Századok – 1998

Történeti irodalom - Font Márta – Szvák Gyula – Niederhauser Emil – Krausz Tamás: Oroszország története (Ism.: Bodnár Erzsébet) VI/1410

1414 TÖRTÉNETI IRODALOM lehetővé, ami a tradicionális kultúra válságához vezetett. Majd arról szól, hogy a 17. század utolsó negyedének orosz művészeti ágaira a barokk hatott. Felemlítve az orosz barokk jeles képviselőit, azt húzza alá, hogy annak átmeneti sikereit a barokk középkorba forduló, de a reneszánsz tematikát is megőrző kettőssége biztosította. A Nyugattal folytatott ádáz egyházi küzdelem ellenére a hétköznapi életben is észrevehetően érvényesült az idegen hatás. A továbbiakban azt veszi számba, hogy Oroszország európaizálódása meddig jutott el a 17. század végére. I. Péter uralkodását állítva a vizsgálódás középpontjába azt emeli ki, hogy a „nagy követjárásnak" átformáló hatása volt Péterre, felnőtté és tudatos politikussá vált, uralkodóhoz méltó cselekvési programot dolgozott ki. A „nagy követség" levette a napirendről a török kérdést, az északi háború esélye nyílt meg. A huszonegy éven át tartó háborúból győztesen kikerülő Oroszország Svédország helyébe lépett az európai nagyhatalmak sorában. A „nagy követjárásból" hazatérő Péter hozzálátott állama modernizálásához. A hadsereget megreformálta, fejlesztette a gazdaságot, átszervezte a közigazgatást, megváltozott az egyház szerepe az orosz társadalomban, s a kultúra terén is jelentős eredmények születtek. A bevezetett reformok kihatottak a társadalom életére, Péter állama a szolgáló nemesség érdekeit képviselte, amelybe a bojárság maradványai beolvadtak, s amely átvette a bojárság tradicionális kormányzati szerepét. Végezetül a szerző I. Péter rövid, árnyalt értékelését fogalmazza meg. Niederhauser Emil innen folytatja a Pétervári Oroszország történetének vizsgálatát. Kiemeli, hogy az orosz történelemben a Pétert követő időkben egy új, sajátosan orosz jelenséggel találkozunk, a palotaforradalmakkal. Részletesen mutatja be azokat az összetevőket, amelyek a hatalmi fordulatig elvezettek, és számba veszi azokat a változásokat is, amelyek Péter halála után következtek be. A 18. század gazdaságát, társadalmát vázolva hangsúlyozza, hogy az uralkodó ágazat a mezőgazdaság volt, az ipar területén a manufaktúrák mellett működött a városi kézműipar és a háziipar is. A hagyományos társadalomban a parasztság és a nemesség rétegzett volt, a polgárság csekély létszámmal volt jelen. Majd az I. Péter óta három szinten zajló orosz külpolitika eredményeit és eseményeit számba véve tér rá a belpolitikai változások elemzésére. Az uralkodók portréit, jellemvonásait elénk villantva mutatja be kormányzati politikájukat. I. Erzsébet uralkodásában a belső kereskedelmet elősegítő vámok felszámolását tartja jelentős eseménynek, III. Péter esetében több olyan reformkezdeményezést sorol fel, amit majd II. Katalin valósít meg. Hangsúlyozza, hogy II. Katalinnak sikerült megteremteni a felvilágosult uralkodó image-ét, s hatalomra kerülésétől a Pugacsov-felkelésig reformok bevezetésén munkálkodott. 1773-tól azonban megváltozott a politikája, nem mert szembefordulni hatalma fő támaszával, a nemességgel. Az orosz felvilágosult abszolutizmus termésének tekinthető ebből az időszakból származó három törvénye, a kormányzósági reformja, valamint a nemességnek és a városoknak adott kiváltságlevelei. A 18. század a despota I. Pál uralmával zárult, a 19. századot uralkodása kezdetén az orosz állam átalakítását felvállaló I. Sándor nyitotta meg. A szerző hangsúlyozza, hogy a kor szellemét és II. Katalin örökségét magáénak valló cár törekvéseinek 1815-ben vége szakadt, Oroszország a napóleoni háborúk után a Szent Szövetség megalkotásában és működtetésében játszott meghatározó szerepet, a belső átalakítások a Sándort követő I. Miklós alatt háttérbe szorultak. A 19. század első felében új területekkel gyarapodó Oroszország külpolitikájának középpontjába a keleti kérdés került. A szerző a század első fele szellemi fejlődését és mozgalmait külön fejezetben követi végig. A dekabrista mozgalom és programjuk felvázolása után az orosz gondolkodásban jelentkező dilemma — Oroszország Európa része vagy öntörvényű fejlődést mutat — megoldására megfogalmazott válaszokat vizsgálja meg. Szól a kora-nyugatosnak tekinthető E Csaadajev elgondolásáról, a szlavofilok és nyugatosok orosz társadalmat megosztó vitájáról és képviselőikről, de nem feledkezik meg a kormányzat hivatalos ideológiájáról sem. A keleti háborúból vesztesen kikerülő Oroszország megoldani látszott e fenti dilemmát, az orosz kormányzat által bevezetett jobbágyfelszabadítás és a polgári reformok az európai fejlődési mintát követték. A szerző a következőkben részletesen elemzi az orosz mezőgazdaság és ipar fejlődését, hangsúlyozza sajátos vonásaikat, majd a kapitalizálódó társadalom átalakulását követi végig. Kitér arra, hogy a 19. század második felében változtatni kellett az orosz külpolitika irányvonalán is. Niederhauser Emil figyelme mindenre kiterjed, a belső gazdasági-társadalmi problémákra, a kormányzati politikában jelentkező ellenreformokra, az orosz birodalom nemzeteire és gyarmataira egyaránt. Az eszmetörténet valamennyi irányzatának fejlődését igyekszik nyomon követni, a sokszínű narodnyik mozgalom mellett szót ejt az orosz marxizmus jelentkezéséről is. Vizsgálódását az orosz kultúra 19. századi bemutatásával zárja, azt hangsúlyozva, hogy az „aranykorának" időszakában három területen — a szépirodalomban, a zenében, a tudományban — jelentőset alkotott az európai kultúrában is.