Századok – 1998

Folyóiratszemle - Cooper Frederick: Faj; ideológia és az összehasonlító történetírás veszélyei VI/1447

1448 FOLYÓIRATSZEMLE jelenséget, hogy az abolícionista mozgalmak pontosan akkor jelentkeztek, amikor a rabszolgamunka valóban kifizetődővé vált. James T. Campbell a 18. század végén kezdi vizsgálni Philadelphia és Baltimore felszabadított rabszolgáit. Richard Allen tiszteletes és a helyi fekete közösségek többi vezetője úgy gondolták, hogy a rabszolgatartók szívét a fegyelmezett, méltóságteljes és mérsékelt viselkedéssel tudnák a feketék meglágyítani, s ilyen magatartással bizonyíthatnák azt is, hogy méltóak a teljes jogú állampolgárságra. Ennek az érdekében alapították az Afrikai Metodista Episzkopális Egyházat (AME): a feketék úgy válhatnak jobb keresztényekké, ha a saját maguk által ellenőrzött intézményen belül teszik meg a szükséges lépéseket. Az AME idővel behálózta a Délt is és intézményes és kulturális alapot teremtett egy „valóban országos afrikai amerikai közösség" számára. Campbell kitér arra a vitára is, amely akörül folyt, hogy a feketék „felemelését" az amerikai társadalmon belül, vagy inkább Afrikában kellene megvalósítani. Az utóbbi mellett kiálló vallási vezetők a faji affinitást részesítették előnyben, s úgy vélték: felvilágosodást, kereszténységet és civilizációt visznek Afrikába. Campbell tanulmányának újszerűsége elsősorban nem is a bemutatott anyagban rejlik, hiszen az nagyjából ismert, hanem abban a tételben, hogy az afrikai amerikaiak olyan sokat jelentettek a délafrikaiak számára. Ez a hatás, minden kétséget kizáróan, kulturális jellegű volt. Az afrikai amerikaiak a „haladást" képviselték a dél-afrikaiak szemében. A tizenkilencedik század vége felé az „etiópiai" egyházak elváltak a misszióktól Dél-Afrikában, s annak ellenére, hogy mindez az amerikai példától függetlenül ment végbe, hasonló hatalmi és autonómia kérdések álltak a háttérben. Igaz, kapcsolatfelvételre került sor a két fekete csoport között: egy afrikai-amerikai kórus látogatott Dél-Afrikába az 1890-es években, miközben dél-afrikaiak mentek az Egyesült Államokba, ahol az AME elképzelései az afrikai feketék „civilizálására" vonatkozóan nagy hatást tettek rájuk. A kialakuló afrikai egyházak és az AME egyházak az Egyesült Államokban 1896-ban léptek hivatalos kapcsolatba egymással. Ebben a viszonyban az AME vezetők és miszszionáriusok meglehetősen felsőbbrendű módon viselkedtek a „vad" afrikaiakkal szemben, s a kapcsolat ilyen módon nemcsak elősegítette, de hátráltatta is a fekete afrikaiak öntudatra ébredését. Campbell szerint nem a véletlen műve, hogy a dél-afrikai Benszülött Nemzeti Kongreszszus, majd később az Afrikai Nemzeti Kongreszszus (ANC) számos tagja kezdetben az AME miliőjéből került ki. Campbell kimutatja, hogy az AME-nek a fekete faj felemelésével kapcsolatos elképzelése része lett egy olyan komplex politikai kultúrának, amelyet a fajok egyenlőségén alapuló demokrácia, az afrikaiság mitikus tudata, amely Marcus Garvey 1920-as évekbeli mozgalmával vált népszerűvé, Du Bois pánafrikanizmusa, különböző formákban jelentkező populista ideológiák, valamint a Johannesburg környékén az 1920-as években megjelenő városi proletár radikalizmus jellemzett. Fredrickson arra is felhívja a figyelmet, hogy az ANC végső sikere legalább annyira a szervezet rugalmasságától és alkalmazkodóképességétől is függött, mint az AME magasztos céljaitól és Johannesburg és más városok proletár radikalizmusától Campbell munkája beleillik a Paul Gilroy által „fekete atlanti" térségnek nevezett terület tanulmányozásába. Gilroy véleménye szerint az atlanti térség az afrikai származású embereket a modernizálódás sajátos árnyoldalaival ismertette meg, s az ebből fakadó — elsősorban szellemi — kapcsolatok erősebbek, mint az őket elválasztani akaró tendenciák. Gilroy egyben állást foglal az atlanti kultúrák egymástól elszakított vizsgálata ellen is. Frederick Cooper szerint két jelentősebb hiányosság fedezhető fel Gilroy The Black Atlantic: Modernity and Double Consciousness (Cambridge, Mass., 1993) című könyvében: magának Afrikának a háttérbe szorítása annak kedvéért, hogy nagyobb figyelmet fordíthasson az afrikai származású amerikaiak, nyugat-indiaiak és európaiak tanulmányozására, valamint a kapcsolatokvalódi mechanizmusának elhanyagolása bizonyos kulcsfontosságú szövegek elemzésének a kedvéért. George M. Fredrickson Black Liberation című munkája ugyancsak kapcsolatokat vizsgál: a vallási mozgalmak, a Garvey-féle mozgalom, valamint Du Bois panafrikanizmusa közötti öszszefüggéseket. Cooper véleménye szerint Fredrickson jelzett könyvét egy korábbi munkájával, a Whity Supremacy: A Comparative Study in A-merican and South African History-val (New York, 1981) együtt kell vizsgálni. Fredrickson utóbbi munkáját élesen elítéli a recenzens azért, mert az a fehér felsőbbrendűség kérdését úgy taglalja, hogy közben csak jelentéktelen szerepet tulajdonít a fekete emberek szervezeteinek. Abból, azaz a megfelelő egyensúly szempontjából, a másik kötet nagyobb elismerést kap Coopertől, amelyben viszont a szerző adós marad azzal a válasszal, hogy a fehér felsőbbrendűséget védők dél-afrikaiak miért nem voltak képesek nagyobb ellenállást kifejteni a velük szembenálló mozgalmak semlegesítésére. A kötetek alapvető