségellenőrző jogokat nyertek. 21 Carpenters' WA. fo. 50/h (The Guildhall Library, London) 22 Vintlers' WA. fo. 20 (The Guildhall Library, London)
