Századok – 1998

Történeti irodalom - T. Molnár Gizella: A kő marad (Be- és kitelepítések Hajóson) (Ism.: Dömök Csilla) VI/1402

TÖRTÉNETI IRODALOM 1403 alakult ki az az életmódmodell, mely később is és napjainkban is kipróbált értéknek minősül Hajóson: a szorgalmas, nagy hozzáértésű takarékos szőlősgazda életvitele. A második világháború idején, az 1941-es népszámlálás szerint a község népének 80%-a vallotta magát német anyanyelvűnek, német nemzetiségűnek pedig 62%. Ezek az adatok arra utalnak, hogy az egykori telepesek leszármazottai még ekkor is megtartották anyanyelvüket. A helyi német önkormányzat becslése szerint az itt élő lakosságnak még ma is mintegy 70-75%-a német nemzetiségű vagy német származású. Bepillanthatunk az 1945-öt megelőző politikai viszonyokba is. Az első bécsi döntést követően 1938 novemberében megalakulhatott a Magyarországi Németek Népi Szövetsége (Volksbund der Deutschen in Ungarn.) Hajóson 1940 novemberében alakult meg a helyi szervezet. Létszámáról nincsenek pontos adatok, de bizonyosnak tűnik, hogy a falu lakói közül sokan nem tudtak azonosulni a Volksbund tevékenységével, s nem kívántak részt venni abban. Politikai szempontból a másik neuralgikus pont az SS toborzások kérdése volt. Az 1942-ben jelentkezettek általában sorsuk jobbrafordulását, családjuk helyzetének javulását remélték. A náci német propaganda imponáló ígéretei többekre hatással voltak, bár sokan visszaléptek, amikor kiderült, hogy a német hadseregbe való belépés a magyar állampolgárság elvesztésével jár. Az ígéretek igen csábítóak voltak: nagyobb zsold, az otthon maradt családtagok fokozottabb anyagi támogatása, illetve a leszerelés után kilátásba helyezett földjuttatás. Sokkal többen voltak azonban, akik később — 1944-ben — kényszersorozás következtében váltak SS katonává, jó néhányan szinte gyermekfejjel. A háború vége felé, a front átvonulása nem jelentett tartós nyugalmat Hajóson és a többi németajkú településen: 1944 végén Magyarország keleti felében megkezdődött a németség jelentős részének elhurcolása. A szovjet katonai parancsnokság 1944 utolsó napjaiban megjelent, azóta hírhedtté vált 0060-as számú parancsa értelmében „munkaerő-mozgósítás" hajtandó végre a magyarországi németek körében. Kötelesek jelentkezni a 17-45 éves férfiak és a 18-30 éves nők: ellenkező esetben hadbíróság elé állítják őket, vagy családtagjaikat. A parancs a német származású személyek „közvetlen mögöttes területen végzendő" közmunkájáról szólt, ami eleve megtévesztés volt, hiszen az ily módon mozgósított német lakosságot a Szovjetunióba szállították kényszermunkára. E nagy megpróbáltatás ellenérg a falu igyekezett résztvenni az új élet megindulásában. A többi magyarországi településhez hasonlóan Hajóson is újjászervezik a közigazgatást, megkezdődik a mezőgazdasági termelés, nemzeti.bizottság alakul, lezajlik a földosztás. Az ezzel a belső betelepítésekkel kapcsolatos rendelkezések azonban alapjaiban rendítették meg a német nemzetiségű lakosság politikai és egzisztenciális helyzetét. A rendeletek végrehajtása során súlyos visszaélések történtek a német lakosság rovására. Gyakran elkoboztak olyan földeket is, melyeknek tulajdonosa egyáltalán nem volt elmarasztalható. Ezek a földek többnyire a betelepített alföldi és délvidéki telepesek birtokába kerültek. Még folytak a földosztással kapcsolatos, a németség egy részét sújtó intézkedések, amikor kihirdették az eddigieknél sokkal súlyosabb következményekkel járó 12.330/1945. M. E. sz. rendeletet 1945. december 29-én. Ennek első paragrafusa egyértelműen a németség kollektív büntetését célozza, differenciálásra kísérlet sem történik: „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy német anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volskbundnak vagy valamely német fegyveres alakulatnak tagja volt. A rendelet a Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. nov. 20-i határozatának végrehajtásaként fogalmazódott meg, születését döntően a nemzetközi politikai viszonyok és érdekrendszerek befolyásolták. A nagyhatalmaktól való függőség nyilvánvalóan komolyan befolyásolta a magyar kormányzatnak a német nemzetiséggel szembeni intézkedéseit. A magyar kormány távolról sem volt szuverén ebben az időszakban. A kormányzati felelősség kérdését csak ennek tudatában szemlélhetjük. A moszkvai és prágai elképzelések szerint a németek kitelepítéssel való kollektív büntetése előkészítette a csehszlovákiai magyarság kollektív felelősségre vonását. A kassai kormányprogram nyomán a csehszlovák politika egyik fő törekvése az volt, hogy megszabaduljon a magyar lakosságtól, melyet egyértelműen bűnösnek nyilvánított. A magyarországi németek elűzése azt a célt szolgálta, hogy a Szlovákiából áttelepítendő magyaroknak helyet biztosítsanak. Végül is lakosságcsere-egyezmény keretében kerültek ilyenek Hajósra is. A kitelepítések máig ható következményeiről szólva a szerző rámutat, hogy még a legutóbbi, 1990-es népszámláláskor is a németek többsége Hajóson sem akarta vagy merte vállalni nemzeti-